Fejezet
1 1| Artmann kapitány”, „Lávay Béla”.~Zeleji és Lávay erre kezet
2 1| hogyan jutott öccsém uram a Béla névhez – pattog a hadastyán. –
3 1| keresztelték.~– Magyarul Béla annyi, mint Albert – viszonza
4 1| Ehhez én nem értek. – Kedves Béla! Ha ön valakit megsértett,
5 1| akarta ön mondani. Oh, kedves Béla, higgye el, hogy ha már
6 1| pillanat megragadására, de Béla úgy látszik az az ember,
7 1| kivette nyugalmából, hogy Béla vállára tevé kezét, s hevesen
8 1| amiket én nem tudok szavalni.~Béla bámulva riadt fel ez utóbbi
9 1| nem lehetett folytatni. Béla is átment a társasághoz,
10 2| Az első beköszöntés után Béla dolgozószobájába térve,
11 2| pártfogását.~– Te? – kérdé Béla elcsodálkozva.~– Igen, én.
12 2| bizonnyal kézhez fogja adni.~Béla hüledezve tekinte barátjára,
13 2| kiálta fellázadt kedéllyel Béla.~– Mit gondolok? – szólt
14 2| bizony citoyen Picotin!~Béla e gúnynévre felpattant.~–
15 2| adhatott volna okot, ha Béla anyja maga rájuk nem nyit,
16 2| nem fogott azon a házon.~Béla anyja azon jó régi világbeli
17 2| kisgyermek volt még akkor Béla, mikor atyját eltemették;
18 2| alaphoz.~Kicsiny korában Béla is nagyon anyás gyerek volt,
19 2| tudományára mily büszke volt. Béla mindig első volt a tanosztályban.
20 2| helyett azt reggelizett, hogy Béla úri módon élhessen.~Hanem
21 2| nem vesz háromszor!! Hát Béla, ki semmiből sem eszik igazán,
22 2| vallja meg, mivel szokott Béla élni Pesten. Én is meg tudom
23 2| rebegtek elkeseredésében; Béla engesztelőleg nyújtá kezét
24 2| van valami mendemondájuk Béla felől. Elmondták nekem,
25 2| ne szóljunk erről – szólt Béla kedvetlenül –, különben
26 2| hölgy szerencsésnek, kit Béla hajlamával megtisztel. Béla
27 2| Béla hajlamával megtisztel. Béla egy fejjel mindig magasabb
28 2| mondá fájó szemrehányással Béla.~– No, no, fiam, hiszen
29 2| felkönyökölve az asztalra Pusztafi-, Béla túl esik azon, hogy neki
30 2| csak őérte készül az mind.~Béla is fölkelt, megcsókolta
31 2| azoktól ne féltse őt kegyed. Béla férfi, ki ellenségeinek
32 2| szeretne, hát küldöm a kávét a Béla szobájába.~Lávayné maga
33 2| az ifjak egyedül maradtak Béla szobájában, Pusztafi komoly
34 2| ugatni kezdtek az udvaron, s Béla sietett az ajtóhoz, mert
35 2| drámákat írsz! – feddé tréfásan Béla Bárzsing urat.~– Hm. Nem
36 2| Náci – szólt könnyű vérrel Béla –, én bizony egyszerűen
37 2| kisasszonyt terhelni vele. Béla öcsém, ugyebár, te is helytelennek
38 2| tekintettel nézett Bélára.~Béla íróasztalának támaszkodott,
39 2| feleletet várt kérdésére.~Béla azt felelte: „Nem.”~– Micsoda? –
40 2| Hargitay kisasszonyhoz.~Béla nyugodtan felelt rá: „Igen.”~
41 2| Ez is jó lesz egy kőnek Béla ellen a Hargitay háznál.~–
42 2| Addig is ajánlom magamat. Béla, kérlek, füttyents a kutyáidnak,
43 2| Pusztafi aztán azalatt, míg Béla kieszkortálta személyesen
44 2| derék emberismerő bölcs!”~Béla perc múlva visszatért. A
45 2| az és Juditéban – felelt Béla igaz áhítattal.~– Irigylésre
46 3| és vitézlő Füzitői Lávay Béla úrnak; hites ügyvédnek,
47 4| alatt volt.~Azok között Béla és Judit.~
48 5| az elutasított szerető, Béla.~Abban a percben, midőn
49 5| hullám.~A másik pillanatban Béla karja újra felragadta őt,
50 5| lélek fel az égbe…~– Hahó! Béla! Ide! – hangzott egy ismerős
51 5| vész helyére sietett.~– Ide Béla! Ide!~Már messziről megismerte
52 5| erővel sietett segélyükre. Béla nem hallotta már szavát;
53 6| közönség: Pusztafi és Lávay Béla neveit. Milyen régen elhangzottak
54 6| ott kellett lennie, ahol Béla jár.~Pusztafi arra gondolt,
55 6| álfal mögül elősietve.~– Béla! – sikolt fel a leány, s
56 7| között sokakat megismer Béla barátai, pályatársai közül.
