Fejezet

  1    El|             fényképezés szép tudomány, de nem művészet. Az életírás
  2     1|             fényes, kérkedő arany idő, de az valódi, szilárd, komoly
  3     1|                alatt áll; nem a város, de a vármegye földén épült,
  4     1|              mintha szűk volna neki.~– De isz oda ugyan többet be
  5     1|              azt kérdik: mit nevetnek? de kérdhetnék máskor azt: mit
  6     1|             nevetni akármilyen nagyon, de nem fennhangon. Tehát rajta.~
  7     1|              ugyan nincs oka kérdezni; de ha tudni akarja, hát nagyon
  8     1|                ragyavert veres arccal, de kinek szemeiből csupa ügyetlen
  9     1|               is elvenne tőle valamit, de amit éppen nem lehet fegyveres
 10     1|                meg keresztyén lenni.~– De én kikérem az ilyen teóriákat!
 11     1|            Szerafin akármit beszélhet, de azért az illemnek elég van
 12     1|                házhoz van lekötelezve, de Szerafinnak csak egy mosolyába
 13     1|            tehát saját vagyonom nincs, de terheim sincsenek; s előttem
 14     1|            meghalt.~– Azért, mert?… No de ön ne haljon meg, inkább
 15     1|            erős képzelme van Szerafin, de ez nyilvános élet, s mi
 16     1|             nemcsak hallotta Hargitay, de a karzatról neje is jól
 17     1|          végezni, ahol Martinovics.”~– De hisz ezek mind igen gyermekes
 18     1|                   Meglehet, hogy azok. De Hargitaynéra nézve egész
 19     1|             magát, bocsánatot nyerhet; de ha valakit megijesztett,
 20     1|            ifjút választott vejének.~– De hiszen Judit… (Tovább nem
 21     1|                pillanat megragadására, de Béla úgy látszik az az ember,
 22     1|    egészségeset kap a plasztronjára.~– De hát ha az első nem, a második
 23     1|                 Te ne is menj hozzá.~– De az egész világon senki sem
 24     1|                év alatt tönkretenné.~– De hogyha magad mégy hozzá,
 25     2|                          Aki nem megy, de menettetik~Lávay másnap
 26     2|                ezek magukat illendően, de a Hargitay-család levén
 27     2|         emberekkel már lehet beszélni, de a mátkások, kivált a boldogtalanul
 28     2|               ellenére.~– Tenni fogom, de elébb vagyoni önállást kell
 29     2|                a három csúf és ostoba, de mindegyik kap százezer forintot;
 30     2|            minden munkára kész vagyok, de nincs bátorságom tőle megkérdezni,
 31     2|               csak nem mondtad neki?~– De mit vágsz a szavamba? Persze,
 32     2|             Pénelopédnél.~– Énértem?~– De ugyan hallgass. Ahelyett,
 33     2|               nincs álarc a képemen.~– De hisz ez képtelen bolondság
 34     2|           adott ellenfelének egyért: – de hátha megöltek volna?~„Legalább
 35     2|                evett, aki már meghalt. De bizony valami bajod van.
 36     2|               volt. Én nem voltam ott, de tudom bizonyosan, hogy helyesen
 37     2|            aggó célzással a jó öreg.~– De hát anyám is… – mondá fájó
 38     2|              kockára tetted a fejedet. De az nem igaz, én tudom, hogy
 39     2|               felét sem érdemli meg.~– De mikor énnekem nincs kit
 40     2|                én százszor elátkozott, de mindig imádott pályámra
 41     2|              halálos ellensége volnék, de minthogy senki sem tette
 42     2|            öltönyrészekről beszélnünk, de azt a jó ötletét csakugyan
 43     2|       született fickó: nem is hazudik, de igazat sem mond; sért, de
 44     2|              de igazat sem mond; sért, de rajta nem kapatja magát.~–
 45     2|               akkor ezután ne tegye.~– De kérem alássan – szabódék
 46     2|           Tegnap este megjöttek már.~– De, de, én nem mehettem hozzájuk,
 47     2|              este megjöttek már.~– De, de, én nem mehettem hozzájuk,
 48     3|   visszatértével pálcáját átadja neki, de a kalapját magával viszi…~
 49     3|          kalapját magával viszi…~Igen, de a dicső könyv nem ad semminemű
 50     3|              felelt néha egy-egy szót, de azt oly halkan tevé, hogy
 51     3|                 hogy hiszen igaza van. De megköszönöm én az ilyen
 52     3|           akkor járni fogunk gyalog? – De még a puha kenyeret is kiejtjük
 53     3|         teneked a száraz kenyér is jó? De az egész ország birtokos
 54     3|         becsültük Lávayt, az bizonyos; de ő az oka, hogy rossz társaságba
 55     3|           annak a ligája? Költő? Igen, de milyen költő! Lázító, országháborító,
 56     3|                ennyire menjen a dolog, de atyád akarata változhatatlan.
