Fejezet
1 1| kijelenté, hogy leánya, Judit kisasszony nem fog fellépni.
2 1| ön megérkezte előtt.~– És Judit? Mit szólt ő?~– Ő hallgatott.~–
3 1| választott vejének.~– De hiszen Judit… (Tovább nem mondta Lávay.)~– …
4 1| mondta Lávay.)~– … Hogy Judit ezt az embert megveti, …
5 2| átnyújtani. Az alkalmasint Judit lesz. Minket ünnepélyesen
6 2| csak tessék rám bízni. Ah, Judit kisasszony nem olyan nő.~
7 3| tartotta.~A tekintetes asszony Judit kisasszonyt dorgálá.~„…most
8 3| Mindjárt főbe lőné magát.”~Judit kisasszony felelt néha egy-egy
9 3| hosszasabb válasz érkezett Judit kisasszony részéről, de
10 3| mosollyal siet eléje, míg Judit kisasszony szenv nélküli
11 3| nézze ezt! nézze emezt!~Judit engedett magával mindent
12 3| mirtuszt is odamarkolni?~Judit hideg mosollyal nyúlt a
13 3| Judithoz írt levelet, melyet Judit elébb anyjának nyújtott
14 3| poéta által így mellőztetik.~Judit tehát felnyitá a levelet,
15 3| történik; hiszen időközben majd Judit húgocskámat is jobb gondolatokra
16 3| vonatkozó pontot:~„…Ha pedig Judit leányom, mindezen szeretetteljes
17 3| általános örökösül, s említett Judit leányomat mindenből merően
18 3| viszonyt, mely eddigelé ön és Judit leányom közt létezett, felbontani,
19 3| előfizetési ívét hozzam el Judit kisasszonynak; most ismét
20 3| végeztem már; én át is adtam Judit kisasszonynak, aki a gyűjtést
21 3| a pompás beszédben csak Judit nem vett részt. Kenyéren
22 4| szemei meg nem tudtak válni Judit szilfidi termetétől.~– Ide
23 4| volt.~Azok között Béla és Judit.~
24 5| együtt roskadni kezdett, Judit lelkének ez az egy betöltő
25 5| már a halál országa volt.~Judit látta, és még nem érezte,
26 5| kéz ragadta meg a lábát…~Judit zsibbadni érzé minden idegét.
27 5| a nyugodalmas halálba.~Judit nem ellenkezett vele; csendesen
28 5| az már halott…~És most Judit idegeit megszállta amaz
29 6| igazán örülök.~Hargitay Judit volt az.~– Én babonás vagyok –
30 6| eszméit rablom? – szólt Judit, megszorítva a költő kezét.~–
31 6| kegyed költeményeit szavalja Judit! Az a hang, az az érzés…~–
32 6| kívánkozik el hazulról. Judit nagyon alkalmasnak találta
33 6| ismeretlen zúgás egyre közeledik; Judit látta a néptömeget mind
34 6| része fiatalemberekből áll.~Judit lakásával szemben állt egy
35 6| igazgatónak.~Az eső esett. Judit esernyő nélkül szaladgált
36 6| Olympja, a nemzeti színházhoz.~Judit kényszerülve volt elfogadni
37 6| egy sem jött vissza.~És Judit kénytelen volt ideát maradni.