57 7| van esze. Kegyednél Lávay Béla úr mindennapos; kegyedhez
58 7| volt idő választ adni, mert Béla éppen nyitotta az ajtót.~
59 7| hidegen viszonzá; azzal Béla karjába fogózott, és ment
60 7| fogózott, és ment vele.~Béla felsegíté őt a bérkocsiba,
61 7| fátyolát sem húzta le arcára. Béla kedvese keze után nyúlt,
62 7| nő arcképe volt.~A férfi Béla volt, a nő édesanyja.~Midőn
63 7| volt, a nő édesanyja.~Midőn Béla nem láthatá, Judit kivette
64 7| keretet, s elébb megcsókolá Béla, azután anyja képét, s magában
65 7| lásd, én boldog vagyok.”~Béla menyegzői lakomát is rendezett;
66 7| igen jól tudta már előre Béla csodálatos bevásárlásaiból,
67 7| kell az időnek lenni, mert Béla már nincs honn, vagy nagyon
68 7| felvette a tollat, melyet Béla otthagyott, s két levelet
69 8| elment a háborúba!… Az én Béla fiam elment katonának. Pedig
70 9| asszonyság, hogy ismeri-e az ő Béla fiát, de hát hogyne ismerte
71 9| bizonyossággal, hogy Lávay Béla jelenleg Erdélyben van,
72 9| sóhajtva monda: „Bárcsak a Béla ne volna egyszerre három
73 9| ettől nem kérdezősködöm Béla felől – szólt elkedvetlenülten
74 9| engedve.~– Él és egészséges a Béla, asszonynéném.~A jó öreg
75 9| nem mondta Bárzsing, hogy Béla mint katona, éppen gyáva
76 9| beszélte Bárzsing, hogy Béla is azokkal tart, kik az
77 9| áruló. Fiam neve Lávay Béla.~A várkormányzó kissé neheztelni
78 9| bizonyítom, hogy Lávay Béla derék, becsületes hazafi
79 10| másodszor mint tanúval Judit és Béla menyegzőjén. Ez a mi Glanz
80 10| Judit régóta nem hallott már Béla felől semmit. Ennek természetes
81 10| betegségének gyógyszere Béla lábnyomain terem. Én elmegyek
82 10| nem szolgálok, ami Lávay Béla és neje ellen van intézve.~
83 13| márványasztal; a mellett ül Lávay Béla egyedül.~A kertben, a kastélyban,
84 13| kastély egyik vendége volt Béla is. Ő egy félreeső helyet
85 13| síron túl is hű szeretőd, Béla.”~Amint az utolsó szót leírta,
86 13| lapot kiszakítá a tárcából.~Béla meglepetten ragadta meg
87 13| hamarább érkezem meg, mint az.~Béla nem állhatta meg, hogy ne
88 13| élni tovább? – kiálta fel Béla mély keserűséggel.~– Óh,
89 13| legjobban nekem.~– Légy férfi, Béla. Legyen erőd, mint van nekem.