 57     3|             olyan makacs vagy, mint ő; de meglátod, hogy megbánod!”~
 58     3|             Judit kisasszony részéről, de ismét oly halk, alányomott
 59     3|      látogatásokhoz alkalmas pillanat!~De már be kelle menni Bárzsing
 60     3|             legkedvesebben hangzó név, de minthogy azért mégis elég
 61     3|          kedvem, sem alkalmam hozzá.~– De azért mégis nem kellett
 62     3|        felkunkorodó bajusz; a duzzadt, de szép metszésű ajkak és a
 63     3|          édeskés hangon szólt közbe.~– De édes bátyám; megbocsásson,
 64     3|               gyűlölöm e fiatalembert, de meg akarom mutatni, hogy
 65     3|            Halaszthatja ebéd utánra.~– De megígértem, hogy négy órára
 66     3|               gyűjtést nem fogadta el, de maga aláírt két forintot,
 67     3|              nádor előtt?”~– Semmit.~– De ha őfensége szólítja meg
 68     4|              hídra állítani a tribünt; de te mit fogsz addig csinálni?~–
 69     4|            sorompót, mint a pozdorját, de legalább azalatt a hölgyek
 70     4|           néhány percre sikerülhetett, de amint sűrűbb lett a rájuk
 71     5|            zűrzavaros zsivaj, mely nő, de nem közeledik, melynek hallása
 72     5|         kérdezték ezt már a jámbortól, de ő nem hallott most semmi
 73     5|               náluk: – megelőzte őket.~De vajon útban vannak-e?~Amint
 74     5|              Ezeket megmenteni könnyű! De hát akik a híd túlsó töredékéről
 75     5|            tenni mégis gyávaság volna. De íme a sors maga akarja most.
 76     5|              karja újra felragadta őt, de az erőszakos kéz folyvást
 77     5|               még eszmél, gondolkozik, de az idegek más úrnak fogadják
 78     5|           szavát; a lélek nyugodt már, de a test halálküzdelemben
 79     5|                őt is vesztébe ragadta.~De a költő nem hagya elveszni
 80     6|          Falain acélmetszetű arcképek; de nem azok, amiket minden
 81     6|            Félig kész már a költemény, de a vége nem tud megszületni.
 82     6|             tőlem nevetséges rajongás, de én úgy vagyok meggyőződve.
 83     6|            szerény sorssal beelégszem. De annyi rajtam beteljesült
 84     6|                bennem mind hitté vált. De nem azt érték el vele, amit
 85     6|             szomorújátékot?~– Ismerem. De amit én tartok annak, az
 86     6|              fogom kegyedet keresni.~– De kérem, Bélának szót se erről.~–
 87     6|            valami bizonyos céljuk van, de az nagyon sietős, nemsokára
 88     6|             kegyed itt?~– Ahol önök.~– De kegyednek ma másutt kellene
 89     6|        legfölmagasztaltabb az örömtől.~De tetszett is!~A fölvonás
 90     6|                dalhang sem zavart meg.~De e nyugodt éj Juditot nem
 91     7|             szívnek szabad ábrándozni; de ha egy színésznő teszi azt,
 92     7|                nem mondhatja meg neki.~De hát elhagyja-e őt? Meghagyja-e
 93     7|              könnycsepp volt szemében.~De az nem a fájdalom könnye
 94     7|               érezé, hogy ez nem igaz; de olyan ügyesen volt előadva,
 95     7|          napját, míg a gyászév letelt, de a vérszomjú idő nem vár.
 96     7|       Vagyonommal tehet ön, amit akar, de jó híremhez megtiltom önnek
 97     8|              már igazi puskáik voltak, de régiek, még hagyományos
 98     8|           utcán. Csak magában beszélt, de mégis mintha valakihez intézné
 99     8|                  Az ám, igazi katonák; de hát maga micsoda?” Hogy
100     8|             Erre megfog, s azt mondja: de nem addig van az, hanem,
101     8|          robotra menni, utat csinálni! De nem mondtam neki semmit,
102     8|              vissza nem jönnék többet. De nem tudok már megválni innen;
103     8|        hibáztatom, magam is az lettem; de legalább szólt volna nekem.
104     8|             Lett volna legalább kadét. De egyenesen közlegény! Szörnyűség!
105     8|          garnizonból a másikba utazni; de pusztán közlegénynek ex
106     8|         rohanunk ha kell az ágyútűzbe; de csípetni, maratni magunkat
107     8|              ránk százezer szuronnyal, de ne százezer gombostűvel!
108     8|       ajánlkoztunk a hazáért harcolni, de nem a hazáért vakarózni.
109     8|               nemzet, hogy meghaljunk, de azt nem, hogy ne aludjunk.
110     8|          perzsa ellen, s híres felőle, de nem egymillió csimaz ellen,
111     8|               járni az időben; sovány, de izmos alkata munkával élő
112     8|              is, más is, valamennyien. De azért kötelességünkről meg
113     8|         megyeházát sokáig oltalmazták, de végre mégsem bírták megmenteni.~–
114     8|               fog nyittatni.~– Holnap? De hisz a város pusztulása…?~–
115     8|             ezt végre lehet hajtani.~– De a tűz, uram!~– Mi bajom
116     9|                 ami a kebleket hevíté.~De nem akarom én leírni a férfiak
117     9|    rántáskészítés titkába beavathatta; de sok lisztet összecsomósított
118     9|        segítségére volt is Lávaynénak, de tréfás kedélyével annál
119     9|               ismeri-e az ő Béla fiát, de hát hogyne ismerte volna!
120     9|        ellenkezőjéről van értesítve.~– De hát mit hallottak Béláról?
