Fejezet

 1     7|       látta – éppen olyan nyájasan mosolygott rá, éppen oly forrón szorítá
 2     7|            a fájdalom könnye volt, mosolygott hozzá.~– Juditom, én szerelmem;
 3     8|        magamat.~E szóra Fertőy nem mosolygott, a fogait szítta.~– Az úri
 4     8|         égett!~Fertőy most már nem mosolygott.~
 5    10|     kegyednek izenetet tőle.~Judit mosolygott e szóra, s Melchior ezért
 6    14|      szeretni egy férfit!~És Judit mosolygott, mikor kalapját leemelte.~–
 7    19|        vele elégedve; legalább úgy mosolygott arra a mogorva emberre ott
 8    20|      láttam azt az embert. Még rám mosolygott. Mintha kutyába se venne.
 9    24| természetes örökösök által.~Fertőy mosolygott azon, hogy Bárzsing ilyen
10    28|            vagyok.~Fertőy gúnyosan mosolygott.~– Be tudja ön azt bizonyítani?~
11    29|          Derék – mondá rá Béla, és mosolygott.~– Mi az a Neuburg és az
12    31|        könnyeztek, és a kisgyermek mosolygott mind a kettőre.~
13    33|      szemrehányó tekintettel; a nő mosolygott, és férjét megölelte, megcsókolá.~
14    35|         lovak szinte elgázolták.~Ő mosolygott és köszöntött.~A vér megfagyott