90 13| Egész világ! – sóhajta Béla, s kebléhez ölelé a drága
91 13| Paetus! nem fáj a kés!”~Béla elragadtatva szorítá karjai
92 13| meglátszik.~Ez utasítások alatt Béla felvette a kocsisjelmezt;
93 13| átadott ostort és makrapipát; Béla visszafordult nejéhez, s
94 13| arc is feltűnt néha, kiket Béla és Judit a fővárosban láttak
95 13| hogy társait megelőzze. Béla kénytelen volt sokszor megállani
96 13| itt jönnek!~E kiáltásra Béla elfeledkezék magáról, s
97 13| egyszerre ráismert.~– Szervusz Béla! Arra ne menj! Forduljatok
98 13| vagyunk veszve – suttogá Béla. – Ez az ember rám ismert.~–
99 13| előre! – parancsolá Judit.~Béla a lovak közé vagdalt.~Bárzsing
100 13| láttam őket.~– A kocsis Lávay Béla, az asszony pedig a felesége.~–
101 13| az erdő szélihez értek, Béla megállítá a lovakat, s nejéhez
102 13| irgalmas…~– Köszönöm – szólt Béla megszorítva neje kezét.~–
103 13| ölelj meg, csókolj meg.~Béla hátrahajolt, neje átölelte
104 13| oly halvány volt eddig. Béla megsuhintotta az ostort,
105 13| megemlegeti.~– Mindegy!~Béla előrehajtott. Hiszen Judit
106 13| elhaladtak egymás mellett. Béla fütyürészett, a kozákok
107 13| üresen volt hagyva, azon Béla hajthatta végig a szekerét,
108 13| szót sem intézett senki.~Béla megmenekülése a csodával
109 14| körül a szobában.~– Hát Béla? – kérdé reszketve az orvos.~–
110 14| Csak annyit mondjon: Béla biztos helyen van-e?~– Jelenleg
111 14| Én huszonegy éves vagyok. Béla huszonhárom, életkorunk
112 14| magamat beíratnia hadseregbe Béla nevével, mint férfi, és
113 14| adnak. Ön emlékszik rá, Béla homlokán egy hosszú sebhely
114 15| Ott állt zongorája, midőn Béla kedvenc dalát utolszor eljátszotta
115 15| hamisítás észrevehető lenne. Béla huszonnégy éves volt.~Tehát
116 15| kérdésre válaszolt:~– Lávay Béla…~…Kolbay hosszasan nézett
117 15| a mondott nevet: „Lávay Béla százados.”~Azután ismét
118 15| huszonegyet mond, akkor Béla nem veheti az oltalomlevélnek
119 15| egyszerre felpillantott, éppen Béla anyjának háza előtt haladt
120 15| ablakok egyikében látta állni Béla anyját.~Az öreg nő fején
121 15| annyit mondott volna neki: „Béla él, védlevele kezemben van;
122 15| Jól tudta azt Kolbay, hogy Béla hány éves, hisz szemei előtt
123 15| csókolni és csókjai közt Béla nevét emlegetni.~Asszony
124 16| metszette ide: „Judit és Béla”. Óh, istenem!~Azzal ráborult
125 16| sem volt odabenn.~– Hát Béla hol van?~Amint az ajtó nyílt,
126 16| vagyok, jó Teréz; hol van Béla?~– Óh, irgalmas istenem.
127 16| időben!~– Semmi az. Hol van Béla?~– Béla tensúr? – ismétlé
128 16| Semmi az. Hol van Béla?~– Béla tensúr? – ismétlé zavarban
129 16| istenért, mondják meg, hol van Béla.~A házigazda nekibátorítá
130 16| nekibátorítá magát a feleletre:~– Béla úr nincs itt. Két nap előtt
131 16| csendőrök érkeztek a faluba, Béla úr amint azt észrevette,
132 17| és itt halt meg – szólt Béla, és szavait olyan közelről
133 17| keresztül!~– Megállj! – szólt Béla. – Látni fogod, hogy én
134 17| Mégsem látsz semmit? – kérdé Béla vad tűztől villogó szemekkel.~–
135 17| fekete, mozdulatlan szem!~Béla nem irtózott tőle. Odahajolt
136 17| ujjait, mint akik imádkoznak.~Béla őrjöngő nevetéssel mutatott
137 17| házigazda áhítattal ragadá meg Béla kezét, s ajkához szorítá
138 17| zörgetni, akkor szökött ki Béla az ablakon.~A belépő csendőr
139 17| Leírta, milyen volt.~Az Béla lehetett. De hogy gyalog,
140 20| vele, él-e vagy meghalt Béla.~Az öreg katona csak vigasztalta
141 21| a másik Fertőy… Ön Lávay Béla…~A megszólított szoborrá
142 21| köszörült kést vont ki kebléből Béla, s megmutatta az élét Szerafinnek. –
143 21| kiálta fel lángra gyulladtan Béla.~– Legyen ön csendesen.