121     9|          kedvetlenül hullatott szót.~– De hát hol van? Nem történt-e
122     9|               félrevinni a beszédet.~– De ha nem érte semmi baj, miért
123     9|                megismerni az alakokat; de Lávayné mégis megkülönböztetett
124     9|                hogy a várkapun bement. De utol nem bírta érni.~Mikor
125     9|              várba.~– Nem lehet már.~– De nekem be „kell” mennem.~
126     9|            kissé neheztelni kezdett.~– De asszonyom, kegyed azt izente
127     9|              kell annak megtörténni.~– De minek? Mit akar tehát kegyed?~–
128     9|              kérek öntől – fegyverrel.~De már erre mindenki kacagni
129     9|       familiáris nyájassággal monda:~– De kedves asszonynéném, én
130    10|               cigánymezői sátorutcába, de annak a tudósítása kevesebb
131    10|               vagy beledobta a Dunába; de az is meglehet, hogy még
132    10|              tudhatott magán segíteni; de hátha megvan. Ki tud ennek
133    10|      Debrecenben egy régi ismerősével, de akinek a nevét nem tudta.~
134    10|                  hisz az ő lába sánta.~De hát éppen nem lehetne-e
135    10|                számára nem terem ír.~– De én tudom, hogy terem, azt
136    10|        istennel szabadulni akart tőle, de Bárzsing úrban olyan nagy
137    10|            titok; nem mondom senkinek. De mikor Pesten megismerkedtünk,
138    10|               Mankóval könnyebb járni. De milyen könnyű ez a mankó.
139    10|         mankómat. Köszönöm a szállást; de én önnek semmi olyan cselszövényben
140    10|          látszott meg a tojáson semmi, de a kemény héj feltörésével
141    10|          hírnök nyelvébe van elrejtve. De hátha ez a nyelv áruló akar
142    10|              várparancsnok útban van”; de a kulcs bírása nélkül az
143    10|             semmi sem volt írva.~Igen, de akkor hová tette a rábízott
144    10|               elfogytak a padlásról.~– De hisz itt a szobában is látok
145    10|             tízpengőst, s átadta neki.~De már ennek az üres lapjára
146    11|          leégett városban vagyunk; ah, de most nem látjuk annak romjait,
147    11|               feljutni a harangjaihoz, de azért reggel óta harangoztak
148    11|             sereg bevonulásának napja.~De ki volna képes álomlátásokat
149    11|         ottlakás rémeit kiállta volna, de ő ki nem mozdult onnan.~
150    11|             csak nem kívánhatták tőle, de nem is tette volna.~Mikor
151    11|               minden irányba repülnek; de ő maga meg sem mozdult az
152    11|    megkocogtatta vele a hangadó vasat.~De még azután kétszer is be
153    11|               lát magánál, udvariasan, de hidegen, és e hidegség is
154    11|               nyugalmából felzavarták, de nem is adott tanácsot a
155    11|              kérdezi az én tanácsomat? De nem is adnék. Maradok, aki
156    11|             álom, álom; elmúló álom.~– De az, amit mi mondtunk e percben,
157    11|        népdalokat énekelnek a nevéről! De ha egyszer fordul a kocka,
158    11|         engemet magánál.~– Adná az ég; de nem hiszem, és nem fogok
159    12|       elveszett, hát én igazat mondok. De neked még maradt valamid.
160    12|               égen még nem alkonyodik, de az én szemem előtt már igen.
161    12|          nyugágya előtt, ahogy óhajtá; de fehéren és szótalanul, s
162    12|            kardcsapás nem fájt nagyon, de a harapás, a gúnyolás éget…
163    12|              Szemei nyitva voltak még, de megtörve, tagjai merevek,
164    12|             fekete tömeg szökellne át, de nem bírta a félhomályban
165    12|            tárgyak élő alakok voltak – de nem emberek.~A farkasok
166    12|         ajkairól, mire a fűzfához ért, de a tűz eltartott odáig.~Midőn
167    12|                szétfutott közeledtére, de egy vén csikasz ordas szembeállt
168    13|           óvtak tőlem, és igazuk volt. De jóváteszem hibámat: meghalok.