38 6| orrokkal ellátott férfialakok. Judit letevé szerepét, felvette
39 6| a színfal gépészeinek.~– Judit! Itt vagyok – szól egy hang
40 6| múlva úgyis kiragadták Bélát Judit karjaiból, s látnia kellett,
41 6| közönség előtt lépett fel Judit a színpadra, ő maga legbüszkébb,
42 7| toborzó zenéje vonul végig Judit ablaka alatt, melyet egy
43 7| számára, másikat nagynénjének. Judit mindkettőn megismerte Fertőy
44 7| törvényes úton végét vessem!”~Judit lelke le volt zúzva e sorok
45 7| kezdjen hozzá.~– Kedves Judit – szólt végre valami szóra
46 7| hogy csinos szálláson légy.~Judit lesüté szemeit és elhallgatott.~
47 7| nyitotta az ajtót.~És mikor Judit őt maga előtt látta – éppen
48 7| van az!)~– Megyek veled.~Judit hirtelen kalapját, sálját
49 7| kocsisnak. A hintó robogott. Judit még csak kalapja fátyolát
50 7| hiányt ne találjon sehol.~Judit egy kis médaillont viselt
51 7| Midőn Béla nem láthatá, Judit kivette kebléből a kis keretet,
52 7| reggel az új szállással. Judit érezé, hogy ez nem igaz;
53 7| azok voltak boldogabbak.~Judit fölébredve új élete első
54 7| szemközt jönni találja!~Judit sietve felöltözött, s csendesen
55 7| íróasztalán. Azt úgy feledte.~Judit oda sietett, hogy a gyertyát
56 7| örök szerelmem. Bélád.”~Judit visszament e levéllel szobájába,
57 8| gúnyvigyorgássá fokozódott.~– Ez Judit húgocskám baja. Ön tudja,
58 8| utolsó birtoka.~– Tehát Judit kisasszony?~– Már nem kisasszony.
59 8| Fertőy kivonva zsebéből Judit levelét s átnyújtva azt
60 10| Fertőynek, amidőn unokahúga, Judit öröksége után akarta kinyújtani
61 10| másodszor mint tanúval Judit és Béla menyegzőjén. Ez
62 10| olvasott össze a hírlapokból. Judit régóta nem hallott már Béla
63 10| kegyednek izenetet tőle.~Judit mosolygott e szóra, s Melchior
64 10| sokszor kellett műtőzni.~Judit azután nem volt többé oly
65 13| hátratekinte… A fehér kéz Judit keze volt.~Felszökött helyéből,
66 13| magad idéztél-e elő? – szólt Judit a kitépett lapot felmutatva. –
67 13| szekérke állt az utcán, melyen Judit idáig utazott; négyoszlopú
68 13| gondolt vele.~A mezőre kiérve, Judit kocsisa leszállt, s átadta
69 13| fényes díszes öltözetet Judit elzárta a kocsiszekrénybe;
70 13| feltűnt néha, kiket Béla és Judit a fővárosban láttak valaha;
71 13| kellemetlenül ismerős hang: „Judit nagysád!”~Judit megdöbbenve
72 13| ismerős hang: „Judit nagysád!”~Judit megdöbbenve tekinte a gyékényernyő
73 13| menj! Forduljatok vissza!~Judit szigorú arccal tekinte kocsisára,
74 13| kend” előre! – parancsolá Judit.~Béla a lovak közé vagdalt.~
75 13| érette csodákat képes tenni.~Judit szekere pedig csendesen
76 13| fiú. Azok is megállíták Judit kocsiját. Arcaik el voltak
77 13| vissza!~– Csak előre! – monda Judit szilárdul kocsisának, s
78 13| nejéhez hátrafordulva szólt:~– Judit, én mindenre kész vagyok,
79 13| halál.~– Tudom – felelt Judit.~És azzal kezében tartott
80 13| csevegtek, daloltak hozzá.~Judit pedig gyönyörtelten nézett
81 13| Béla előrehajtott. Hiszen Judit ígéretében bízhatott.~„Nem
82 14| ölébe eresztett kezekkel. Judit volt az.~Melchior ráismert,
83 14| Igen. Hírlapok és affélék.~Judit egy üldözött vizsga tekintetével
84 14| nem mondja el senkinek.~Judit egyik rémületből a másikba
85 14| hogy mindenre képes, amit Judit kívánni fog tőle.~– Megígéri
86 14| Bélának ott kellene lenni.~Judit csüggedten felelt.~– De
87 14| Az már megtörtént– szólt Judit, és leemelé kalapját fejéről.