144 21| megmondanom?~– Köszönöm – rebegé Béla, kezét nyújtva a reszkető
145 21| rágalmazza? – tudakozódott mohón Béla.~– Beszéljünk önről; önnek
146 21| Átadja-e ön már azt a kést?~Béla kivonta kebléből a rejtett
147 21| elfordítá Szerafin tekintetét Béla arcáról; addig ő szegzé
148 21| másik németre fordított Béla. Ön még az éjjel általam
149 21| Tetszik-e önnek a terv?~Béla némán intett, hogy elfogadja.~–
150 21| önfeledt rezzenetében hirtelen Béla keblére borult, két kezével
151 21| Elöl ment Fertőy, utána Béla mint kertész, azután a herceg
152 21| mozdulatánál meg volt nyugtatva; Béla valóban oly ügyesen játszotta
153 21| us”-ra igazítgatta ki, s Béla bírt annyi önmérséklettel,
154 21| dinnyét ananászba ojtani?~Béla e szóra nem felelt semmit,
155 21| alaposságáról. Ez nem Lávay Béla.~Most egy pompás akvárium
156 21| Szerafin reszketve látta, hogy Béla ez utóbbi szavaknál elkezd
157 21| menthetlenül agyonzúzott, míg Béla hirtelen egy szökéssel keresztülveté
158 22| tövissel, minőnek hegyét Fertőy Béla szívében törte, az ember
159 22| Nemsokára kezdődik a játék.~Béla képzelmében maga is ott
160 22| kíséri oly figyelemmel, mint Béla ott künn, ki nem lát, és
161 22| lámpa nimbuszba lépett, de Béla minden tapsra oly féltékeny
162 22| maraudeur nagy zajongva. Béla összeszorítá öklét, s eléjük
163 22| hogy Lávaynét lássam.”~Béla megbocsátott nekik, s ismét
164 22| keresztül, mert szivarja égett. Béla azt nem vette észre. Szemére
165 22| soha meg nem bocsáthat. Béla e jelenet után rögtön eltűnt
166 22| érkezett meg hozzá. Tehát Béla nem oda menekült.”~Juditnak
167 22| féltékenységet ébreszte föl; Béla nem fog már sehol megállapodni
168 22| előtte; lerogyott a székre.~Béla üldözve és őhozzá menekülőben;
169 22| szemben, uraságokra várva.~Béla gyanakodó szemmel mustrálgatta
170 22| polgárokká való átalakulást.~Béla mohón leste, mit beszélnek
171 22| alak lépett ki rajta, kit Béla a félhomályban is megismert.
172 22| hazáig, hogy meg ne ázzék.~Béla ott állt előtte a küszöbhöz
173 22| hogy ruhájával érinté.~Béla figyelmesen nézett arcába,
174 22| Bélát észre sem vette.~Béla engedte őt előre haladni,
175 22| becsöngettek, s a kapun át eltűntek Béla szemei elől.~Béla még künn
176 22| eltűntek Béla szemei elől.~Béla még künn maradt, megvigyázni,
177 22| ide, majd én felviszem.~Béla nevetett.~– Tudja, barátom,
178 22| azzal visszament szobájába; Béla óvatosan haladt fel a lépcsőn.~
179 22| előszoba ajtaját nyitva hagyta.~Béla a lépcsőtornác ajtaja mögé
180 22| harmadik a konyhába vezetett.~Béla a szőnyegajtó kilincsét
181 22| szobától, mely világítva volt.~Béla az alcoven függönyei mögé
182 22| aranyba foglalt mellkép volt.~Béla jól ismerte e mellképet;
183 22| segítének sűrűbbre vonni, mely Béla rejtekét eltakarta. A feleség
184 22| ellensége volt Fertőyben, kit Béla halálosan megsértett. Most
185 24| Tizennégy hónapja, hogy Lávay Béla meghalt.~– Vagy úgy?~– Vajon
186 24| mint Judit férje, Lávay Béla.~– Ah! Tizennégy hónap óta…~–