169    13|              nem bocsátom azt többé.~– De hát mit akarsz? Lehetséges-e
170    13|               mind titok lelkem előtt; de hisz minden percben arról
171    13|                összetörnek, meghalnak, de a Szerelem még akkor is
172    13|                ne legyen hozzá kevély, de ne is traktálja; ha a tekintetes
173    13|              fővárosban láttak valaha; de aki nem találta idején,
174    13|               nekik, hogy mi elől fut, de ők sem kérdezték.~Lassanként
175    13|            hátrafelé” megmenteni ugye? De hiszen hamis az úrnak minden
176    13|           valamerre az üres szekérrel; de minket elfognak a pénzes
177    13|                   Különben főbe lőlek!~De csak éppen, hogy kimondta
178    14|                dörömböztek az ajtaján, de ő csak nem nyitotta ki;
179    14|               percben jó helyen van.~– De meddig tart e perc?~– Azt
180    14|              Rettegek, ha rá gondolok; de mit ér rettegni, mikor segíteni
181    14|            hogy segítsen a kivitelben. De csendesen. Nem hallgatózik
182    14|               lepellel volt leterítve, de úgy, hogy a fej, a térdek,
183    14|             Melchior kezét megragadva, de hogy bírt volna ő e nővel;
184    14|           nagyon régen hallgató ember, de aki azt, amit hall, nem
185    14|                van-e?~– Jelenleg igen. De meddig tarthat az? Minden
186    14|              fel fogják adni.~– Tudom. De akik ott benn vannak, azoknak
187    14|             Judit csüggedten felelt.~– De ő már nem lehet ott.~– Messze
188    14|            orvos.~– Majd kinő az újra. De az még nem elég. Az illető
189    14|             rágalmaznak, cselt szőnek, de akinek honfibánata van,
190    14|         örvendve a megszólító.~– Pedig de régen látott.~– Hiszen sokszor
191    14|                még olyan kicsike volt, de máris olyan vakmerő volt;
192    14|        Magyaráton felyül találkoztunk. De én nem láttam semmit, nem
193    14|               már kettőkor éjfél után, de arra, akit küldeni tetszik,
194    14|        Szívesen ideállnék a szekérrel, de valaki még észrevenné.~–
195    14|            szeretsz-e hazajönni?~– No, de még!…~– Hm. Csúnya ám most
196    14|                ne öntse a vizet. – Ej, de meg is látszik rajtad, hogy
197    15|         bejutni a körülzárolt városba, de elképzelé, hogy az igen
198    15|                Nemcsak a magyar nyelv, de minden római eredetű nyelv
199    15|             csak úgy kell, ha lehet? – de a rettenetes „muszáj” előtt
200    15|            felvitetett az eszterhajra; de ebben a zivatarban ki merne
201    15|         városba.~– Mondtam a komámnak; de azt felelte rá, hogy ez
202    15|           sokat ér már ezután az élet; de a más veszedelmét nem vehetem
203    15|                nem vehetem a lelkemre. De különben is a csónakomat
204    15|                zsugoriságból alkuszom. De nem lehet. És ha a világ
205    15|               aki be akar menni.~– Óh, de akkor már késő; akkor már
206    15|                és keresztülvisz rajta; de ha vissza hagyom magamat
207    15|           Köszönöm. Hoztam magammal.~– De hisz az is nedves lesz.~–
208    15|                 Az öltözet sokat tesz, de nem mindent. A prémes bekecs
209    15|           mindjárt megértette ő azt.~– De ilyen adta szedtevette,
210    15|              én, mert az én leányom.~– De hátha nekem meg szeretőm
211    15|        szeretőm lesz; eszem a lelke!~– De már azt kikérem, mennykőhordta!~–
212    15|              kikérem, mennykőhordta!~– De én meg azt mondom, teremtette!~–
213    15|             sem látott volna be senki.~De Judit rettegése oly nagy
214    15|               sem ember ellen nem vét. De mégis csalás, de mégis hamisítás!…
215    15|              nem vét. De mégis csalás, de mégis hamisítás!… És hátha
216    16|                 bár soha nem kérdezte, de tudta jól, hogy Judit miben
217    16|              volna menedéket szerezni. De hát nem lehetett mindenkinek
218    16|           képesek.~Valóban beteg volt; de nem akarta azt magának sem
219    16|               idegek érzik jelenlétét, de egy hatalmasabb erő, egy
220    16|              hajlásnál keresztülvezet; de hidak már ott nem ismeretesek.~
221    16|            akarta elijeszteni úrnéját; de magában évelődött: rossz
222    16|               földre – rebegé Judit.~– De már azt, úgy segéljen, nem
223    16|           ifjúasszony is láthatta azt; de a városi asszonyságok nem
224    16|           felkiáltának: – Jézus Mária!~De ez nem az örvendő meglepetés,
225    17|                még, a föld felett jár; de azért mégis halott, és semmi
226    17|               a por rokonai közé siet… de hátha az ezredik, a százezredik
227    17|               annak életét megmentené. De azt a kis levélkét senki
228    17|            mert én nem örömest teszem, de ránézve aligha ez nem volna
229    17|               őrmester úr.~– Köszönöm, de már inkább feküdni mennék.~–
230    17|             fogcsikorgatás kínját; óh, de mi ez a kétségbeeséshez,
231    17|          teszen még van valami emberi, de a tébolyodás, melynek ajka
232    17|               ravatalhoz; Judit hallá, de nem érzé a csókokat, amik
233    17|         Szegény. Így rendelte az ég.~– De nem rendelte! – riadt bele
234    17|                Mi az én életem ezután? De az nem igaz. Ő nem halhatott
235    17|              az övék! Nem nekik fáj.~– De az istenért! Mit akarsz