88 14| simára lenyírva viselték. Judit feje éppen olyan simára
89 14| szeretni egy férfit!~És Judit mosolygott, mikor kalapját
90 14| hidegvérrel ült le a karszékbe Judit, amelyben Melchior műtői
91 14| Nyolcadnapra vehette le Judit homlokáról a köteléket;
92 14| súgó, öltöztető és cseléd. Judit sebhelyéről homlokán nem
93 14| elcsillapuló estmorajt. Judit egyedül ment cselédjével
94 14| most sem estem le – szólt Judit meg nem szelídített hangulattal.~–
95 14| vagy azt, hogy „nem”?~Judit a beszélgetés alatt lakása
96 14| kapubálványának, ott várta, míg Judit cselédje megérkezik, s nézegette
97 14| leányzó ott a cselédruhában – Judit volt maga.~És ezt Kapor
98 15| hírektől fél-e tensasszonyom?~Judit összeborzadt. Megerősíté
99 15| Istenem! – kiálta fel Judit.~– Jó azoknak, akik odabenn
100 15| fogok vele beszélni – szólt Judit hirtelen elhagyva helyét
101 15| ázzék, amíg a házajtóig ér. Judit nem törődött azzal.~Az alacsony
102 15| embert látott maga előtt Judit.~– Itt a gazda – monda András.~–
103 15| kérem kegyelmedet – szólt Judit kezeit összekulcsolva a
104 15| van. Istenem, én istenem!~Judit sírva és kezeit tördelve
105 15| Hallja kegyelmed! – szólt Judit hirtelen megállva az ősz
106 15| akárhová tegyen is bennünket.~Judit örömében magánkívül szorítá
107 15| kegyelmedet, öreg bátyám? – kérdé Judit a halásztól, ki azalatt,
108 15| induljunk isten szent hírével.~Judit a magával hozott kis batyut
109 15| Azt majd viszem én – monda Judit –, úgyis az én dolgom lesz
110 15| ágát ragadta meg, másikkal Judit keze után kapott, s úgy
111 15| gyermekei s unokái után.~Judit a veszély által fokozott
112 15| távoztak az almási hegyek felé.~Judit iszonyú képet látott maga
113 15| szeglethez érnek, melynél Judit megroskadva áll meg. E ház
114 15| elvonszolta a szomorú képtől.~Judit nagyot sóhajta magában,
115 15| hátulsóban, míg híni foglak.~Judit azalatt az utcán kívül maradt,
116 15| csurom víz vagyok – monda Judit.~– Tessék az első szobába
117 15| tesz semmit.~Azzal bement Judit a szobába, bereteszelte
118 15| keresztül jutott hazáig, Judit dolgát aközben bölcsen elhallgatva.~
119 15| ajtaja félig felnyílt, s Judit kiszólt rajta:~– András
120 15| azt keresné, merre tűnt el Judit, s hogy jött ide ez a katonatiszt.~
121 15| jött ide ez a katonatiszt.~Judit ekkor saját lágy hangján
122 15| azt levette, átkötötte Judit derekán, s nagyot sóhajtott
123 15| leányom.~Ő pedig elzárta Judit levetett női ruháit a szekrénybe,
124 15| hogy senki észre ne vegye.~Judit egészen férfinak látszott;
125 15| a kávé után való pohár.~Judit sohasem ivott semmi szeszest.~
126 15| Kiégetné az az én gyomromat.~Judit is csaknem úgy érezte.~–
127 15| gazdasszonyi bölcsességgel.~Judit hangosan felkacagott; az
128 15| megpirítani férfi előtt – szólt Judit. – Azt én nem engedem, aki
129 15| s hozzáült vendégével. Judit otthagyta a kávét, és evett
130 15| egyenruháikban siettek a vár felé. Judit hirtelen búcsút vett gazdájától,
131 15| az ember, ha nem látná.”~Judit szerencsésen eljutott a