187 24| barátom, hanem pénzre. Ha én Béla rejtekhelyét elárulnám,
188 25| gazdák lettek volna; ha Béla nem ment volna a háborúba,
189 25| elsápadtan az öreg asszony. – Béla fiam tizennégy hónapja hogy
190 25| írásban veszem tőle, hogy Béla nevét nem fogja viselni
191 26| tizennégy hónapja, hogy Béla e csendes társaságban tölti
192 26| egy egész mesevilágot. Béla nem gondolt soha az évszakok
193 26| attól a gondolattól, hogy Béla a szomszéd szobában meghallva
194 26| kegyed szükséget lásson. Béla fiamat atyja után illeti
195 26| könny elborítá szemeit. Béla anyja kiveszi a falatot
196 26| Judit elrémülve hallá, hogy Béla az ajtóhoz közelít; egy
197 26| ajtó.~És ott állt Lávay Béla. A vad szerencsésen föl
198 26| volt verve!~– Anyám – szólt Béla –, most már tudod, amit
199 27| tizennégy hónapja, hogy Béla e csendes társaságban tölti
200 27| egy egész mesevilágot. Béla nem gondolt soha az évszakok
201 27| attól a gondolattól, hogy Béla a szomszéd szobában meghallva
202 27| kegyed szükséget lásson. Béla fiamat atyja után illeti
203 27| könny elborítá szemeit. Béla anyja kiveszi a falatot
204 27| Judit elrémülve hallá, hogy Béla az ajtóhoz közelít; egy
205 27| ajtó.~És ott állt Lávay Béla. A vad szerencsésen föl
206 27| volt verve!~– Anyám – szólt Béla –, most már tudod, amit
207 28| ingerlő mosolygástól.~– Béla! – szólt szilárd hangon. –
208 28| ügyeiért, tudja meg, hogy Béla nagyon jól ki van mentve
209 28| ily védlevél birtokába?~Béla szeme azon vékony sebhelyen
210 28| ezen úrral majd elvégzi Béla.~Az öregasszony Bélára tekinte,
211 28| egyedül maradt Bélával.~Béla köszönte magában jó szellemének,
212 28| egyedül.~– Uram – szólt Béla oly közel lépve ellenfeléhez,
213 28| sértett volna meg engemet?~Béla elámult. Ily feledékenységre
214 28| kérdé villogó szemekkel Béla.~– Hagyjuk ezt abba, édes
215 28| ha halkabban beszélünk?~Béla vállat vonított.~– Nem tudom,
216 28| érezte a kertben magát.~Béla erre csakugyan nem tudott
217 28| én mind igen jól tudtam.~Béla úgy vette észre, hogy ebben
218 28| feleségem miatt elég jogom volt.~Béla összecsapta kezeit. Talán
219 28| Nekem? Egyezkedést? – szólt Béla keserűen. – Oly rosszul
220 28| hogy ajtót akar mutatni.~Béla igen olyanformán hitte maga
221 28| rokon, mit szól ön ehhez?~Béla igen röviden végét szakítá
222 28| fonalat. Magamat ajánlom.~Béla némán üdvözlé, és engedte
223 29| Ilyen bagoly volt Lávay Béla is.~Mint ügyvéd, eljárt
224 29| keresztül bujdosása közben?~Béla nem örömest beszélt efelől;
225 29| tudakozá tovább fiától.~Béla gyöngédebb volt, hogysem
226 29| légy költő, légy tudós.~Béla fölkelt, és megcsókolta
227 29| tudja, talán erényünk ez!~Béla összeharapta ajkait, s duzzogott
228 29| hajolva.~– Óh nem – viszonza Béla keserűen –, te nagyon jól
229 29| fogta pártját.~– De iszen Béla nem olyan könnyen ingadozó
230 29| dicsők, s az olyanok, mint Béla, az árulók, és most ők az
