Fejezet

501    28|            improvizált komédiának.~– Én aznap megtudtam, amely nap
502    28|         törődnek már a feladásokkal. Én azt nagyon jól tudtam, hogy
503    28|            fia született. Hihettem-e én azt, hogy ön, ki oly gyöngéd
504    28|            igazi gyászban járni: ezt én nem hihettem önről.~Bélának
505    28|       ajkáról.~– Uram. Hagyjon ön az én magánéletemnek békét. Amiket
506    28|             elé.~– Igaza van, rokon; én keresve kerestem önt, s
507    28|           önt, s akartam feltalálni. Én idéztem e kissé kellemetlen
508    28|             pör a mienk is. Most már én magam fogom vezetni a pert,
509    28|              pert, mert van kiért!~– Én önnek egyezkedést jöttem
510    28|             Ez szárazan üzlet-dolog. Én bizonyosan meg fogom nyerni
511    28|           hallgassa meg ajánlatomat. Én egyezkedést kínálok önnek
512    28|        végrendelet csakugyan megvan. Én magam láttam, meggyőződtem
513    28|         felőle, hogy ugyanaz, melyet én is aláírtam. Hanem – nincs
514    28|           aláírtam. Hanem – nincs az én kezem között. Az, aki e
515    28|              így áll a választás: ha én az okiratot megszerzem a
516    28|            az egész alkunak.~– Uram. Én hozzá vagyok szokva, hogy
517    28|     kilenctized része nem volt igaz; én a tizedik részben is gyanakodom.
518    29|          hogy magában maradt.~Láttam én már excellenciás urakat
519    29|                S mi köze az úrnak az én hogylétemhez?”~Ellenkezőleg,
520    29|              kisfiam, ha te megnősz, én kézművest nevelek belőled;
521    29|              éppen azért, mert te és én éreztük mind a kettőt, nekünk
522    29|              Jobb férfi volnál, mint én. Igaz. De nem volnál ehhez
523    29|             barátkozzunk.~– Teszem-e én azt?~– Óh, kérlek. Mikor
524    29|           vagy amannak a köszönését. Én nem szoktam elfogadni azét,
525    29|               te nagyon jól ismersz, én az az ember vagyok, aki
526    29|              gyermek korától ismerem én, mert anyja vagyok. Ő is
527    29|            hevülni kezdett.~– Hiszen én nem is hiszem azt, hogy
528    29|             uraságodnak így tetszik, én nem tolakodom; nem akarok
529    29|     barátságos szolgálattételnek, de én nem szépítem a dolgot; én
530    29|            én nem szépítem a dolgot; én ördöngösen őszinte fickó
531    29| egyharmadában akart velem kiegyezni; én elutasítottam.~E rövid mondatok
532    29|                 S ön azt hiszi, hogy én, ha a véletlen kezembe játszaná
533    29|                 S ön azt hiszi, hogy én oly semmirekellő gazember
534    29|       prókátorosan.~– Jól van. Tehát én is mondok önnek egy prókátoros
535    29|              prókátoros észrevételt. Én nem hiszem, hogy az a végrendelet
536    29|             kitörülni közakarattal.” Én ezt előre tudtam. És evégett
537    29|         furcsa utasítás.~– Nem értek én ebből semmit.~– Remélem,
538    29|           Kibeszéltem magamat.~– Még én nem. Én apellálom az ügyet.~–
539    29|   Kibeszéltem magamat.~– Még én nem. Én apellálom az ügyet.~– Ugyan
540    29|            Ne tessék mosolyogni. Azt én is előre tudom csekély eszemmel,
541    29|            csekély eszemmel, hogy ha én őnagyságánál személyes értekezés
542    29|            neve, amit rég kerestünk. Én most ráakadtam. E név „Neuburg”.~
543    29|           azután mind a kettőnek; de én Bélának adok igazat, s kockáztatom
544    29|              világosi rossz napra?~– Én én emlékezem arra a „jó
545    29|           világosi rossz napra?~– Én én emlékezem arra a „jó éjszakára”
546    30|            azzal, amit mondok. Ez az én rejtélyes kertészem.~– Hogyan?