236    17|               velem. Tépjenek széjjel! De amíg egy ízem él, nem fogom
237    17|       bolondnak, mondjatok eszelősnek, de én nem engedem rázárni a
238    17|             lenned tovább.~– Elmegyek. De elébb esküdjél meg a közöttünk
239    17|               felejtem, amit fogadtam. De most siess.~Egy csókot még,
240    17|                volt.~Az Béla lehetett. De hogy gyalog, a hegyeken
241    18|                Hiszen valóban meghalt! De temetéséről csak a felhők
242    18|                provizórius szomorúság.~De valóban igazságtalanok volnánk
243    18|               Te, talán nem is volt?~– De bizony vitéz katona, sebet
244    18|            férfiak ellen védelmezni.~– De ’jsz az, barátném, meg nem
245    18|            közönséges ember ellen nem, de hercegek ellenében azt tartja
246    18|               is szoktatok ebédelni.~– De hidd el, ő igen jó ember.~–
247    19|          lefekvésig el lehet némítani; de akkor, midőn más boldog
248    19|               éppen szükségesek ugyan, de már szokásosak ilyen helyeken;
249    19|             szerencséjét megalapítani. De hogyan hozzányúlni, mikor
250    19|               sem mozdulva helyéből.~– De hisz ön is itt éghetett
251    19|            amit én magamra vállalok.~– De arra kérlek, édes szép Vencel,
252    19|                hogy nem felejtem el.~– De mégis kérlek igen szépen,
253    19|           magaddal; én aludni fogok.~– De az ám a rend, hogy idebenn
254    19|              is felvetette a robbanás, de nem messze egy zsuppasztagra
255    20|          országnak lenne is elfogva.~– De hátha meghalt? – ez volt
256    20|             kivált bujdosó embernek.~– De hogy a felesége sem ír.~–
257    20|              igen gyorsan haladhatott, de amelyet Kolbay úr köszvényes
258    20|            hányta le a rőzsekévéket. – De bizony még egyet kellene
259    20|       megmondom akkor; csak siessen.~– De mennyi időre, kérem?~– Nem
260    20|                az oszlopos folyosóról, de amit az egyszer sem hallott.~–
261    20|                 hogy talán az ő fia.~– De hinné-e valaki azt a botor
262    20|               volt borotválva az álla, de az ilyen pofára ráismer
263    20|             Itt nem Béláról van szó.~– De hát kit látott már, őrnagy
264    20|        nagyasszonyom maga is hallotta. De csakhogy elém került egyszer.~–
265    20|            szerencsétlen elbukottakat; de ennek nyakát fogom törni.~–
266    20|            őrnagy” haragudni fog érte; de tartozom vele a bennem levő
267    20|          előlem. Még nem lehet messze. De – utána hajtatok. De – megkergetem,
268    20|           messze. De – utána hajtatok. De – megkergetem, ha Liliputig
269    20|                ha Liliputig szalad is. De – elcsípem, és visszahozom,
270    20|              semmi segítséget.~– Igen! de Bárzsing! – Bárzsingh!~–
271    20|                nekem is, a fiamnak is, de azt én nem kérdem. Most
272    20|           akarja, s nem adok zsúpot.~– De hisz maga rettenetes asszony.~–
273    20|          Máskor, ha tetszik, sáfrányt, de most szalmát sem.~– De hátha
274    20|                 de most szalmát sem.~– De hátha én megharagszom?~–
275    20|             olyan jó ember különben.~– De ma rrrosssz akarok lenni! –
276    20|             éppen Kolbay sajátja volt, de ahol ő ugyan sohasem járt;
277    20|              valóban meg volt lepetve, de örvendetesen meglepetve.~–
278    20|         uraságod ügyével foglalkozunk. De ugyan hogy is vallhatta
279    20|            Mert ámbátor hogy ez homok, de megbecsülhetetlen jó homok:
280    20|            kitört belőle az indulat.~– De hát micsoda az úr? – riadt
281    20|               nem fogok megfeledkezni; de amidőn a státus érdekei
282    20|             minekünk, bár kellemetlen, de mulaszthatlan kötelességünk,
283    20|              jelenleg a magyar népben, de kivált a volt kiváltságolt
284    20|             öregre célzott e váddal.~– De nem! – szólt Bárzsing, a
285    21|             bizonyosan nem állíthatom, de nekem így beszélték jól
286    21|             Varsóig sem kellett menni!~De ne rágalmazzunk senkit idejekorán.
287    21|               levél a legjobb barát.~– De önnek nem lehet tovább itt
288    21|                magával vitte vadászni; de ha bevárja őt, akkor ön
289    21|                   Köszönöm, asszonyom, de én mindenre kész vagyok.~–
290    21|               vagyok, gyönge és gyáva; de ön férfi. Adja ön nekem
291    21|             bűnlajstrom még nem egész. De szerettem valakit, szerettem
292    21|           másnak, midőn nem volt igaz; de van egy gondolat, ami még
293    21|                már választhatsz ismét; de nem igaz; Judit oly tiszta
294    21|                ajándékozni nem jó jel, de én azt is elfogadom. Lássa
295    21|            közé állok. Tehetek-e róla? De most hallgassa ön meg, mi
296    21|           annak lecsüggesztett arcára, de midőn Juditról, a vele találkozás
297    21|                úgy fájt; ő okozta azt, de nem akarta látni.~– Tehát
298    21|            valóban megijedt nagysád?~– De hogyne! Ha valaki más lett
299    21|               nevet, amit ő mondott.~– De bizony, tessék elhinni,
300    21|               Tudom, tudom; azt tudom, de hogy nem viseli-e valamely
301    21|               a triumvirátus idejében; de itt egy mostani asszonyról
302    22|      szárnyával hajtói elől eltakarta.~De mit vihar, mit üldözők neki!
