Fejezet

 1     1|          lenni!~Az ifjúság aztán nevetett az öregúr zélusán, csak
 2     1|          után.~Blumné kedélyesen nevetett rajta, hogy úgy elevenére
 3     9|       pincér és néhány körülálló nevetett a tréfán. Lávayné a másik
 4    10|       csak nem venné el.~A vámos nevetett az elmés ötleten.~– Le lehet
 5    10|        hogy ezt ne fojtsam meg – nevetett a korcsmáros ravaszul az
 6    10|         tehetett mást, mint hogy nevetett rajta.~A korcsmáros aztán
 7    14|         módjára sopánkodott vagy nevetett.~Vácon fölül, egy kis faluban
 8    15|         gazda folyvást elégülten nevetett magában, s csak néha mondott
 9    21|    tárgyba kezd.~Fertőy gúnyosan nevetett.~A herceg azt hitte, hogy
10    21|         közbe Szerafin.~A herceg nevetett; Fertőynek pedig az a jó
11    22|          majd én felviszem.~Béla nevetett.~– Tudja, barátom, nekem
12    23|      hogy ne haljon meg.~Ő pedig nevetett, s én láttam, hogy meghal.~
13    23|      arca elkékült, és még egyre nevetett; olyan nehéz volt ölemben
14    23|         legyen ily nehéz; ő csak nevetett, és húzott le magával a
15    24|         mármost Fertőy nagyon is nevetett.~– Nem a lelkiismeretről
16    30| nehezebben tudom kitalálni.~Béla nevetett.~– Tehát én mindig mást
17    30|      venni, markába szorított, s nevetett rajta, hogy hasztalan erőlködtem
18    31|          gondolt valamit, és nem nevetett. Hanem most már annál többet
19    31|              No ez mulatságos! – nevetett Blumné, tenyereit összecsapva. –
20    31|          s nőül ment hozzá. Hogy nevetett ez engem magában! Hogy mondhatta
21    33|            Fél egyre? – Szerafin nevetett.~Béla nem kérdezte tőle,
22    33|           És még azonfelül, hogy nevetett, piciny atlasztopánkás lábacskáját
23    34|        hazafi.~Pusztafi keserűen nevetett e szónál.~– Mennyiszer hallottam
24    34|         ez indulatos kifakadása. Nevetett rajta.~– Ne mennydörögj,