231 29| emberek, és az olyanok, mint Béla, a bolondok. Ez a mérhetlen
232 29| nem is hiszem azt, hogy Béla valaha szót válthasson azzal
233 29| fogok vele váltani – szólt Béla felkelve helyéről.~A két
234 29| itt, látogatójegyét küldi.~Béla megnézte a látogatójegyet,
235 29| vetett férjére. De erre Béla jónak látta elvenni a látogatójegyet
236 29| asszony nagy úr a földön.~Béla a csodával határos vállalatra
237 29| zeneszokott fül vesz észre, de Béla tudni fogja azt jól.~Ki
238 29| még ennek a vége?~Mikor Béla szobájába nyitott, már akkor
239 29| kínálni, hogy üljön le.~Béla sietett hamarább szólni.~–
240 29| kezdhesse.~– Ah! Jó napot Béla – úr, alászolgája. Mi ugyan
241 29| mennyire nem tart attól, hogy Béla, ha egyszer tíz ujja közé
242 29| ifjú arcvonásaira gyakorol.~Béla igen nagy flegmával nézte
243 29| Bárzsing a tükörből, hogy Béla a kiterjesztett okiratot
244 29| vizsgálót.~– Igaz, nincs – szólt Béla összehajtogatva az iratot.~
245 29| a nem várt válasz után. Béla odaveté eléje az asztalra
246 29| betette maga után az ajtót, Béla örömtől szikrázó szemekkel
247 29| akartam indulni – szólt Béla, midőn barátját meglátta,
248 29| székre.~– Miért ne? – felelt Béla kalapját letéve. – Csupán
249 29| ik.~– Derék – mondá rá Béla, és mosolygott.~– Mi az
250 29| sejttetni, miről van szó; de Béla megrántotta kabátját, s
251 29| tökéletesen sikerült hipokrízissel Béla –, egy fogadás többek ellenében,
252 29| mekkora pénzben szokott Béla fogadni, nem kockáztatott-e
253 29| egészen elhalványult; maga Béla is meg volt lepetve. A csalódás
254 29| és olvasd! – biztatá maga Béla nejét.~Judit felszakítá
255 29| csapás érte, hogy atyja Lávay Béla miatt megátkozta és kitagadá.
256 29| meg ezt a talányt.~Amint Béla végigfutotta a levelet,
257 29| szükség lehet rá valaha.~Béla nagyon jól tudta e rejtély
258 29| egy szót sem. Ebéd után Béla fölkelt, s rögtön dolgozószobájába
259 30| De hogy híják?~– Lávay Béla.~– Miféle mesterember?~–
260 30| kezet adott. Nos, barátom?~Béla pedig nem adott olyan hamar
261 30| le magát.~– Tudod – szólt Béla kitérőleg –, van valami
262 30| Amint Dombay eltávozott, Béla rögtön sietett át Judithoz.~–
263 30| Azután hirtelen megfogta Béla kezét, és így szólt:~– Most
264 30| lehet. És akkor mondj le.~Béla megköszönte a jó tanácsot.~
265 30| mindennapi falatnál. Ha Béla elutasít ily fényes ajánlatot,
266 30| megtudhatta könnyen, hogy Béla valamikor udvarolt Szerafinnek,
267 30| védeni fogja; Szerafinét Béla ellen, Juditét pedig a herceg
268 30| szüreti nap volt, midőn Béla a herceg kastélyába megérkezett.
269 30| végezték éppen a szüretet.~Béla sietett a herceget fölkeresni
270 30| rögtöni meglepetések ellen.~Béla ismerte már ez utat; maga
271 30| unokahúgai azok valószínűleg.~Béla egykori kertészeti működése
272 30| egész terebélyfa lett már.~Béla kíváncsibb volt e percben
273 30| Szerafin állt ott egyedül.~Béla is éppen úgy meg volt lepve,
274 30| az ismerős mosoly, midőn Béla üdvözlé.~– Ah, ön az Lávay?