132 15| kiosztani az oltalomleveleket.~Judit így gondolkodott, hogy vagy
133 15| biztosítva.~A várban megtudta Judit, hogy vegyes bizottság osztja
134 15| halasztva dolgát; ekkor Judit is bement a pavilonba, ahol
135 15| előszobákban nem volt hova leülni. Judit szédelegni érzé fejét: a
136 15| mind Bélát… Az volt Kolbay.~Judit minden vérét fejébe érzé
137 15| Lehetetlen volt az alakoskodás.~Judit úgy érzé, hogy mindjárt
138 15| szárazan kérdezé:~– Mi a neve?~Judit az eget érzé vállára nehezülni
139 15| nézett az előtte álló arcába; Judit a kétségbeesés agóniájával
140 15| Ön nem az, hanem Hargitay Judit, a felesége!”~A hadastyán
141 15| hangon kérdezé:~– Hány éves?~Judit e percben vette észre, hogy
142 15| egy sebhely a homlokon.”~Judit nem tudta, mi történt vele
143 15| Nem, nem – tiltakozék Judit nagyot lélegzve a szabad
144 15| pamutgombolításban segíteni.”~Judit megemelé köszönés közben
145 15| nyújtva.~– Miért? – kérdezé Judit bámulva.~A vén sas nem szólt
146 15| gondolatért kért bocsánatot.~Judit a szabad levegőn magához
147 15| fiáról hírt tudna mondani.~És Judit olyan kegyetlen volt, hogy
148 15| látott volna be senki.~De Judit rettegése oly nagy volt,
149 15| előtt látta őt felnőni.~Judit térdre esett, s arcával
150 16| száradó virágot.~Az képzelheti Judit örömét.~Nem várt holnapot;
151 16| kérdezte, de tudta jól, hogy Judit miben jár; mért siet, mi
152 16| ellenvetést nem tett, ha Judit arra sürgeté beesteledés
153 16| nem enged betegnek lenni.~Judit Bélára gondolt; Bélával
154 16| se tudta, merre mennek. Judit igazgatta, hogy merre a
155 16| egyszerre a zöld mezőt.~Judit keble úgy szorult e magányban;
156 16| tovább, tovább – rebegé Judit. – Ez a helyes út. Mindjárt
157 16| Kutyaugatást hallok – szólt Judit finomult ideggel neszezve
158 16| völgyben el nem mélyed. Judit idegeire oly lázítólap hatott
159 16| partos oldalig.~Ott kérte Judit, hogy tegye le, majd fog
160 16| járás kétszeresen fárasztó. Judit kénytelen volt sokszor az
161 16| Bocsásson a földre – rebegé Judit.~– De már azt, úgy segéljen,
162 16| kisgyereket vinnék a karomon.~Judit elkezde csendesen zokogni.~
163 16| vadrózsabokrok árnyazták.~Amint Judit ezt a fát meglátta, örvendve
164 16| hagyta szállni karjáról.~Judit odafutott a fához, s kedélye
165 16| B, ezt ő metszette ide: „Judit és Béla”. Óh, istenem!~Azzal
166 16| mindennapi szokás.~És valóban Judit emléke nem csalt. Az első
167 16| fénybogárkák csillagai a mezőn.~Judit megállt, s örömtelt, reszkető
168 16| Itt fogunk maradni – súgá Judit Andrásnak, s maga a tornácra
169 16| odanéztek, hogy ki jön, s amint Judit a sötétből a pattogó tűz
170 17| emberek, kiknek házához jött Judit, mindent elkövettek, hogy
171 17| odarohant a ravatalhoz; Judit hallá, de nem érzé a csókokat,
172 17| mely nevét hangoztatá.~„Judit! Juditom!”~És a halott megismeré
173 17| ami kezdete az üdvnek, Judit e percben érezé azt.~A férj,
174 17| hogy én nem vagyok őrült. Judit gyakran szenvedett szívgörcsökben.
