Fejezet

 1     1|      nekünk nem valók. És én azt mondom, hogy úgy kerüljön valaha
 2     1|   gondolkozik valamin; és én azt mondom önnek, hogy az lehetetlen,
 3     2|      tudsz semmit, hacsak én nem mondom; azt már tanuld meg. Te
 4     2|         legyen e földön”, én azt mondom: „Tiszteld fiadat és leányodat,
 5     2|         árthassanak.~– Én is azt mondom. Hiszen én is mindig azt
 6     6|    Kegyed elpirul: bocsánat, nem mondom tovább, csupán általánosságban
 7    10|         van, tudom ez titok; nem mondom senkinek. De mikor Pesten
 8    12|   beszélj így, Róbert. Ha én azt mondom, hogy nekem e mai napon
 9    13|      hogy az leroskadt előtte.~– Mondom én neked – folytatá heves
10    13|          gyáva légy? En csak azt mondom, hogy légy velem. S ha élni
11    15|   mennykőhordta!~– De én meg azt mondom, teremtette!~– Teremtette?~–
12    18|       barátném, meg nem véd. Nem mondom, hogy valami közönséges
13    21|      Méltatlanul rágalmazzák. Én mondom önnek. Egy-egy ízt szakítok
14    21|       saját szívemből, midőn azt mondom önnek, hogy Juditot ártatlanul
15    24| biztosítva vagyunk.~– Talán. Nem mondom. De hát a másik három?~–
16    25|       szívességnek számítom. Azt mondom, hogy az isten áldja meg
17    25|          őt kegyed előtt, de azt mondom, hogy ha azt, mint megfogható
18    32|         és hű nő; és most is azt mondom, Judit derék és hű nő.~–
19    32|          Szerafin.~– Én csak azt mondom, hogy „akkor” hittem így –
20    32|           Hallgatni fogok.~– Azt mondom: még idáig mindig büszke
21    32|     véleményemet. De még egyszer mondom, hogy ha van közelében ájulás
22    35|         első férje. Pedig bizony mondom neked, olyan jó por az már,