Fejezet
1 1| amott jön az utcaszögleten, ő is ide tart, s majd az bevezet
2 1| barátunkkal járni, mert ő nagyon szórakozott ember,
3 1| ugyan már minek mondaná ő meg ezeknek a parasztoknak
4 1| találja az arcokon, hogy az ő balesetein mulattak. Az
5 1| magyar ember nem ismeri; ő jelenleg a magyar nemzet
6 1| nagyon süket; egy hangnak ő nem hallója; azért ő ugyan
7 1| hangnak ő nem hallója; azért ő ugyan minden társaságban
8 1| nevetőkkel a mondottakon, amikből ő egy szót sem hallott.~Amellett
9 1| Akármilyen társaság van a háznál, ő ott ül az ablakmélyedésben,
10 1| örvendéssel mondja neki: „Te Lina (ő mindenkit tegez a háznál),
11 1| elmondá nekik, miszerint ő megtudta, hogy „illető”
12 1| denunciációjával. Valószínűleg ő maga volt az az „illető”.
13 1| előtt.~– És Judit? Mit szólt ő?~– Ő hallgatott.~– Azt okosan
14 1| És Judit? Mit szólt ő?~– Ő hallgatott.~– Azt okosan
15 1| a kő, amit ön mozgat, az ő házuknak összeomlását okozza.~–
16 1| Bárzsing nem nemes eredetű. Ő ugyan szereti a nevét arisztokrát „
17 1| mennyre-földre esküdött, hogy ő nem hallotta, egy szót sem
18 1| neki, hogy válasszon hát ő valamit Pusztafi versei
19 1| úgy elevenére találtak. Ő nem szokott érte haragudni,
20 2| szerint, a város delnői, az ő vezérlete alatt, ünnepi
21 2| poétává lettem. Most aztán ő kért, hogy hadd viselje
22 2| kért, hogy hadd viselje ő is azt, amit magam szereztem.~–
23 2| szerelmet, akkor aztán nem ő uralkodik mifelettünk. Házas
24 2| elmondhatót. Láttam, hogy ő maga is szerelmes bele,
25 2| fűtsenek be velük. (Ezt ő élcnek vette! „köszöni”.)
26 2| hogy parancsoljak vele, ő elvisz mindent. Én aztán
27 2| néhány szót fogok mondani, ő ott hagyja kegyedet, és
28 2| éljenez, minden tekintet az ő arcán fog függni; kegyetek
29 2| bikficre, hogy adja kézhez, s ő azt bizonnyal kézhez fogja
30 2| Igen vagy nem? Szeret-e ő téged? Igen vagy nem? Ha
31 2| mindkétszer igen, akkor ő a tied, te az övé. Ha nem
32 2| visel, minden lenszálát az ő kezei fonták. Mennyi áldást
33 2| földön nem létezik. Hisz ő tudja azt, mert mikor kicsiny
34 2| mert mikor kicsiny volt, ő mosdatta piros arcáját,
35 2| mosdatta piros arcáját, ő fésülte selyem haját, ő
36 2| ő fésülte selyem haját, ő tudja legjobban, milyen
37 2| milyen szép kisfiú volt az ő Bélája.~Az is nagy örömére
38 2| más gyerek még szótagolt, ő már olvasni tudott; hogy
39 2| kihirdeték.~Mennyit gondolkozott ő ezen, mennyit örült ő ennek!
40 2| gondolkozott ő ezen, mennyit örült ő ennek! Mikor kerekes rokkája
41 2| még dicsekszik vele, mert ő meg hármat adott ellenfelének
42 2| keseríteni. Tudom én, hogy nem ő az oka, hanem gőgös szüléi;
43 2| édesapád is maradt volna ottan! Ő is ilyen buzgó volt, mint
44 2| ilyen buzgó volt, mint te. Ő is a közügyek szolgálatára
45 2| volna elhallgatnunk, hogy ő azon posztó szélét, amiből
46 2| aggodalmasan tekinte Bélára; ő ismerte emberét: tudta,
47 3| társasághoz szokott ifjú”? Ő ugyan könyv nélkül megtanulta
48 3| olyan emberen, mint atyád! – Ő kiáll és ellármázza, hogy
49 3| elvesztheti népszerűségét, s abba ő belehal. Gondold meg, ha
50 3| Lávayt, az bizonyos; de ő az oka, hogy rossz társaságba
51 3| biztos állomásba segíti; nem ő utasította-e azt vissza?
