Fejezet
1 3| látok gyertyánál olvasni! – szólt az asszesszor, s a prefektus
2 3| konyhamester számlája – szólt az fanyarul, s könyökével
3 3| Nem látok gyertyánál! – szólt az asszesszor úr, messze
4 5| nyereségből.)~– Hohó, galambom! – szólt, agárvonításhoz hasonló
5 6| az időt hiábavalósággal – szólt közbe a pópa –; nyissa kend
6 6| búsuljon, tisztelendő atyám – szólt a nótárus. – Mind meglesz
7 7| kezdett, hát igen szépen szólt. Hát egy ilyen körtét vásárolt
8 9| Ez már a komondoroknak szólt.) Ne nézd azt, hogy ő német:
9 9| tatárral”.~– Nagyobb ez annál – szólt mosolyogva az ifjú, s odasúgá
10 9| kímélni.~– Meglátod, öcsém – szólt az öreg, kezeit dörzsölve –,
11 10| pedig már nem a vendégnek szólt: mert a spitzbubot, ezt
12 11| ellenségednek tekints.~– Köszönöm – szólt Ráby nyugodtan –, az is
13 11| nem hágy el.~– Ki az? – szólt Tárhalmy, azt vélve, hogy
14 11| szép Mariskáról egy szót is szólt volna. Pedig azzal a szándékkal
15 12| lesz!”~– Igazságod van! – szólt elmosolyodva Tárhalmy. –
16 12| szorgalmazzam.~– Tudom, tudom – szólt őméltósága, otkolont töltve
17 15| Ön násznagy nélkül jött – szólt Fruzsinka, amint Rábyt egyedül
18 16| zsaroláson.~– Bagatell! – szólt csitítólag a tüzeskedő Rábyhoz
19 17| leezen.)~Ráby Mátyás nem szólt odahaza semmit. Harapófogóval
20 17| bejárat; mert az esküm úgy szólt, hogy csak a nótárus parancsolatára
21 17| volna.~– Tekintetes uram – szólt a Marci borrekedt hangon
22 18| azt választotta, hogy nem szólt semmit, csak sírt.~Ez is
23 18| Hát, Rotheisel Ábrahám – szólt hozzá az elnök –, mondja
24 18| egymást.~– Igen bizony – szólt Laskóy elnök úr –, de hát
25 19| megházasodott.~Odamenve hozzá, nem szólt semmit, csak leült egy székre,
26 19| szórtak.~– Olvassa, bátyám! – szólt odatartva a levelet Leányfalvy
27 19| hányadán vagy.~– Tudom! – szólt Ráby összehajtva a levelet
28 19| menjünk egy szál kardra – szólt Ráby nyugodtan, s visszadugta
29 19| Biz az nem jön ki.~– Ej! – szólt Ráby türelmetlenül. – Add
30 21| Akik most is élnek – szólt Petray komoly ábrázattal. –
31 21| szívelem el.~S azzal se szólt, se beszélt többet, hanem
32 21| mindjárt.~– Gyere ide, Böske! – szólt Ráby.~Azzal megfogta a parasztcselédnek
33 21| eldugta a zsebébe, s nem szólt felőle senkinek.~
34 22| készpénzzel kifizettem! – szólt Ráby, dühtől és szégyentől
35 23| minekelőtte elindulnánk – szólt a Csonka Péter –, nem zengedeznénk
36 23| tetszett a reoccupatio? – szólt nemzetes Kadarcsi Keő István
37 24| lesz. – Kendtek pedig – szólt a vert hadhoz fordulva –
38 25| térünk be a Botzenhajzliba? – szólt a Ráby Mátyás kísérője. –
39 27| tőled kérnem.~– Tőlem? – szólt Ráby, dölyfös jókedvvel. –
40 28| vagy te még, fiacskám – szólt Csajkos, megcirógatva a
41 30| helytartótanács elnökének szólt.~– Bihászman? – monda őexcellenciája,
42 30| Amice! (Ez a titkárnak szólt.) Vegyen, egy árkus tiszta
43 30| is küldött, az énhozzám szólt, s én azt elolvastam. Abban
44 30| tollat a kezéből, s elbámulva szólt:~– Bihászman? Az van itt?