175 17| az elrejtőzött léleknek! Judit valami jóltevő zsibbadást
176 17| most siess.~Egy csókot még, Judit!~És a csóknak nem akart
177 17| valaha nagyon szerettek.~Judit a halálos dermedésből életre
178 21| választhatsz ismét; de nem igaz; Judit oly tiszta és hű, mint egy
179 21| napon azt fogja látni, hogy Judit is ott lesz ön mellett.~
180 22| forró lett, mint a pokol.~Judit jutalomjátéka lesz ma! Ezért
181 22| köztük. Azok nem néztek őrá.~Judit már rég itt van és öltözik.~
182 22| a falakon, jelenté, hogy Judit kilépett. Mily hosszan tapsolnak
183 22| lett, a közönség figyel. Judit játékát, szavalatát senki
184 22| azt is észrevették, hogy Judit jó idő óta nagyon szórakozott;
185 22| nyelven, hogy rekvizitumok.~Judit fel volt már öltözve az
186 22| van ráírva, hogy „sürgős”.~Judit átvette a levelet, s rögtön
187 22| kertészében ráismertem Béládra.”~Judit összerezzent, mintha villanyütés
188 22| ismertem rá, hanem Fertőy is.”~Judit reszketve támaszkodott öltözőasztalához.~„
189 22| Ebbe ő bele is egyezett.”~Judit homloka redőkbe vonult.
190 22| kapudban fognak végződni…”~Judit nem olvashatott tovább:
191 22| nejével találkozhatott? Judit úgy érzé, hogy e gondolat
192 22| vagy, eredj, a te urad vár.~Judit kitántorgott a színpadra.
193 22| álomképe ez egész játék alatt Judit szemei előtt lebegett, olyan
194 22| megtudja általa kérdezés nélkül Judit szállását.~Az előadásnak
195 22| Bélának olyan jólesett. Judit nem jár ekvipázson. Óh,
196 22| árnyékáról, lépése hangjáról. Judit volt.~Csak egyedül jött,
197 22| a küszöbhöz támaszkodva. Judit olyan közel haladt el mellette,
198 22| úgy vágyott azt meglátni.~Judit félre sem tekintett. Bélát
199 22| melyet esküvő napján cserélt Judit Bélával.~– No jól van, adja
200 22| közül melyik lesz az, amely Judit lakosztályába vezet.~Míg
201 22| egy ajtó, s azon keresztül Judit cselédjét látta kilépni,
202 22| El, el! A belső szobába.~Judit hirtelen felnyitá egy kis
203 22| Tihamér?~– Mi az? – kérdé Judit, s minden önuralkodása dacára
204 22| gyűrűjét, s azt hozta vissza.~Judit most értette a mese összefüggését.~–
205 22| akik örömest isszák a bort.~Judit csak most kapta meg legnehezebb
206 22| habok valahol a partra.~És Judit játszotta a gyászos özvegy
207 22| sokan Bélára véltek ismerni; Judit azt saját költségén eltemetteté,
208 22| egyszer sem látogatá meg.~Judit arcával gyászolta a halottat,
209 22| természetét a bánat. Amíg Judit nem gyászolt, annyit evett,
210 22| eljár a színházba, mikor Judit játszik, s szemcsövét le
211 22| ugyanegy helyen sohasem.~Judit kijátssza minden udvarlóját,
212 22| könnyű egy kört alakítani.~Judit egyszer csak azt vette észre,
213 22| valóról.~Szerafin levele óta Judit nem tartá elég oltalomnak
214 24| felőle. Hallotta ön már, hogy Judit húgomnak fiacskája született?~–
215 24| természetes. De hát ki legyen Judit nagysám fiacskájának a papája?~–
216 24| Hát senki sem más, mint Judit férje, Lávay Béla.~– Ah!