275 30| mint aki vagyok – szólt Béla hasonló kedély hangján –,
276 30| Fertőy neve nem igen fogja Béla örömeit szaporítani. Béla
277 30| Béla örömeit szaporítani. Béla elértette azt.~– Sajnálom
278 30| nehezebben tudom kitalálni.~Béla nevetett.~– Tehát én mindig
279 30| kellemes a választás – szólt Béla, helyet foglalva Szerafin
280 30| Szerafin elmélázva tekinte Béla szemeibe, és azt hitte,
281 30| remegéssel kérdezé tőle:~– Béla! Komolyan beszél ön most
282 30| Komolyan beszél ön most velem?~Béla meg volt indulva a halavány
283 30| leborult, és elkezde sírni.~Béla csak állt előtte, és nem
284 30| annak prózája is van – szólt Béla leülve Szerafin mellé, s
285 30| E helyről”? – kérdé Béla célzatos hangnyomattal.~
286 30| gyermekkori álom.~Megszorította Béla kezét.~– Akkor elvállalja
287 30| hogy reá tapos. Isten önnel Béla.~Most mind a két kezével
288 30| a két kezével megszorítá Béla kezét, s nehogy a csigaúton
289 30| világos feláldozásával.~Béla visszatért a kastélyba,
290 30| szokott házi zajtól elzárva.~Béla azt hivé, hogy ez a napja
291 30| danája kezdett felhangzani, s Béla szobájához közeledő lépteket
292 30| Köszönöm, herceg – szólt Béla nevetve –, nem kívánom én
293 30| tegezzük egymást – szólt Béla. – Voltam én már nagyobb
294 30| mintha mind a kettőt kilőné.~Béla mindezt egyik fülén beeresztette,
295 30| már szorongatni is kezdé Béla kezét, s beszélt volna valamit „
296 30| ilyenkor megölni való szép!~Béla azt mondta rá, hogy innen-onnan
297 30| cigányai által, s akarta, hogy Béla is az legyen.~– Nézzed ezt
298 30| nézett a futó nő után, akkor Béla érchangon kiálta rá:~– Szerafin!
299 30| pillanatban ott termett Béla, s széles plédjével hirtelen
300 31| szellemétől, hol jár mostan Béla.~Van-e fiatal nő a világon,
301 31| medaillont viselte, egyik felén Béla arcképével, másikon édesanyjáéval.~– „
302 31| szellemtől, hogy hol jár Lávay Béla.~Az asztalka jött-ment a
303 31| kétkedni abban, amit hisz.~– Béla valóban ott van Volozov
304 31| vajon kivel beszélhet most Béla!~– Jó. Kérdezzük meg.~Az
305 31| hangosan Blumné. – Ez jó! Béla úr a szeráfokkal társalog.
306 31| Azt kellene hinnünk, hogy Béla úr ilyenkor délutáni sziesztát
307 31| Miről beszélhet most Béla?~Az asztalka leírta a választ,
308 31| tenyereit összecsapva. – Béla társalkodik szeráfokkal
309 31| tudja, hogy ennek az oka Béla; Fertőy tudósította erről
310 31| Anyám! Nem hiszi tán, hogy Béla?…~– Nem hiszem, hogy Béla
311 31| Béla?…~– Nem hiszem, hogy Béla volna hibás. Nem hihetem.
312 31| belül hamu van és penész. Béla jó ember; nagy hibája, hogy
313 31| Fertőyné válik a férjétől, s Béla fog az ügyvéde lenni. Mi
314 31| gondolta, hogy valamit kell Béla védelmére mondania.~– Hiszen
315 31| védelmére mondania.~– Hiszen Béla ügyvéd.~– Csak ügyvéd? –
316 31| pattant fel az öregasszony. – Béla férj, apa és fiú! Tartozik
317 31| határozottan –, gondolja meg, hogy Béla az én „uram”.~Nálunk úgy
318 31| uram”.~– Meggondoltam. Béla nem gyermek többé, hanem
319 31| megverjem a kezét, mert Béla „úr” és „férfi”. De a maszlagot –
320 32| másik?~– Igen, a másik!~– Béla?!~– Az, a fiam.~– Óh, ezt
321 32| becsületes embernek, mint Béla, tenyerén kellene őt hordoznia
322 32| szép, okos és jó nő – és Béla el tudott róla felejtkezni.~–
323 32| összetalálkozott Volozov hercegnél Béla Fertőynével.~– Volozov hercegnél?~–
324 32| annyit tudok, hogy amióta Béla onnan visszajött, egészen
325 32| Fertőyné válni akar férjétől, s Béla az asszony pörét viszi.~–
326 32| Ezt sem tudta még? Igen. Béla Fertőy Szerafin válópere
327 32| kedélyét.~Azon nap óta, melyen Béla azt mondá neki, hogy váljék
328 32| váljék el férjétől, Lávay Béla tanácsolta kegyednek.~–
329 32| látni, hogy honnan tudom. Béla úrfinak nem tetszett kegyedet
330 33| nézve.~Előtte való este Béla azt mondta családjának,
331 33| most már aztán siethet.~Béla csakugyan egész éjjel fenn
332 33| jelenté, hogy itt a bérkocsi. Béla vette kalapját, és elsietett.~
333 33| név kimondására: „apa”.~Béla egyenesen Szerafin szállására
334 33| más észrevette volna, csak Béla nem. Ő nem is tudta, hol
335 33| egyre? – Szerafin nevetett.~Béla nem kérdezte tőle, mit nevet,
336 33| Azzal még meg is simogatá Béla arcszakállát, mint szoktak
337 33| megjelenésben, mint Lávay Béla. Jó félóráig kellett rá
338 33| mondanivalója, azt adja elő.~Béla ügyvédi hidegvérrel kéri
339 33| gondja leend.~ ~Mikor Béla a törvényszéket elhagyta,
340 33| lábaival barátját.~Lávay Béla pedig visszatért Szerafinhez.~
341 33| hódító mosolygással, midőn Béla belépett hozzá. – Ön pontosan
342 33| ha akarja, megnézheti.~Béla bámulva nézett a delnőre.