52 3| Most már késő a megtérés; ő elzárta maga elől az ajtókat,
53 3| nagyon szigorú ember: amit ő kimond, azt meg nem másítja
54 3| olyan makacs vagy, mint ő; de meglátod, hogy megbánod!”~
55 3| nemsokára be is csukta mögötte.~Ő bement, Márton kinn maradt;
56 3| a bevonulás alkalmával. Ő nem akar sehogy az én ízlésemre
57 3| mirtusz után; az volt az ő választotta. Ezt azután
58 3| választotta. Ezt azután ő maga illesztette éjsötét
59 3| sértve érezte magát, hogy ő, ki annyira hírhedett lett
60 3| szorítanak vele. Vártak már rá. Ő menti magát, hogy az asszonyságoknál
61 3| tekintetre elárulja azt, ami. Az ő arcának nincs semmi titka.
62 3| haragos férfi arra, hogy az ő családjának ily kiváltságos
63 3| Ismerem Lávay karakterét. Ha ő megtudandja, hogy én Juditot
64 3| hogy eszére térítem; s ha ő vakmerő volt engem nyílt
65 4| volt a kiadott vőlegénynek. Ő egyedül maradt változatlan
66 4| hitvallása dacára; pedig hiszen ő volt legérzékenyebbül sértve
67 5| kiálta a nádor kíséretéhez; ő maga leugrott a hintajából.
68 5| hanem azon elvek, miket ő képvisel, tartják ma diadalnapjukat.~
69 5| dicsekszik, hogy ez a nap ma az ő számára virradt.~Ismét lőnek;
70 5| ezt már a jámbortól, de ő nem hallott most semmi kérdést,
71 5| Csakugyan igaza volt. Az ő ősei mind szemközt állva
72 5| meglátni a halált. Most már ő is közöttük van.~S ha halottai
73 5| megindultak a túlvilág felé, ő gyorsabb volt náluk: – megelőzte
74 5| azzal régóta. Sokat gondolt ő egy ilyen percre; sokat
75 5| ilyen percre; sokat képzelte ő magában: milyen érzés lehet
76 5| szó, csak gondolat volt, ő azt képzelte, hogy beszél,
77 5| Pusztafi.~E csónakban leste ő a halakat horogra; míg mások
78 5| ünnepély zaját növelni siettek, ő volt a legelső, ki a vész
79 6| s a kemence mögé veti. Ő így szokott örülni munkáiban.~
80 6| megelőzni Juditot. Hisz ő csak nem dicsekedhetik saját
81 6| eltaszítottam őt magamtól –, és ő meghalt – és én megmenekültem.
82 6| lenni még nem baj, s attól ő sem irtózik, én sem; ő munkája
83 6| attól ő sem irtózik, én sem; ő munkája után szerényen él,
84 6| magát az utcán, mert ha ő megtudja, hogy itt van,
85 6| ugyanazt követik el vele, amit ő egy perc előtt; hisz ez
86 6| lépett fel Judit a színpadra, ő maga legbüszkébb, legfölmagasztaltabb
87 7| mosoly, egy kézszorítás? – És ő ezt mind nem mondhatja meg
88 7| Gyöngyiné azt állította, hogy ő ezt az egész dolgot igen
89 7| még azután is égve maradt. Ő is úgy feledte-e, vagy tán
90 8| hát maga micsoda?” Hogy ő tábori alélelmezési biztos. „
91 8| hogy „Eb ura a fakó!” Erre ő felförmedt, hogy most itt
92 8| felförmedt, hogy most itt ő parancsol, hogy majd megmutatja
93 8| parancsol, hogy majd megmutatja ő, hogy az ily vén reakcionáriusokkal,
94 8| hogyan kell bánni. Hogy ő engem vasra veret, felakasztat!