217 24| rejtve tartogatja őt lakásán Judit, s játssza a világ előtt
218 24| kell. Ilyen nemes érzelem Judit szerelme férje iránt. Ő
219 24| végrendelet értelmében.” És Judit rá fog arra állani. Bárzsing
220 25| hogy szegény fiam meghalt, Judit menyem maradt, és nevét
221 25| hogy régen hallott valamit Judit húgom felől.~– De az újságokat
222 25| asszonyság ismerte a viszonyt Judit és Fertőy között, mely őket
223 25| bajosan hinném el, hogy Judit húgom kedvéért Juno olimpuszi
224 26| is van, mint Bélának volt Judit, s a börtönben egy oly világító
225 26| rajta csodálkozni, hogy Judit nem tudatta Bélával a védlevél
226 26| talált is a védlevélben Judit, hogy férje életét megvédheti
227 26| nem értenek meg soha. – Judit asszony volt, s ha találkozik
228 26| rejtve tartani.~Egy reggel Judit alvó gyermeke ágyánál kötögetett
229 26| úgy összerezzenek – szólt Judit –, anyádat várom.~– Jó volt
230 26| s vitte magával Lávaynét Judit szállására.~Judit tehát,
231 26| Lávaynét Judit szállására.~Judit tehát, midőn a csengetésre
232 26| őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt lett egyszerre,
233 26| fenékig kellett üríteni.~Judit megadta magát. Alig bírt
234 26| jöttem haragot csinálni.~Judit egy szót nem bírt kiejteni;
235 26| hagyni a színpadot – rebegé Judit elszántan.~– És akkor miből
236 26| tovább nem viselheti; igaz-e?~Judit nem nézhetett az öreg asszony
237 26| volna és hideg arcátlanság.~Judit lesüté szemeit és azt rebegte: „
238 26| első helyen betáblázva.~Judit szíve elfacsarodott e látványra,
239 26| nejének adja át – büntetésül. Judit jól tudta, hogy ez Lávayné
240 26| része.~– Asszonyom – szólt Judit elfulladt hangon –, én nem
241 26| kölcsönösen ki legyünk elégítve.~Judit azt hitte, hogy most mindjárt
242 26| vagyonát is vele együtt.”~Judit térdre roskadt anyósa előtt,
243 26| felrántotta Juditot a földről.~Judit összeszorítá ajkait és hallgatott.~–
244 26| Meg fogja-e ön mondani?~Judit némán inte tagadólag.~–
245 26| sikolta fel eliszonyultan Judit.~E percben férfiléptek hangzottak
246 26| hangzottak a rejtekszobában, Judit elrémülve hallá, hogy Béla
247 26| Mit akar ön? – kiálta Judit, megragadva az agg nő karját
248 26| nem engedem meg – szólt Judit útját állva.~– Félremenj
249 27| is van, mint Bélának volt Judit, s a börtönben egy oly világító
250 27| rajta csodálkozni, hogy Judit nem tudatta Bélával a védlevél
251 27| talált is a védlevélben Judit, hogy férje életét megvédheti
252 27| nem értenek meg soha. – Judit asszony volt, s ha találkozik
253 27| rejtve tartani.~Egy reggel Judit alvó gyermeke ágyánál kötögetett
254 27| úgy összerezzenek – szólt Judit –, anyádat várom.~– Jó volt
255 27| s vitte magával Lávaynét Judit szállására.~Judit tehát,