547    30|     politikai okokból öltött livrét? Én szeretném őt jogigazgatómnak
548    30|             nem csal meg. Egyébiránt én kitalálom, hogy miért jöttél
549    30|         bizarr ötleted jött most: az én Fertőy barátom, azon rendületlen
550    30|    bizalmasan megismerteti; olyankor én őt mindig a fiskálisomhoz
551    30|  jogigazgatónak; kit ajánlanék neki? Én, tudva azt, hogy az urbariális
552    30|              elfogadd-e? Barátom, ha én ügyvéd volnék, két kézzel
553    30|            ajánlott helyzetben, amit én neked meg nem mondhatok.~–
554    30|             nem mondhatok.~– De amit én neked elejétől végig elmondhatok.
555    30|        pajzán nevetést erőltetett.~– Én valóban nem látszhatom másnak,
556    30|         önnek mindenre felelni, amit én mondok? És abból a hangból
557    30|              a hangból felelni, amin én kezdtem. Az nekem jól jön,
558    30|        rosszul. Ne beszéljen semmit. Én legjobban szeretem önt akkor
559    30|               Béla nevetett.~– Tehát én mindig mást gondolok, mint
560    30|        vonított.~– Ön kiállhatatlan! Én önt sérteni akarom, s ön
561    30|              Nono; vigyázzon magára. Én önt szeretném egyszer megharagítani;
562    30|             nem fog „ma” elvégződni. Én eltűntem a csata színhelyéről;
563    30|          okos színt adni annak, amit én bolondul beszélek. Miért
564    30|       tréfálok.~– Hát, lássa kegyed, én nem tréfálok. Hogy én kegyed
565    30|        kegyed, én nem tréfálok. Hogy én kegyed sorsán igen sokat
566    30|       szavamból meg fogja ítélhetni. Én a múlt hetekben azon határozatot
567    30|            nem mondhatom, mert az az én titkom. De kegyednek el
568    30|        tartoztam e szóval, Szerafin. Én kegyedet el akarom férjétől
569    30|            kegyedhez. Higgyen nekem. Én tudom, hogy merész szó volt,
570    30|            előttem. Fölösleges volt. Én tudtam azt, hogy nő, mint
571    30|             egyenes számítás, s hogy én előre tudva dolgokat, amik
572    30|            hullani.~– Tudja ön, hogy én mit gondolok most?~– Tudom.~–
573    30|              kegyed, Szerafin: ez az én gyermekkori játszótársam
574    30|            álarcozva; ön tudja, hogy én félek öntől; ön tudja, hogy
575    30|            saját szavaimmal fog meg. Én kértem önt, hogy védjen.