303    22|             idő támadt; bőrig átázott, de feltűnés nélkül közévegyülhetett
304    22|           legtöbb ismerőse fordul meg. De lehetetlen az, hogy őt e
305    22|          emberre olyan féltékeny volt, de kivált azokra, akik a hintókon
306    22|                lámpa nimbuszba lépett, de Béla minden tapsra oly féltékeny
307    22|                többi közé a tálcára.~– De ez nem rekvizitum-levél,
308    22|           zenészek számára csöngettek, de a levél sürgős volt, azt
309    22|               villanyütés érte volna.~„De nemcsak én ismertem rá,
310    22|                jól esett azt megtudni. De tovább, tovább!~„Hogy Fertőy
311    22|               urakat szállítva tovább; de az öltözőszobák kijáratához
312    22|              Igen, a gyűrűt meghozták, de az nem Tihamér volt, hanem
313    22|           sírkövet is emeltetett fölé, de mint sokan már akkor botránkozva
314    22|        vérezzék el könnyein keresztül; de lát-e a nő valakit szerelmesén
315    23|                tőkének nevezett volna, de a tudvalevő fényűzéshez
316    23|               az! Ezt senki sem hiszi, de Fertőy tudja. Éppen e kerülgetése
317    23|              volna vagy egy nagylelkű, de még nagyobb erszényű pártfogó,
318    23|            hitetni, hogy ez csak álom; de ma már mindennapos ez a
319    23|            engem bántanak, hanem őtet.~De mikor aztán arccal lefektették
320    23|                iszonyodtam a csatától; de ha ő rám tekintett, attól
321    23|                voltam igézve.~Akartam, de nem mertem mondani: ,Róbert,
322    23|                elérte vele a vállamat, de meg nem tudott szúrni. Úgy
323    23|             lássak, ne halljak semmit. De mégis láttam, mégis hallottam.
324    23|               iszonyat fölébresztett … De szívem dobogását még akkor
325    23|                te már meg vagy halva?’ De nem mertem ezt mondani neki.~
326    23|               így, ki istent nem hisz, de kopogó szellemeket lát.~
327    24|        tekintélye és hitele nagy volt, de tudjuk jól, hogy csak egy
328    24|            tetszik egy szivar?~– Igen, de az előkészületek heteket
329    24|               Fertőy némán bólinta rá, de szavát nem adta, hogy helyeselné.~
330    24|         késlekednék csalásnak nevezni, de itt egy megvolt, egy létezett
331    24|         számomra legáltatott, óh, nem. De a holtak végakarata előttem
332    24|         annyival emelkedettebb legyen.~De mármost Fertőy nagyon is
333    24|                jövendő között semmi.~– De hát az aláírások? Hát a
334    24|          vagyunk.~– Talán. Nem mondom. De hát a másik három?~– Azok
335    24|              Azok is életben vannak.~– De csak nem akarja ön azokat
336    24|            önét.~– Óh, az természetes. De hát ki legyen Judit nagysám
337    24|             tudom – folytatá Fertőy –, de csak vártam azt, amit előre
338    24|               végveszélybe dönthetném, de nem teszem. Csináljunk egyességet.
339    24|             néhány ezer forint nem is, de a szegény közintézetek,
340    24|               mondták a tanúk: „ejnye, de nagy sas!”~
341    25|         egyébben is különbözött tőlük. De fáradt is volt olyankor
342    25|                körték szépen pirulnak, de nem az ő szégyene miatt.~
343    25|      asszonyságok, ha nem keresnek is, de örömest hallgatnak.~Hogy
344    25|            elfogadta a kínált dinnyét, de azért nem ejtette el a fölvett
345    25|           valamit Judit húgom felől.~– De az újságokat olvasom, s
346    25|         megláthatja, akinek tetszik.~– De hisz az rettenetes, ha ez
347    25|              rögtön útlevélért megyek. De az úr is el fog velem jönni
348    25|              fogom nézni, s otthagyom. De nem, nem! Embereket fogadok
349    25|        szerettem önt, mindig kerültem, de mátul fogva tisztelni fogom,
350    25|                ma ide nem hívta volna, de minek is vetődött ő be tegnap
351    25|        szolgálatjára?~– Majd elmondom, de nem akarom itt az utcán
352    25|            pedig nem vagyok elfáradva, de lábaim oly nehezek, mint
353    25|              indulni, útlevél kellene, de átallok odamenni a hivatalba,
354    25|           meglátogatni, azt a némbert. De azt a látogatást nem fogja
355    25|               Igenis, őhozzá készülök, de ítéletet tartani, rettenetes
356    25|             van kegyednek menye ellen, de azt tudom, hogy igazságtalan
357    25|            emelek, ha vele találkozom, de ez előtt leveszem, ha csak
358    25|        rágalmazhatták őt kegyed előtt, de azt mondom, hogy ha azt,
359    25|           mende-mondák után nem járok; de az oly eltakarhatatlan gyalázat,
360    25|             Nem adok; máskor sáfrányt, de most egy szál szalmát sem;
361    25|                fog a családjára hozni!~De az öreg asszonyság nem hallgatott
362    26|            életemből. Tavasz kezdődik; de én azt csak a hónapos retekről
363    26|                magamat a meghaláshoz!”~De ez mind nem igaz.~Az, aki
364    26|         legnagyobb veszélytől megóvja; de midőn kedvese már tulajdonává
365    26|          hallania, hogy nemcsak anyja, de Fertőy is itt van.~Az öreg
366    26|          dolgozom, mint egy napszámos, de ha az után kellene megélnem,
367    26|                volt legnagyobb erénye; de mégis lehetetlen az, hogy
368    26|              erre is rá fogom vehetni, de nem hittem, hogy ily könnyen.
369    26|                éljen belőle szegényül, de tisztességesen.~E szavaknál
370    26|            tudok száraz kenyeret enni, de ahhoz, ami nem az enyém,
371    27|            életemből. Tavasz kezdődik; de én azt csak a hónapos retekről
372    27|                magamat a meghaláshoz!”~De ez mind nem igaz.~Az, aki
373    27|         legnagyobb veszélytől megóvja; de midőn kedvese már tulajdonává
374    27|          hallania, hogy nemcsak anyja, de Fertőy is itt van.~Az öreg
375    27|          dolgozom, mint egy napszámos, de ha az után kellene megélnem,
376    27|                volt legnagyobb erénye; de mégis lehetetlen az, hogy
377    27|              erre is rá fogom vehetni, de nem hittem, hogy ily könnyen.
