Fejezet

 1     1|      is megszólal. Ez Kolbay bácsi, nyugalmazott őrnagy. Magas,
 2     1|    nagyot ne mondjon, Kolbay bácsi – vágott szavába Szerafin –,
 3    11|        Én vagyok itt, Kolbay bácsi – szólalt meg erre a legcsengőbb,
 4    11|      már meghalt…~– Hát édes bácsi, én arra akartam kérni,
 5    11|       Nem mulatságba, kedves bácsi, arra nincs se helyünk,
 6    11|    még mindig beteg?~– Tudja bácsi, hogy minő baja van – monda
 7    11|   szemei.~– Láthatja, Kolbay bácsi, hogy ő szegény nem lehet
 8    11|    vagy komoly szó.~– Kolbay bácsi nem fog az én násznagyom
 9    11|   bírhatni.~– Hiszen, kedves bácsi, nem arra szólítjuk mi fel,
10    14|  megszólítóra.~– Ön az Kapor bácsi?~– Rám ismert a tensasszony? –
11    14|  mondta, jobban hajtsa Kapor bácsi azt a hintát; felhajtsa
12    14|  várok.~– Köszönöm, jó Kapor bácsi, áldja meg az isten.~– Istennek
13    14| kapaszkodó fehérnép.~– Kapor bácsi, nem tévedtünk mink el?~–
14    32|     neki: „Hozta isten, édes bácsi! Ezer éve hogy láttuk. Mi
15    32|      válunk. De hát üljön le bácsi nálam. – Szerafint az lepte