256 27| Lávaynét Judit szállására.~Judit tehát, midőn a csengetésre
257 27| őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt lett egyszerre,
258 27| fenékig kellett üríteni.~Judit megadta magát. Alig bírt
259 27| jöttem haragot csinálni.~Judit egy szót nem bírt kiejteni;
260 27| hagyni a színpadot – rebegé Judit elszántan.~– És akkor miből
261 27| tovább nem viselheti; igaz-e?~Judit nem nézhetett az öreg asszony
262 27| volna és hideg arcátlanság.~Judit lesüté szemeit és azt rebegte: „
263 27| első helyen betáblázva.~Judit szíve elfacsarodott e látványra,
264 27| nejének adja át – büntetésül. Judit jól tudta, hogy ez Lávayné
265 27| része.~– Asszonyom – szólt Judit elfulladt hangon –, én nem
266 27| kölcsönösen ki legyünk elégítve.~Judit azt hitte, hogy most mindjárt
267 27| vagyonát is vele együtt.”~Judit térdre roskadt anyósa előtt,
268 27| felrántotta Juditot a földről.~Judit összeszorítá ajkait és hallgatott.~–
269 27| Meg fogja-e ön mondani?~Judit némán inte tagadólag.~–
270 27| sikolta fel eliszonyultan Judit.~E percben férfiléptek hangzottak
271 27| hangzottak a rejtekszobában, Judit elrémülve hallá, hogy Béla
272 27| Mit akar ön? – kiálta Judit, megragadva az agg nő karját
273 27| nem engedem meg – szólt Judit útját állva.~– Félremenj
274 28| kárörvendő mosollyal nézett Judit arcára, ki férjét az ajtóban
275 28| Minek mondta ön nekem, hogy Judit menyem becstelen? Minek
276 28| mosolygással tekinte Juditra.~Judit lelkének minden rugékonyságát
277 28| férjem miatt aggódni.~Mikor Judit a védlevelet előmutatá,
278 28| sebhelyen akadt meg, melyet Judit homlokán látott, s melynek
279 28| mutatott írás széleit, melyet Judit kezében tartott, annak betűit
280 28| szorítá, és megcsókolta.~Judit nem akarta azt engedni;
281 28| bé. És az nagyon jól van.~Judit fölemelé gyöngéden napát.~–
282 28| erőlteté őt gyöngéden Judit a másik szobába át. – Hiszen
283 28| magában jó szellemének, hogy Judit előtt mindeddig elhallgatta
284 28| azután mond rá kritikát. Judit húgommal nem így áll. Ő
285 29| Melchior el nem árulta volna a Judit homlokán levő sebhely titkát.
286 29| hanem kézműves, aki boldog.~Judit a bölcső mellett dolgozva
287 29| haragszol? – szólt hozzá Judit, gyöngéden vállára hajolva.~–
288 29| rosszul esett, mint neked Judit, mikor azt láttam, hogy
289 29| Óh, kedves anyám – szólt Judit, és arca egészen ki volt
290 29| letette neje asztalára. Judit félvállról egy pillantást
291 29| ami ügyük van? – kérdezé Judit, visszaültetve Melchiort
292 29| írja.~– Az atyám? – kérdé Judit elbámulva.~– Óh, nagyon
293 29| futott egy házzal odább.~A Judit kezébe adott levél borítékán
294 29| ráismerhetett a posztumusz levélre.~Judit egészen elhalványult; maga
295 29| biztatá maga Béla nejét.~Judit felszakítá a levél borítékát.