576    30|             hogy erős, s tudja, hogy én gyönge vagyok. – Többet
577    30|              volna irányomban, akkor én lennék az erős. Ezt az ismeretét
578    30| versenytársam a „vanity fair”-en, és én imádom az antipedeseimet.~
579    30|       helyről.~– És visszatérjünk?~– Én tehetem, hogy sohase térjek
580    30|              térjek vissza. De ön?~– Én tenni fogom. Ez ügyet, melyre
581    30|               Akkor elvállalja ön az én válóperemet?~– El. Biztosítom
582    30|            bizonyosan nem akar vele. Én megyek a parkba. Szükségem
583    30|          Magamra nem bízhatom ezt. – Én az adomai furcsaságig őszinte
584    30|          Béla nevetve –, nem kívánom én ezt a nagy tisztességet:
585    30|          viszonyban élünk egymással, én projektálok, és ő szankcionálja,
586    30|       egymást – szólt Béla. – Voltam én már nagyobb urakkal is per
587    30|            ha akarja, megteszi, hogy én itt rikoltozni fogok, mint
588    30|             katonának akarták vinni; én kifizettem a markába a váltságot,
589    30|         kitörni a mexikói tűzokádók? Én már ilyen Vezuviust akárhány
590    31|              még az öreg asszonyság? Én nagyon szeretem őt, mert
591    31|             nem engedem el. Kegyedet én meg fogom téríteni. Óh,
592    31|              meg fogom téríteni. Óh, én már sokakat megtérítettem,
593    31|           tudni kegyetek, hogy mi az én szellememnek a neve? Mindjárt
594    31|             valóban az ő keze írása. Én láttam a bécsi udvari levéltárban
595    31|             hasonlít hozzájuk. Aztán én magam a világért nem tudnék
596    31|            választ.~– Hogy beszéljek én ezzel az úrral – veté ellen
597    31|            öreg –, mikor ez francia, én pedig nem tudok, csak magyarul?~–
598    31|          öreg asszonyság –, nincs az én zsebemben egy krajcár sem!~
599    31|              úgy, hogy a kisujjai az én kezem ujjait érintsék. No
600    31|         gondolt erre a névre?~– Nem, én semmire sem gondoltam –
601    31|          szólt Judit elszomorodva.~– Én látom, és tudom, hogy mit
602    31|               Tudod, kedves leányom, én még az óvilág növendéke
603    31|              világosságot lássák. Az én időmben kevés geográfiát
604    31|           magában hordja büntetését. Én nem felejtettem el, hogy
605    31|     boszorkánnyal lelket idéztetett; én emlékezem a szenvedésekre,
606    31|          hitetni, eleibe tartanám az én tudományomat, és azt mondanám
607    31|              haragos elmélkedését.~– Én nem hiszek hazajáró lelkekben.
608    31|           hiszek hazajáró lelkekben. Én nem hiszem, hogy a megboldogult
609    31|           hibás. Nem hihetem. Hiszen én tudom, hogy mit oltottam
610    31|        higgye azt! – esenge Judit.~– Én hallok és látok azért, ha
611    31|           azt. De mi szükség neki az én fiamat belekeverni ebbe?~
612    31|              legyen feleségéhez, hát én követelem tőle, hogy ő azt
613    31|              fogadom istenemre, hogy én ott leszek, aki eszébe fogom
614    31|           gondolja meg, hogy Béla az én „uram”.~Nálunk úgy híják
615    31|      maszlagot szedett a kertben, és én megvertem a kezét, hogy
616    32|      látogatott volna meg ma, holnap én mentem volna el oda.~– Nagy
617    32|             is nekem asszonyom, mert én voltam az, aki kegyedet
618    32|         kimondá nagy elszántan:~– Az én gyermekeim nem boldogok.~–
619    32|             egyszer félreismerte, és én azt mondtam, az az asszony
620    32|              e szóra.~– Szerafin? Az én húgom?~– Igen. A kegyed
621    32|                 Volozov hercegnél?~– Én nem tudom, ki az; nem is
622    32|             az; nem is akarom tudni. Én csak annyit tudok, hogy
623    32|             és nem mondja meg, hová. Én tudom, hogy hová. – Fertőyné
624    32|          férjétől így megalázva van! Én nem láttam ezt az asszonyt
625    32|            uram, ettől az asszonytól én sokat tanultam. Ez az asszony
626    32|         szemrehányást férjének, s ha én vádoltam, ő védelmezte előttem.~–
627    32|        köszönöm, hogy velem közölte. Én be fogom önnek is és másoknak
628    32|             nagy számadás lesz, amit én fogok vele elkövetni.~–
629    32|         együtt fogunk utazni, holnap én is visszamegyek.~– Ugyebár?
630    32|            végső szótagot az öreg. – Én úgy tudom, hogy csak hozzád.