378    27|                éljen belőle szegényül, de tisztességesen.~E szavaknál
379    27|            tudok száraz kenyeret enni, de ahhoz, ami nem az enyém,
380    28|                nem akarta azt engedni; de az öregasszonynak vas erő
381    28|               ahol egyikünk meghalt.~– De én, remélem, nem sértettem
382    28|               az orangéria virágait?~– De – igen, úgy rémlik előttem.
383    28|                azon kertészre többé?~– De igen. Tanult, okos, német
384    28|            herceg sokáig gyógyíttatta, de szegény fiú e bajba csakugyan
385    28|              aki az összefüggést érti, de az hallgatni fog; mert az
386    28|              keblére rogytam volna.”~– De uram!~– Kérem, ne kiáltsunk
387    28|                nem is akartam egyebet; de ennyit akarnom a saját feleségem
388    28|                nélkül rejtegeti magát, de megvallom őszintén, hogy
389    28|             ennek volt valami értelme, de elhallgatni a valót a tulajdon
390    28|          Tehette ön azzal, amit akart. De amióta gyermekünk van, az
391    28|               nem volt egészen helyén; de mégsem abból. Ez szárazan
392    28|             olyanformán hitte maga is. De nagy baja volt, hogy olyan
393    29|               olyan, amilyet kívánunk, de mindenesetre új.~Nemcsak
394    29|            dolgokat ne is emlegessünk. De hát ugyan, ki vetné neki
395    29|           férfi volnál, mint én. Igaz. De nem volnál ehhez a világhoz
396    29|           Nincs itt emberhalálról szó, de van szó arról, hogy „Ha
397    29|               világgal érintkezzünk.~– De nem, hogy barátkozzunk.~–
398    29|                Szeretjük a verekedést, de a gyűlölködést a tusa után
399    29|         barátkozom.~– Azt nem mondtam; de nagyon könnyen megbocsátasz.~–
400    29|          homályosítson el. Közbeszólt, de természetesen ő is Bélának
401    29|               Bélának fogta pártját.~– De iszen Béla nem olyan könnyen
402    29|             férfi most, mint az atyja. De azért, hogy pattogni, gorombáskodni
403    29|             hogy köszönését elfogadja, de ő azt mondta, hogy a sors
404    29|          kiegyenlítette-e tartozásait; de gondoljon arra, hogy ez
405    29|            emberrel. Mással akárkivel, de azzal nem.~– Pedig még sok
406    29|            sokáig nem fogjátok érteni, de egyszer majd megértitek,
407    29|             pillantást vetett férjére. De erre Béla jónak látta elvenni
408    29|            zeneszokott fül vesz észre, de Béla tudni fogja azt jól.~
409    29|          barátságos szolgálattételnek, de én nem szépítem a dolgot;
410    29|               a végrendelet megkerült, de nincs az ő kezében; aki
411    29|              szemben legazemberezni.~– De tisztelt uram, ön még mindig
412    29|              sejttetni, miről van szó; de Béla megrántotta kabátját,
413    29|         bizonyítékát, a végrendeletet. De a gyermekeket nem törte
414    29|               fele van csak elengedve, de egészen a fejök fölött függ
415    29|                denunciálnak előtted.~– De ki? – szólt Judit elábrándozó
416    29|                 Babonás vagy-e?~– Nem. De az írás mégis oly hasonlatos.~
417    29|           idegen aláírásokat utánozni; de még nem volt szabad azt
418    29|                azután mind a kettőnek; de én Bélának adok igazat,
419    30|          blazírt. A felesége lehet az; de a másik, a vidámabb társ,
420    30|     divaturacsok rajongák körül a nőt, de a herceg egyikben sem találta
421    30|           egyik színésznőnek az ura.~– De patvart! Az túlnan rajta.
422    30|             egy színésznőnek az ura.~– De hogy híják?~– Lávay Béla.~–
423    30|                 ilyenkor ügyvéd.~– Te? De ki ne nevess azzal, amit
424    30|               megért mind a kettőnket. De milyen mulatságos fordulat
425    30|              Az ötlet mulatságos volt, de nem az ő agyában szülemlett.