95 8| csak úgy kalimpázott. Még ő engem vasra veret! Csak
96 8| egyszer-kétszer, meg ne tanulja. Pedig ő sem volt katona soha, múlt
97 8| Dommiguel-káplártól; most már ő a mester.~Van ugyan a szakaszában
98 8| elmaradoznak az útfélen, ő nem néz előre soha; mindig
99 8| eresszék gyorsan odább, mert ő futár, Pestre küldetik.
100 8| öregúr végrendeletében, ahol ő minden vagyonából kizárja,
101 8| lett e sorok olvasásakor; ő még mindig remélte, hogy
102 9| Holdváryné nem sokat volt útban; ő a nagy szerencsétlenség
103 9| kisasszony azalatt, míg ő kinn járt a zöldséget tisztítani,
104 9| Bélám köztünk volna!”~„Csak ő volna még itt!”~Persze akkor
105 9| kerülje jobban.~Pedig hát most ő is itt lehetne köztünk.
106 9| egyedül maradnak még ébren, ő és Szerafin, mikor Lávayné
107 9| ámen”-t, mintha tudná, hogy ő miért imádkozott.~Hírt hallani
108 9| tollászkodó hollóra bízza” az ő izenetét.~Ha mégis aztán
109 9| asszonyság, hogy ismeri-e az ő Béla fiát, de hát hogyne
110 9| legale testimoniumnak, hogy ő is vele megy, aztán majd
111 9| bizonyosan arra gondolt, hogy ő, a legale testimonium, hogy
112 9| az megtudja, hogy maga az ő fiáról ilyeneket beszél,
113 9| bízta rám, hogy mondjam, már ő a várba ment; s azzal kieblábolt
114 9| a vár felé vezető úton.~Ő, aki harmincévi itt laktában
115 9| akarok szólni rögtön – szólt ő hirtelen feltalálva magát.~
116 9| neki e szókat sugallta, azt ő maga sem tudta volna magának
117 9| iparkodott mutatni, hogy ő ez asszonyság jelenléte
118 9| azzal a szándékkal, hogy ő párbajt víjon egy délceg
119 9| asszonysággal annak lakásáig. Ő maga a legutolsó ajtóig
120 10| kinyújtani kezét.~A gyümölcs az ő számára érett meg, csakhogy
121 10| melyiknek szolgál jobban, az az ő titka. Talán mind a kettőnek
122 10| visszavonulás alkalmával ő is odább vonult, a ládát
123 10| felső hadsereggel kalandoz, ő oda utána nem megy. Voltak
124 10| társait, hogy mulatnak; az ő lába sánta. – Mikor az ifjú
125 10| táncos, se szívhódító; az ő lába sánta. – És mikor a
126 10| nem lehet harcos – hisz az ő lába sánta.~De hát éppen
127 10| méreg erre a szóra. Hisz ő rég be volt avatva e végrendelet
128 10| mankóban tartani; egyébiránt ő ajánlkozik a tíz darab százast
129 10| hazudja a papírlap, hogy ő fehér, pedig élet-halál
130 10| rajta – felelt rá Melchior.~Ő tudta, hogy minek örül!~
131 11| is a régi vén csont. Az ő házát nem ékesíti zászló,
132 11| mind repülni készül, az ő kapujából nem bámészkodik
133 11| ki látvágyó nőcseléd, az ő ablakai nyitva sincsenek,
134 11| különösen járták a bombák; ő maga cselédet sem kapott,
135 11| rémeit kiállta volna, de ő ki nem mozdult onnan.~Tizennégy
136 11| minden irányba repülnek; de ő maga meg sem mozdult az
137 11| Láthatja, Kolbay bácsi, hogy ő szegény nem lehet jelen
138 11| az ezredesi egyenruhát, ő csak főhadnagyul ismeré.)