631    32|             ön, hogy miért válunk.~– Én semmivel sem ismerem jobban
632    32|            többé), nem is veheti, ha én a kegyed életét kritikai
633    32|           prenumerálok”.~– No, és az én regényemnél az volna az
634    32|            De lehetne. S éppen azért én nem mint kritikus, de mint
635    32|        kegyed nagyon jól tudja, hogy én milyen keveset alkalmatlankodtam
636    32|               hogy kevélyek vagyunk. Én nem kívántam tőlük egyebet.
637    32|     büszkeség sok pénzébe is került; én láttam, hogy szórta marokkal
638    32|               nem szóltam neki, mert én a büszke embereket szeretem. –
639    32|             büszke gyermek volt. Óh, én azért soha meg nem szólítottam.
640    32|       nagyravágyó; akar ragyogni. És én szeretem azokat az embereket,
641    32|          halk mentséggel Szerafin.~– Én csak azt mondom, hogy „akkor”
642    32|             indulatba, se kegyed, se én. Még most szelíden, nyájasan
643    32|        löketni innen az inasaival, s én még a lépcsőkről is fel
644    32|           egy hercegi korona vet rá; én nem tartom annak; de a férj
645    32|             most, azt majd megmondom én. Nagyon sajnálom, hogy azt
646    32|             meg kell mondanom, de az én életem ma és holnap. – Meglehet,
647    32|      kényszerítve volnék holtom után én is belebújni egyikébe azon
648    32|              Azt gondolja ugye, hogy én kegyednek szentimentális
649    32|         Lávayné könnyeiről? Bánom is én azokat! Mi gondom nekem
650    32|          neki azt a bókot, miszerint én őtet azon emberek között,
651    32|            és eltagadja otthonlétét. Én tudom bizonyosan felőle,
652    32|               drága unokahúgom, hogy én, ki az ön anyjának unokatestvére
653    32|         fogom önre hagyni, ahogy azt én kaptam az apámtól. – Most
654    32|              mondhatja, hogy menjek; én elvégeztem.~Szerafin felszökött
655    33|       Szerafin.~– Igen, Judité.~– Az én „férjem” ellen?~– Igen,
656    33|      kiegészíthessek.~– Tehát még az én aláírásom szükséges?~– Természetesen.~–
657    33|          Bélára, mint még sohasem.~– Én is tévedhettem. Azért kérem
658    33|          Blum úr, a hajdani Perflex. Én minderre éppen úgy nem emlékezem,
659    33|         rokkant elmetehetségemet, de én sok olyan arcot láttam,
660    33|             Te átengeded nekem, hogy én vigyem meg legelőször e
661    33|          kérdezni mi ez?~– Láthatja: én az „ön” perét a tűzbe vetettem.~
662    33|          eddig talán kétségben volt. Én önnek gyermekkori játszótársa
663    33|   játszótársa voltam. Tréfa volt, de én imádtam önt. Önből más asszony
664    33|           nem gondolt rám többet, de én imádtam önt. Rám homályos
665    33|               ön megvetett engem, de én azért még jobban imádtam
666    33|         közelített hozzám. És most – én kinevetem önt.~Béla meg
667    33|              ez üdvtelen gondolatot? Én most jövök a törvényszéktől,
668    33|        mintha az égette volna meg.~– Én régóta tudtam azt, hogy
669    33|                Térj félre, nehogy az én kezem téged is megbecstelenítsen?”~–
670    33|             egy karszékbe rogyott.~– Én tudtam, hogy Fertőy becstelensége
671    33|          egész életére ki fog hatni. Én siettem kezemet nyújtani,
672    33|        vétett ön, csupán maga ellen. Én megbocsáthatok önnek, csak
673    33|           megbocsátani magának. Amit én akartam, az jó volt; kegyed
674    33|              peremet a világ ellen.” Én megnyertem volna azt. –
675    33|              megnyertem volna azt. – Én vissza akartam önt adni
676    33|           gázoljon rajtam keresztül. Én vétettem ön ellen is; és
677    33|            és ez a legnagyobb bűnöm. Én azt, amit önnek itt elmondtam –
678    33|            van fizetve. Béla most az én fiam megint! Asszony, megbecsüld
679    33|         nehezteltünk is érte.~– Csak én nehezteltem, te nem. Én
680    33|              én nehezteltem, te nem. Én szidtam Bélát, te védelmezted.~–
681    33|           aztán, ha nem akarod, hogy én is lássam, semmisítsd meg.~–
682    33|              hazájába:~„Anyám, lásd! én boldog vagyok.”~
683    34|             Eltemettek volna,~Te is, én is, mind a ketten ~De jól
684    34|        ketten ~De jól jártunk volna.~Én nyugodnám ott lenn, ~Te
685    34|                Te siratnál itt fenn.~Én sem volnék, te sem volnál ~
686    34|           naplójába. Így tettem vele én. Ez volt az én nagylelkűségem.