343 33| most – én kinevetem önt.~Béla meg volt fagyva. Lehetett
344 33| asszony, mit tett ön? – szólt Béla kezét szomorúan fonva egymásba. –
345 33| vállakkal: „Taposson el engem!”~Béla még most is szánta őt.~–
346 33| Engedje, hadd emeljem föl.~Béla még egyszer kezét nyújtá
347 33| nejének is.~– Ah! – kiálta Béla, haraggal rántva vissza
348 33| gyógyítottál volna ez idő alatt.~Béla reszketett a dühtől és elkeseredéstől,
349 33| Judit jött vele szemközt.~Béla visszarettent előle, mintha
350 33| következett, az is úgy bánt vele. Béla úgy érzé magát, mint akit
351 33| az többet tudna mondani.~Béla ölébe vette mind a kettőt,
352 33| ez mind ki van fizetve. Béla most az én fiam megint!
353 33| akart simulni semmi csóktól. Béla lelkében még egy tövis volt:
354 33| meggyalázva. Azt nagyon jól tetted Béla, hogy Szerafint megszabadítád.
355 33| csapás.~– Érni fogja – felelt Béla komoran. – Miután férjét
356 33| elhatározás Szerafintől.~Béla még most is kimenté őt a
357 33| Nem olvastad? – kérdé Béla.~– Tudod, hogy azon idő
358 33| vele, ahogy jónak látod.~Béla egy percre dolgozószobájába
359 34| elaltatni.~Azon idő óta, hogy Béla karjai kiragadták Szerafint
360 34| jelenet óta azonban, midőn Béla e szóval vált meg tőle: „
361 34| hideg októberi reggelen Béla sietve jött haza valamelyik
362 34| fél kézzel mellbe ragadta. Béla meg volt lepetve a szokatlan
363 34| csodájára.~Erre azután Lávay Béla átölelte, nyakába borult,
364 34| vezess az odúdba, hol van.~Béla karjára ölelte rég látott
365 34| szép ugyan, de nagyon szűk.~Béla szomorodva nézett rá, míg
366 34| szólt Pusztafi, midőn Béla szobájába bevezette. – Nem
367 34| macskánál a kisdedóvó dajkám.~Béla nem tudta, hogy könnyekre
368 34| azután elkomolyodva, hogy Béla mozdulatlan arcát látta,
369 34| álljak fel, mert elfáradtam.~Béla fölemelé őt a székből.~Odahajolt
370 34| adóslevelet, hogy élni fogok érte.~Béla szomorúan fordult félre.~–
371 34| könnyezett.~– Bolond fiú vagy te, Béla. Mindig is az voltál. Mindig
372 34| se fenekét nem találni!~Béla elbúsultan állt meg e szép
373 34| Mi dolgod nála? – kérdé Béla csodálkozva.~– Hát, tudod,
374 34| telelármázta füledet. Kérlek, Béla fiam, nem ütsz még oldalba?~–
375 34| Jer, hadd öleljelek meg.~Béla egy szóval sem tagadta az
|