139 12| másik fejhez – az, hogy ő még azt sem fogja megtudni,
140 12| fagyos. Bizony meg volt ő halva jól.~A kartács combját
141 12| mehetett tova. Hiszen az ő útja is sietős volt.~A nádas
142 13| egyik vendége volt Béla is. Ő egy félreeső helyet keresett
143 13| rábírni, hogy fordítsa meg ő is a rudat, s hajtasson
144 13| ravaszán volt.~Hogy fogja ő e szép kedves ifjú főt,
145 14| dörömböztek az ajtaján, de ő csak nem nyitotta ki; könnyű
146 14| megragadva, de hogy bírt volna ő e nővel; az kiszakítá magát
147 14| csüggedten felelt.~– De ő már nem lehet ott.~– Messze
148 14| nem is engedhetném, hogy ő azt megkísértse. Más kell
149 14| beíratni a várőrség közé, az ő nevével kell magát bejelentenie,
150 14| kell magát bejelentenie, az ő nevére kell nyerni védlevelet.~
151 14| életkorunk csaknem egyforma. Ő férfiúnak középtermetű,
152 14| után.~Amíg azt megeszik, ő maga pipára gyújtott, s
153 15| volna illendő.~Másrészről ő maga teljes bizalommal elmondá
154 15| addig, amíg a hóka iszik, ő meg az abrakot rostálja.
155 15| folyókon keresztül. Ismert ő már itten minden bokrot.~
156 15| Akinek az Úr megerősíté az ő lelkét.~Éppen az első nehéz
157 15| eréllyel segített magán; ő is belekapaszkodott a lehajló
158 15| reggelit Katica leányom.~Ő pedig elzárta Judit levetett
159 15| kell; mindjárt megértette ő azt.~– De ilyen adta szedtevette,
160 15| eszerint nem lehet úgy, mint ő kiszámítá, a huszonegyből
161 15| ismerni.~Hisz addig, míg ő Bélát rejthelyén újra fölkeresheti,
162 15| kezemben van; addig, míg ez az ő kezébe jut, zárkózzál el,
163 15| leolvassák titkodat!”; hát ő megfogadta volna azt, s
164 16| rejtőzzék el addig, míg ő visszatér.~Valahol a negyedik-ötödik
165 16| híni: „fiam”. Mert hiszen ő adta neki másodszor az életet.
166 16| vésve, egy J és egy B, ezt ő metszette ide: „Judit és
167 16| Jerünk, jerünk.~És most már ő ment elöl; könnyeden, ruganyos
168 17| agyagot temetnek feje fölé, és ő hallani fogja a hulló hantoknak
169 17| elmenekült a széles világba, ő pedig magával hozta azt
170 17| hogy csak menjenek aludni, ő majd fennmarad virrasztani
171 17| íme itt van az oltalom, ő védve van!… Élete egy szavamba
172 17| bizonyosan oda tette fejét az ő vánkosára.~– Szegény. Így
173 17| holttal ne törődjél többé; ő már boldog. Ő már nem érez
174 17| törődjél többé; ő már boldog. Ő már nem érez semmit.~– Hagyj
175 17| ezután? De az nem igaz. Ő nem halhatott meg. Hát ilyenek-e
176 17| hogy Juditot eltemessék. Ő él! Nézzed! Mint mosolyog!