426    30|          agyában szülemlett. Kacagott, de a fejét rázta; az igazi
427    30|             neked meg nem mondhatok.~– De amit én neked elejétől végig
428    30|        cselédeket is, akik ott voltak, de azok nem ismertek őrá; nagyon
429    30|              hasonló kedély hangján –, de kegyedet bátran nézhettem
430    30|            háznál a legokosabb beszéd. De mit keres ön itt? Tán eszébe
431    30|         hívatott magához, igen prózai, de azért mégis igen magasztos
432    30|       mondhatom, mert az az én titkom. De kegyednek el kell hinnie,
433    30|             szó volt, amit kiejtettem, de kegyed „becsültetésről”
434    30|             aminek be kell teljesülni; de annyit mondhatok kegyednek,
435    30|                ugyan a mások szemében, de legalább a magunkéban nem.~–
436    30|               ha Fertőyt baj nem érné. De ön nem fogja őt megmenteni.~–
437    30|              egy ujjával fölemelhetne; de akinek őrizkedik ujja hegyét
438    30|                egy tárgyról beszélnek. De hát a felvonásközökben mit
439    30|             hogy sohase térjek vissza. De ön?~– Én tenni fogom. Ez
440    30|             vagyok önhöz, azt látja; – de hisz az önre nézve csak
441    30|                Siettem önt felkeresni. De nem azért, hogy pörös dolgokról
442    30|               ahová akarja a herceg.~– De ugyan kérem, ne titulázzuk
443    30|       projektálok, és ő szankcionálja, de neki „nihil de me, sine
444    30|          szankcionálja, de neki „nihil de me, sine me”.~– No hát tegezzük
445    30|             óhajtott szerencse” felől, de a herceg nem hagyott ilyesmit
446    30|           fehér kezét mennyei nagysád, de a cigány fekete keze mégis
447    30|               könyöke ki van szakadva, de az őt nem zsenírozza; ő
448    30|            félszemmel kacsint le ránk, de azért már kitalálta, hogy
449    30| legnyomorultabb halállal fog elveszni.~De volt.~Abban az első percben,
450    31|              ezen elmúlt évek játékán; de mi, kik benne éltünk, emlékezünk
451    31|               meglátogatom kegyeteket, de holnap lesz a napja, hogy
452    31|      társaságot tartozik mulattatni.~– De hát kegyed csakugyan nem
453    31|              volt a válasszal, nézték; de biz az ákombák, amit ott
454    31|               Uram, a szemeim gyöngék, de a hitem erős; a szememet
455    31|                szememet megcsalhattad, de a lelkem azért nem hisz.”
456    31|                lelkem azért nem hisz.” De hogy egy ilyen ostoba papagáj
457    31|               teremhet más gyümölcsöt. De gyakran jön valami ismeretlen
458    31|              mondta. Hiszen tegye azt. De mi szükség neki az én fiamat
459    31|           itthon mosolygó boldogságát? De nem fogja elfelejteni, vagy
460    31|         Életemben mindig heves voltam, de azt elmondhatom magamról,
461    31|             mert Béla „úr” és „férfi”. De a maszlagot – azt kiüthetem
462    32|              kegyed ablakán asszonyom, de sohasem láttam egyebet ezeknél
463    32|                köszönte meg nekem. No, de elengedem. Hát mit mondtam,
464    32|                ő védelmezte előttem.~– De hisz ezek infámis dolgok,
465    32|             laktok.~– Igen, mi válunk. De hát üljön le bácsi nálam. –
466    32|              hangulattal.~– Tán nincs. De lehetne. S éppen azért én
467    32|            azért én nem mint kritikus, de mint jóbarát jövök a szerzőt
468    32|            viszi, sokszor jégre viszi, de sárba sohasem viszi.~Szerafin
469    32|              Gúnyoltak bennünket vele, de ez a gúny nekem tetszett.
470    32|                apja nemcsak születési, de pénzarisztokrata is volt;
471    32|                 ha alázatos tud lenni; de kevély volt; nem szóltam
472    32|             látom, süketnéma vagyok.~– De hát beszéljen ön rólam! –
473    32|              nagy alázatosság jelmeze; de azon időkben, akik azt hordták,
474    32|              hogy „akkor” hittem így – de hogy nem így van, arra most
475    32|        misztérium a világ előtt semmi; de a férj neve takarta azt.
476    32|               rá; én nem tartom annak; de a férj neve ezt is eltakarja.~–
477    32|           ugyan kevélysége, ambíciója, de mégis ambíció volt az, rangviselő
478    32|               legjobban megmondhatnák; de hogy miért közelítenek egymáshoz
479    32|            hogy azt meg kell mondanom, de az én életem ma és holnap. –
480    32|                kegyednek véleményemet. De még egyszer mondom, hogy
481    32|                elnéz. Csekély titulus, de még mindig jó. Most elválik
482    32|         jellemtelen emberek kezdődnek, de bújik előlem, és eltagadja
483    32|             gyors kimenetele dolgában. De ha meg nem kaphattam őt,
484    32|          gazdaságot fogok testálhatni, de a nevemet olyan tisztán
485    32|             kellettél neki feleségnek; de kellenél szeretőnek.” Ez
486    33|                Juditot magához ölelve; de többet nem magyarázott meg
487    33|         nagysád, hogy ily korán jövök, de tárgyalásra kell sietnem,
488    33|              amit nevében ír valaki.~– De ha ön írta azt?~Szerafin
489    33|           Tartson sokáig a várakozás.” De nem akarom tartóztatni.
490    33|              ha elébb megteszi kegyed. De ha úgy kívánja, itt hagyom.
491    33|              rokkant elmetehetségemet, de én sok olyan arcot láttam,
492    33|                és azt meg is érdemlik, de a mi meridiánusunk alatt
493    33|              felnyitja annak fedelét – de nem azért, hogy Bárzsing
494    33|              vágnom. Már magához tért, de még mindig úgy érzi magát,
495    33|                még egy utam van délig, de oda már gyalog is elmehetek.~
496    33|        játszótársa voltam. Tréfa volt, de én imádtam önt. Önből más
497    33|                nem gondolt rám többet, de én imádtam önt. Rám homályos
498    33|             engem, ön megvetett engem, de én azért még jobban imádtam
499    33|               papír, amire azt íratta; de vártam a fölfedezésével.
500    33|               ember elvesztette magát, de neje barátném, játszótársam