Fejezet

 1     3|              villogó büszke szemek, két sötét szemöld ernyője alatt. Igazolja
 2     3|                 mikor a villámló égre a sötét tenger tükre visszavillámlik.~
 3     7|                 lélegzett, ragyogó nagy sötét szemeivel büszkén tekintve
 4     9| bevándorlottaknak. Az öreg asszonyság a sötét romutcákon keresztül egyenesen
 5     9|               várba.~Alkony volt már, a sötét fasorok között nehéz volt
 6     9|                keresztül, míg végre egy sötét, dohánybűzös előszobába
 7     9|                szemmel énekelve; az egy sötét éjjeli órában képes legyen
 8    13|                egy fényes múlt után egy sötét, egy lemondott jövendő elé
 9    15|           észreveszik.~Egyszerre valami sötét tömeg közelíte, a zápor
10    22|              szíve dobogását. Vándorolt sötét éjszakákon át, mikor más
11    23|           napvilág van körülem; ha most sötét volna, meg kellene tébolyodnom.”~      ~„
12    23|           láncra vert fogoly jött elő a sötét végtelenségből.~A foglyok
13    29|            beszédet, s Bélára veté nagy sötét szemeit.~– Ha mi is le akarunk
14    30|              bánat, féltés, kéjérzet és sötét búskomorság; melynek van
15    30|                 rendezőtől, mikor ismét sötét lett az udvaron, csak a
16    31|                 éltünk, emlékezünk azon sötét hangulat mély titkaira,
17    33|              elfogadáshoz volt öltözve, sötét lilaszín bársonyruha volt
18    34|                 költeményekben.~A költő sötét kedélye mindenütt a legélesebb
19    34|    visszaerőltette emlékezetét azokra a sötét, kapu mögé húzódó alakokra,