177 17| ijeszt.~– Látod! Látod! Ő él! – rebegé magánkívül
178 18| Szerafin Fertőyhez nőül ment.~Ő egyébiránt mindent megtett,
179 18| menekülni akartak a városból, ő volt az, aki azt izente
180 18| ebédelni.~– De hidd el, ő igen jó ember.~– Volozov
181 19| nyíradékot.~Pusztafi ráírta, hogy ő is érthesse, németül e szavakat „
182 19| palackok száma ez alkalomra; ő csak vigye fel azokat; azalatt
183 19| újbóli betakarását. Addig ő rejtse el a palackokat a
184 19| találmánynál az üveget kímélni. Ő tehát röviden fog vele elbánni,
185 19| kétfelé esik, az arany kihull; ő zsebre rakja azt, s Hubertnek
186 19| jutott a k…i kazamatákba.~Ő volt az, ki miután hiába
187 20| szállása; ezeknek a megbízásait ő mind rendre szedte, s azokban
188 20| gondolatja támadt, hogy talán az ő fia.~– De hinné-e valaki
189 20| Kurrrtha vasssra! Ahhogy ő akkarrt engem, engem vassra
190 20| öregh emberrth! Kóstolja meg ő, hogy milyen az a kurta
191 20| Most csak azt tudom, hogy ő szalad; ön pedig uram kergetni
192 20| dohánnyal ellátni, amit ő évről évre el is szívogatott,
193 20| Kolbay sajátja volt, de ahol ő ugyan sohasem járt; ott
194 20| veszik az olyan embert, mint ő, az olyan emberek, mint
195 20| nem jött; és akik között ő már a legutolsó.~És akkor
196 21| valami hibája, ez az, hogy ő „leány”.~Egyszer csak Dolnay
197 21| Adoniszokat festenek. Szépségéről ő maga is teljes öntudattal
198 21| tekintetét Béla arcáról; addig ő szegzé szemeit annak lecsüggesztett
199 21| Szerafinnek ez az öröm úgy fájt; ő okozta azt, de nem akarta
200 21| nem örült neki, jól tudta ő, hogy ez nem neki szólt.~–
201 21| Óh, ha azt tudom, hogy ő ijesztget, attól nem ijedek
202 21| hitte, hogy azon nevet, amit ő mondott.~– De bizony, tessék
203 21| rosszat kezdett sejteni. Ő tudta, hogy Fertőy semmilyen
204 21| visszaadja, ha csakugyan ő az.~– Lássák – szólt a herceg –,
205 22| fényes hintó a kapu elé. És ő minden egyes emberre olyan
206 22| küzdenek szívében egymással, ő sokkal inkább királynő fog
207 22| te is utána mehetsz. Ebbe ő bele is egyezett.”~Judit
208 22| Sejtelme ugyanaz, ami az enyém. Ő a férjben neje iránti féltékenységet
209 22| megállapodni az országban: ő Pestre fog sietni. A féltés
210 22| mindenki tudja jól, hogy az ő lábnyomai a te kapudban
211 22| haza fogja szállítani.~Azt ő majd futva fogja követni,
212 22| ismerte e mellképet; hiszen ő adta azt Juditnak.~A nő
213 22| megbámulta e szónál úrnőjét. Hogy ő ma éhes!~Persze: nehéz szerepe
214 22| boldog kiválasztott nem az ő soraikból való. Valaki más
215 22| minden jókedvű társaság az ő költött kalandjainak meséjén
216 22| kalandjainak meséjén mulatta magát, ő boldog volt abban, ami e
217 23| világ azt hiszi, miszerint ő nagyon felelősség nélkül
218 23| divatkirálynői szerephez, mert ő sohasem szokta tárcáját
219 23| egyet, hogy az csak játék, ő ismerte nejét legjobban.
220 23| mint herceg Volozov. Hisz ő maga húzta tűbe azt a fonalat,
221 23| tudta többé kezébe kapni.~Ő maga volt a kísértő, ki
222 23| ebből a gubancból, arról ő az egészet szépen legombolyítaná
223 23| paraszt földmívesek voltunk.~Ő így rejté el magát a világ
224 23| könyörögtem, hogy ne haljon meg.~Ő pedig nevetett, s én láttam,
225 23| él, ne legyen ily nehéz; ő csak nevetett, és húzott
226 23| voltunk már csak, én és ő; a többit megölte a láz
227 23| iszonyodtam a csatától; de ha ő rám tekintett, attól még
228 23| lobbanás, egy pukkanás, s ő szerteszét volna szórva.