45 30| Jól van, no. Ne sírj! – szólt a kemény ember; odavonva
46 30| volt, ahogy velem bántak – szólt kifakadva. – Ha nem tekintették
47 32| tekintetes úr meglepetve szólt:~– Mi a mente? Hisz ez az
48 32| Gyöngyöm Miska!~– Dehogy az – szólt sarkantyúit összeveregetve
49 33| ezt el merte mondani! – szólt Ráby, s most már félkönyökére
50 33| van oka az úrnak kacagni – szólt Karcsatáji, eloltva a csonkig
51 36| rácul, majd meg magyarul szólt hozzá:~– Ne féljen semmit,
52 37| dohány, Kurovics gazda? – szólt a várnagy, úgy telepedve
53 38| beszélgetnénk előbb egy kicsit – szólt Villám Pista, kackiásan
54 38| hogy tudod a rókatáncot! – szólt szilaj jó kedvvel kacagva
55 39| kérelmező, annak a nyelvén szólt hozzá; úrfélénél csak a
56 39| azonban mosolygó arccal szólt hozzá magyarul:~– Hát ez
57 39| nyújtani.~– Nun, was ist’s? – szólt németül József, s aztán
58 39| látták.~– Ej, ej, uraim – szólt a császár –, minek az a
59 40| vezetik!~– Még többet? – szólt a leány elrémülve.~– Igenis,
60 41| ágyban feküdt.~– Ahá! – szólt nagyot ásítva. – Megérkezett
61 41| kréta? Hát in militaribus szólt a levél? Akkor, kérem, méltóztassék
62 41| munkát méltóztatik kérdezni – szólt az fogvacogva, berekedve
63 43| az egérlyukból ott, ni – szólt Plötzlich úr, a szögletbe
64 43| alatt.~– Hja, barátom – szólt a rendőrfőnök, a saját orra
65 43| aki eddig egy szót sem szólt, s akit különben Habersack
66 44| neveiket, hogy kik voltak! – szólt Ráby csendesen. – Ébren
67 46| Írjon ön, én várok – szólt a hang.~A rab sietett a
68 46| szélfogó fülek.~Laskóy úr nem szólt neki semmit, csak azt tette
69 46| egyik őexcellenciájának szólt, melyben Ráby Mátyás megköszöni
70 47| Iste est vinus tokajinus?~Szólt egykedvűen, s letette megint
71 48| milyen igazságtalan vagy! – szólt még szelídebben: fogva a
72 48| Én ugyan rá nem verem! – szólt, a bőrköténye alá dugva
73 49| ha az urak nem tudják! – szólt a porkoláb ittas fővel. –
74 50| gyászdal odafenn nem Mariskának szólt, hogy verné össze a bokáin
75 51| kérdezé a rab.~– Jaj, úrfi! – szólt nevetve Janosics. – Mától
76 51| lélekharangja” nem őneki szólt, hanem a nagyméltóságú gróf
77 52| aranyrojtos nyakravaló nekem! – szólt Janosics nevetve, s mindjárt
78 54| Áldjad a Jehova Istenedet! – szólt Janosics, még az állást
79 55| II. Lipót. Beléptekor így szólt hozzá:~– Ön az a derék férfi,
80 55| felett.~Az ítélet mellette szólt. S az igazságos volt, megtámadhatatlan,
81 55| királyi tábla előtt; mire így szólt Ráby:~– Ahhoz énnekem Matuzsálem
82 55| többiek. Aztán a tábornok szólt hozzá:~– Bajtárs! – Bocsáss
83 55| egy útlevelet, mely így szólt:~„Polgár Ráby Mátyásnak
|