687    34|           tettem vele én. Ez volt az én nagylelkűségem. Azoknak,
688    34|        gyógyszert, pénzt gyűjtöttek, én is adtam pazaron; – de egy
689    34|              szép fiú lehettem akkor én! ~Midőn elváltunk búcsúzástalan.~
690    34|     felejtetted el a nevemet. Látod, én rád ismertem.~– Nagyon megváltoztál.~–
691    34|             élvez az ember ott, ahol én utaztam. De hát a mennykőbe
692    34|             nem aggódtam. Ami csomót én kötöttem, az nem szakad
693    34|              fiatal még.~– No, annak én leszek a nevelője.~– Dajka
694    34|           terület? Gondold meg, hogy én a Vojvodinában születtem.
695    34|     beleedződtetek már a munkába; de én most estem le a felhőkből
696    34|      feltalálása után. Mit csináljak én itt tiveletek? Segítsek
697    34|         voltál. Mindig mondtam. Hogy én teneked éljek? Teneked?~–
698    34|           folytatása lesz ez. Látod, én is úgy vagyok a világgal,
699    34|              Gondolt ilyesmit: „Majd én a te derék nőd nyakára ilyen
700    34|         cimborát engedek hozni, mint én!”~– Igen, nőm téged nagyon
701    34|            utána. Azok közé szeretek én járni, akik harapnak, s
702    34|              akik harapnak, s akiket én visszamarhatok! Akiket minden
703    34|     túlvilági mulatság! – -Tinálatok én első nap elmetszeném a torkomat.
704    34|           minden. Hiszen ellátogatok én hozzátok sokszor, mikor
705    34|            asszonyokat nem szeretem. Én csak olyannal állok szóba,
706    34|              ez alatt a klíma alatt? Én azt hittem, hogy rég kiveszett
707    34|            nem hinném.~– Igazad van, én nem tudok megköszönni semmit.
708    34|        mondja, hogy „az ám”. Hát biz én két rendbeli izenetet hoztam
709    34|     csakugyan meghalt?~– Meg biz az. Én temettem el. Római temetést
710    34|              ahonnan engem kilöktek. Én ráismertem, pedig csak egyszer
711    34|              félig fekete tüskékkel. Én szépen likvidáltam neki
712    34|                 Mennyiszer hallottam én ezt az embert deklamálni,
713    34|     mindössze ennyiből áll: „Violám; én már meghaltam, elfelejthetsz.”
714    34|           érte. – Köztünk mondva, ha én asszony lennék, én is szerelmes
715    34|        mondva, ha én asszony lennék, én is szerelmes tudnék lenni
716    34|            gyűrűmet el ne felejtsd.” Én nem is felejtettem el; mindig
717    34|              hordoztam azóta, mintha én lettem volna vele neki eljegyezve.
718    34|           mondd el.~– Nem mondok biz én egy szót se. Tréfa volt
719    34|        kerülöm.~– Te is? Micsoda? Az én fiam a szabadság urában;
720    34|            szégyen! Elítéli a világ! Én csak azért is pártját fogom.