229 23| Én már ágyamban feküdtem, ő ágyam szélén ült, és kezemet
230 23| veted le nyakkendődet?’~Erre ő mosolyogva azt mondá: ,Nem
231 23| túlsó szélébe húzva magamat; ő pedig egyre mosolyogva közeledett
232 23| mellett még egy szék volt. Ő le akart arra a székre ülni,
233 23| járta át tőle, hogy íme ő egy nőt vett hitvesül, akivel
234 23| Szerafin mellett reggelig. Ő maga szobájába sietett.~
235 24| árulja. Mi ne zavarjuk meg az ő boldogságukat. Ne bolygassuk
236 24| Judit szerelme férje iránt. Ő feláldozta világ előtti
237 24| Fertőyé. Fertőy azt írta, hogy ő az ajánlott oklevél-reprodukcióba
238 24| dugába dűlt. Hanem azért ő Bárzsing úr tervébe semmiképpen
239 24| emberét.~Tudta jól, hogy ha ő Bárzsing kezébe szolgáltatja
240 24| az eszközöket, az majd az ő tiltakozása dacára is fel
241 25| volt rendesen, mely közé ő nem illett volna szürke
242 25| senki ottan, csak éppen ő maga, meg Gruber úr; afelől
243 25| akarta és nem ügyvédnek; ha ő keresett volna számára feleséget;
244 25| után járni; – akkor most ő nem állna ilyen egyedül,
245 25| szépen pirulnak, de nem az ő szégyene miatt.~Másnap mégis
246 25| kissé szokatlanul hangzik az ő szájából az „asszonynéném”
247 25| volna, de minek is vetődött ő be tegnap a kertjébe. Óh,
248 25| felett, nem azok, akiket ő megszokott, még csak beszélni
249 25| az útlevél után járást, ő régen el is küldeté azt
250 26| indulatja, éppen úgy lesi az ő lépteinek hangját, szavának
251 26| csengését, mint képzelte ő annyi álmatlan éjszakán
252 26| volt e titokba beavatva. Ő tudott titkokat rejtve tartani.~
253 26| alvó gyermek mellé, míg ő megnézi, ki jő.~A kis rejtekszobán
254 26| látta maga előtt, s még ő kezdte biztatni.~– Asszonyom,
255 26| el magammal Fertőy urat; ő lesz olyan jó, hogy az ügyet
256 27| indulatja, éppen úgy lesi az ő lépteinek hangját, szavának
257 27| csengését, mint képzelte ő annyi álmatlan éjszakán
258 27| volt e titokba beavatva. Ő tudott titkokat rejtve tartani.~
259 27| alvó gyermek mellé, míg ő megnézi, ki jő.~A kis rejtekszobán
260 27| látta maga előtt, s még ő kezdte biztatni.~– Asszonyom,
261 27| el magammal Fertőy urat; ő lesz olyan jó, hogy az ügyet
262 28| lábaitól, és csókold meg. Ő becsületedet védelmezte,
263 28| személyes veszedelem alól; ő a komáromi vár kapitulációjakor
264 28| megkapta a fiatal nő kezét, s ő, az agg nő, ő, az anya,
265 28| nő kezét, s ő, az agg nő, ő, az anya, leányának kezét
266 28| nincs-e szüksége segélyére. Ő össze tudná tépni azt az
267 28| maga elé a világba, mintha ő tartana mindezen dolgok
268 28| nem számított a nap alatt.~Ő indulathevében egy embert,
269 28| külföldre szöktetni, ugyanakkor ő maga is fürdőkre készült –
270 28| amióta gyermekünk van, az ő sorsáért a pör a mienk is.