296 29| meg ezt, és határozzon.”~Judit arca elsápadt; atyja kéziratára
297 29| előtted.~– De ki? – szólt Judit elábrándozó tekintettel.~–
298 29| írás mégis oly hasonlatos.~Judit szemei megteltek könnyel.~–
299 30| leánykoruk regéjét: „Most Judit boldog.” Volozov azt hitte,
300 30| Szerafin lenne boldog, és Judit egy kicsit boldogtalan.”~
301 30| kínáltatott meg; mit szólsz hozzá.~Judit gondolatokba merült.~Azután
302 30| szoktak lenni a nagy urak. Judit szép asszony, művészi hírben
303 31| Ugyan rendkívüli dolog, hogy Judit annyi év óta most találkozik
304 31| hébe-hóba.~– Jó napot, Judit! Ezer esztendeje, hogy láttuk
305 31| Örülni fogok – szólt Judit szárazon.~– Hová indult
306 31| Kis asztalt? – kérdé Judit, nagy fekete szemeivel végigbámulva
307 31| delejességének kell lenni.~Judit nem akarta elrontani a kis
308 31| éppen az etikett óráját.~Judit azt mondta neki, hogy szívesen
309 31| Lávayné asszonyságokat.~Judit a vendégszeretethez tartozó
310 31| szellemprodukciót.~Azonban Judit már kíváncsivá volt téve;
311 31| feleletet ne akarna meghallani?~Judit nem bánta, ha megkérdezik:
312 31| nem szabad a kézen lenni.~Judit mosolyogva engedett a felhívásnak,
313 31| papíron, nyikorgott, firkált; Judit gondolat nélkül bámult rá,
314 31| hogy ez nem falunak a neve.~Judit abban a stádiumban kezdett
315 31| semmire sem gondoltam – szólt Judit elfogultan, s nem jutott
316 31| álmában társalog szeráfokkal.~Judit gondolt valamit, és nem
317 31| kérdé még komolyabb arccal Judit.~A kis asztal izgett-mozgott,
318 31| izgett-mozgott, s egyszer jól érzé Judit, hogy akarata és ellenállása
319 31| sálját, és ajánlotta magát.~Judit kikísérte, azután visszajött,
320 31| egészet csodálatosnak? – kérdé Judit megszakítva a hosszú hallgatást.~–
321 31| látná, nem hinné – szólt Judit elszomorodva.~– Én látom,
322 31| megláttam bejönni hozzád.~Judit valamit akart felhozni mentségül.
323 31| ne higgye azt! – esenge Judit.~– Én hallok és látok azért,
324 31| az nem bizonyos – szólt Judit szorongva.~– Bizonyos, mert
325 31| fiamat belekeverni ebbe?~Judit azt gondolta, hogy valamit
326 31| kötelességét elfelejtené.~Judit odafutott gyermekéhez és
327 31| egy asszonyért kövesse el.~Judit arcához szorítá kisdede
328 31| engesztelé szomorú hangon Judit az öregasszonyt.~– Óh, ne
329 31| az ütés.~– Anyám – szólt Judit határozottan –, gondolja
330 32| és most is azt mondom, Judit derék és hű nő.~– Igaz,
331 32| derék és hű nő.~– Igaz, Judit derék nő, hű feleség.~–
332 32| hihetlenséggel. Hiszen asszonyom, ha Judit nem volna oly szép, oly
333 32| merészelt!~– Úgy van. És Judit szép, okos és jó nő – és
334 32| merné, el tudná csábítani Judit kedvesét?~– Van.~– Óh, az
335 32| nem mutatja azt senkinek. Judit, ki oly híven tud szeretni;
336 32| oly híven tud szeretni; Judit, ki oly büszke, nem mutatja
337 33| Ugye, elkéstél a végirattal Judit pörében.~– Juditéban? Óh,
338 33| Lávayné kétségbe volt esve. Judit gyermekét tanította e név
339 33| lakása ajtaján benyitott.~Judit jött vele szemközt.~Béla
340 33| mennyországba felragadnak.~Judit kevés beszédű volt ma. Felölelte
341 33| az jól tud szeretni is.~Judit szófogadó menye volt napának;
342 33| Vajon el van-e vetve e mag Judit lelkében is?~Judit pedig
343 33| e mag Judit lelkében is?~Judit pedig kitalálta, hogy mit
344 33| Most jut eszembe – szólt Judit –, az imént érkezett egy
345 33| zsebemben. Megvártalak vele.~Judit elővette köténykéje zsebéből
346 33| nem fogott semmi rozsda.~Judit átsóhajta az alaktalan lények
|