721    34|            világ köveket hajigál rá, én azokat visszahajigálom.~
722    34|             ágában sincs nekem, hogy én Fertőynére csak annyi követ
723    34|             egy hangya visszahozhat. Én nekiajándékozom az egész
724    34|              ütött tenyerével.~– Óh, én amerikai bölény! Hogy ezt
725    34|             ki, akik irigykednek rá. Én is gúnyolnálak, ha nem ismerném
726    34|             eszi őket miatta. Ah, ha én őket így tudnám bosszantani!~–
727    34|             gallérain divatoznak. Az én viselt dolgaimnak indexét
728    34|           jöjj annak a háznak, ahova én most megyek, odatalálok
729    34|         asszonyság nagyot sikoltott, én pedig igen nyájasan köszöntem
730    34|            borravalót adtam neki; és én úgy olvastam a regényekben,
731    35|        Róberthez hasonlított, mintha én azt láttam volna; de emlékezetem
732    35|     ismerhetne engemet valaki, akire én nem emlékezem?~Ő ismerős
733    35|         hozzám, bizonyosan.~Óh, csak én tudnék meghalni elébb; hogy
734    35|           bújósdit egymással: „Mikor én ezen a világon kerestelek,
735    35|           most te visszajöttél, most én megyek amoda át.”~Hogyan
736    35|           fogja őt látni senki, csak én? Nem fog más előtt állani,
737    35|            más előtt állani, csak az én rémült lelkem előtt, s nem
738    35|        előtte reszketni más, csak az én szívem és a gyertyák lobogó
739    35|             e kép irtózatos lesz! És én nem bírok, nem akarok előle
740    35|             öcsém, csak nyargalj, ha én csengetek, mert a kezemben
741    35|         szokásom. Tegezz vissza; azt én szeretni fogom. Hát itthon
742    35|              az alakot.~– Biz öcsém, én most jövök egy bal parée-ból,
743    35|           bánts, öcsém. Porrá vagyok én válva egészen. Ne haragudjál
744    35|          megszólalt:~– Szép nagysád, én e gyűrűt hozom kegyednek
745    35|           neki röviden:~– Asszonyom, én nem vagyok Róbert, nem jövök
746    35|           már éppen nem hasonlítunk. Én megvénültem, ő pedig fiatal
747    35|         képzelte a jó teremtés, hogy én vagyok megholt első férje.
748    Ut|         Ennek a magyarázata az, hogy én ezt a regényt akkor kezdtem
749    Ut|            kísértett a lelkemben; és én elég naiv voltam azt hinni,
750    Ut|           természetes, hogy ennek az én regényemnek ebben a korszakban
751    Ut|              meg a szerkesztőséggel. Én adtam az új lapnak a Hon
752    Ut|       kértemre megadta az engedélyt. Én siettem az írásommal fel
753    Ut|          kancellár beleegyezett; még én is itt vagyok. Önnek elébb
754    Ut|          ebben a reverzálisban, hogy én kötelezem magamat a magas
755    Ut|             énhozzám hozta a cikket. Én közöltem azt barátaimmal;
756    Ut|           szerkesztőt is becsukják.)~Én egy nagy plaidoyerre készültem,
757    Ut|                Mi a kakukk? – mondám én az auditornak –, hisz a
758    Ut|              mi törvénybíránknak.~És én azért mégis maradok a föntebbi
759    Ut|              egy magyar vicispánnak.~Én egy héttel elébb kezdtem
760    Ut|           óhajtására az engedélyt az én mélyen tisztelt fogolytársamnak,
761    Ut|       engemet elítéltek fogságra, az én lapomnak a publikuma úgy
762    Ut|             odavész az öt forint, ha én ott rekedek; talán attól
763    Ut|            megköszönjem: eltávozott.~Én aztán folytattam a lapot,