271 28| Judit húgommal nem így áll. Ő feltöretlen küldi vissza
272 28| küldi vissza a levelet; ő szóba sem áll; ő „nem”-et
273 28| levelet; ő szóba sem áll; ő „nem”-et mond, mielőtt tudná,
274 29| billentve meg. Színházban ő adja a tónust; akit akar,
275 29| adja a tónust; akit akar, ő hívatja ki, s ha kedve ellenére
276 29| megnyugszik abban, hogy ő még ráér karaktert kifejteni;
277 29| viszontagságainak elbeszélésében, ő ugyan még most is viselte
278 29| Pusztafi volt. Mit gondolsz, ha ő most élne, járhatna-e az
279 29| hatodik nap te hordod az ő divatját. Az éntőlem mind
280 29| Közbeszólt, de természetesen ő is Bélának fogta pártját.~–
281 29| ismerem én, mert anyja vagyok. Ő is ilyen csendes kisfiú
282 29| köszönését elfogadja, de ő azt mondta, hogy a sors
283 29| Akkor az olyan emberek, mint ő, voltak a dicsők, s az olyanok,
284 29| egy elborult tekintetet az ő arcán?~Óh, valóban egy szerető
285 29| végrendelet megkerült, de nincs az ő kezében; aki magánál tartogatja,
286 29| gyermekeit, és meghalt.~Ő sebtén átadta a leveleket,
287 29| az élet, sem az átok, az ő szívük kemény és büszke
288 30| herceg nem tehet arról.~Ő igazán önfeláldozó imádó;
289 30| igazán önfeláldozó imádó; ő csak dicsvágyból hódít.
290 30| legelmésebb asszony az ő kedvese.~Csak egy hibája
291 30| jól, hogy ezen valaki nem ő. Tehát más.~A szép nő elfogadja
292 30| barátságnál fogva, mely engemet az ő házához köt, nagyon sokszor
293 30| mulatságos volt, de nem az ő agyában szülemlett. Kacagott,
294 30| világ nem ismert.~Midőn ő a vélt gonosztevő kertész
295 30| téged neveztelek meg neki, s ő mindjárt kezet adott. Nos,
296 30| feleségemmel. Jól teszed barátom; ő okos asszony; több esze
297 30| Egyes-egyedül Juditban. Az ő jelleme legerősebb valamennyié
298 30| kapitális, mely fölér az ő gyűlöletével, hogy éppen
299 30| amilyen engesztelhetlen ő maga?~Egy szép szüreti nap
300 30| melynek oszlopaihoz még az ő idejében ültették a szőlővesszőket.
301 30| gazdagon az a tulipánfa, amit ő e tömkeleg közepébe ültetett?
302 30| olyan veszély, amely az ő nevét fogja megmérgezni?~–
303 30| Miért hiszi ön?~– Mert ő erővel el akar veszni.~–
304 30| szavam nem riasztja előre. Ő megy, megy, és nem látja
305 30| fölemelné, akkor neki kellene az ő lábainál heverni.~A sápadt
306 30| egymással, én projektálok, és ő szankcionálja, de neki „
307 30| de az őt nem zsenírozza; ő azért tudja, hogy nagyobb
308 30| kifizettem a markába a váltságot, ő azt beitta, s kitörte két
309 30| kacajt, mely valószínűleg az ő rovására mehetett; láthatólag
310 30| percben elsült a kezében.~Ő ijedten dobta el azt a földre,
311 31| tanácsossá léptettetett elő. Ő igen jó ember, aki felől
312 31| Azt állította, hogy ha ő a két kezét az asztalra
313 31| Mindjárt le fogja írni ő maga. Tessék ide nézni.~
314 31| Talleyrand.” És ez valóban az ő keze írása. Én láttam a
315 31| újdonsága érdekelte. Aztán ő nem evett még abból a dinnyéből,
316 31| jóltartotta. Alig várta ő maga is, hogy ismét a table
317 31| fejcsóválva Blumné. – Mi ez? Falu?~Ő kérdezte, hogy mi ez: falu?
318 31| Amit az asztal írt, azt ő maga írta. Szeraf annyit
319 31| hősemlékezetű férj is, s ő hozzáment egy olyan emberhez,
320 31| mostan idejönni? Látott ő meg bennünket ez ideig?
321 31| ideig? Pokolba dobom az ő egész táncoló asztalát.
322 31| tesznek. Száz és ezer közül ő az az egy, akin az isten
323 31| én követelem tőle, hogy ő azt a csodát azért az egy
324 32| nem értem a dolgot.~– Nem ő a hibás!~– Nem ő a hibás? –
325 32| Nem ő a hibás!~– Nem ő a hibás? – kiálta fel térdeire
326 32| jutalom vár reá érte, az az ő titka. És amellett nejét
327 32| végtárgyalás közeledik, s ő egy betűt sem dolgozott
328 32| férjének, s ha én vádoltam, ő védelmezte előttem.~– De
329 32| Kolbay kimozdult fészkéből! Ő, aki húsz év óta a város
330 32| adni egy másiknak, mintha ő is beleegyeznék abba.~Most
331 32| bizonyosan felőle, hogy ő amennyire megrezzent, midőn
332 33| valaha évek előtt látott ő ilyen gyermeket, ilyen ártatlan
333 33| észrevette volna, csak Béla nem. Ő nem is tudta, hol járhatnak
334 33| kérne, hogy hadd nézze meg ő is azt az okiratot, ami
335 33| éppen azt állítja, hogy ő valósággal jelen volt, mikor
336 33| mi úgy gyűlölünk; akkor ő jobban gyűlölte őket, kicsalta
337 33| éppen énmiattam, éppen az ő keze által legyen férjével
338 34| használta óráit?~Senki sem, csak ő maga.~Ismét azt vette már
339 34| tanulmányozza; – szép volt ő kendőzés nélkül is; hanem
340 34| kísértettől jobban, mint ő?~Ha csak egyszerre betoppanna,
341 34| módon világra kerülvén, az ő kezébe is eljutott.~A könyv
342 34| hogy ez a kísértet – „az ő réme”.~Mikor ezt mondja:~„
343 34| költemény szakaszaiból, miket ő abba átírt, észrevételeivel,
344 34| Most még Fertőy bűne is az ő lelkére nehezült.~Aki hamisított
345 34| mondják, hogy keljen fel, s ő azt kérdi, hogy „minek”.~
346 34| költeményeket nem írta Róbert, mert ő rég ott van, ahol mindnyájan
347 34| melyben te benne nem vagy. Ő igen fog örülni, ha nálunk
348 34| családjának küldött belőle, ő maga kilencből hercegileg
349 34| ha renommírozni találok.) Ő pedig viszont egész bizalommal
350 34| hogy az mind tele van az ő jó barátjaival, szeretőivel,
351 34| elébbvaló dolguk, mint az ő lábai számára egyengetni
352 34| nyájasan köszöntem neki, mire ő hirtelen visszakapta a fejét.
353 35| lovak szinte elgázolták.~Ő mosolygott és köszöntött.~
354 35| arc, e szemek, e tekintet! Ő volt az.~Az idő, a nyomor,
355 35| akire én nem emlékezem?~Ő ismerős mosolygással üdvözölt.
356 35| is előttem áll az arca.~Ő az!~Tehát a halottak ilyen
357 35| minden vendég.~Ah, akkor ő is el fog jönni, hogy egy
358 35| eszméket írok itt le!~Hisz ő nem képzelt árny, hanem
359 35| s tápláltatta magát az ő dajkája, a kocsmáros által;
360 35| neki, hogy várakozzék, míg ő a frakkját felölti.~Az pedig,
361 35| hasonlítunk. Én megvénültem, ő pedig fiatal maradt: mert
362 Ut| aztán az egy hét leteltével ő is bekerült, a derék Haymerle
363 Ut| forintra (olvasd: 2 forintra o. é.). Amely nap reggel megegyeztem
|