Fejezet
1 27| feltárta, a főporkoláb, Janosics Pál uram odarohant hozzá,
2 27| rabbal annak rendi szerint.~Janosics Pál aztán elbánt vele annak
3 30| parádé mellett.~A várnagy, Janosics uram, süveglevéve jött a
4 31| megyeház udvarán. A börtönőr, Janosics uram Rab Rábyt is megkínálta,
5 31| unalmas börtönéletében.~Janosics uram egy reggel azzal jött
6 31| fancsali pofájú bébillér?~Janosics uram nevetett rajta.~– Majd
7 31| az ablak melletti ágyra. Janosics uram figyelmezteté, hogy
8 32| volna az egész vármegyeház.~Janosics uram pedig sietett neki
9 32| dohányom, hát vágjon frisset, Janosics; de ne bízza a hajdúkra,
10 32| figyelmeztetve volt rá:~– Ugyan, Janosics. Mikor a hordóbul lehúzzák
11 32| vicispán úr.~– Úgy, igaz! Janosics, majd elfeledtem. Tartson
12 32| elmehettek, fiaim, szervusz Janosics! Majd ha kell valami, hát
13 32| pecsenyefélét hordasd fel, Janosics. Meg veres bort küldj fel.~
14 32| szárazon, hanem ülj le, Janosics, és igyál velünk!~Azzal
15 32| őt magától eltámogatni; Janosics uram bornedves bajusza esküvel
16 35| támolygott, hanem az az ajtóban Janosics uram megragadta a karját
17 35| milyen rosszak az emberek!~Janosics uram nevetett rajta.~– Nem
18 35| kék szemeknek. Arra kérte Janosics uramat, hogy tartsa ezt
19 36| több levelet.~Ezalatt pedig Janosics uram mindig úgy tett, mintha
20 36| örvendetes hírrel jött be hozzá Janosics uram, hogy nagy kegyelem
21 37| borzadály futott végig a testén.~Janosics várnagy volt a belépő. Ő
22 37| Tessék rágyújtani belőle.~Janosics uram megtöltötte a pipáját,
23 37| oláh fáta. No, hát fiam, Janosics, kapj lóra magad, itt a
24 37| Kurovics kacagott erre a szóra. Janosics pedig olyan erős füstöt
25 37| képes felét megnézni – mondá Janosics uram, s Ráby Mátyás egy
26 37| másik. De már ebben nem Janosics uram volt a hős. Dehogy
27 37| kis jajgatás is kísérte; Janosics uram hangja. Azután feltárult
28 38| útját, az utána kiküldött Janosics felismeri az álruhában,
29 43| ide rögtön a porkolábot.~Janosics uram megjelent; még most
30 43| tömlöcajtajára. Útjokban találták Janosics uramat, aki azzal foglalkozott,
31 44| Petray urak és a többi; Janosics uram sem maradván el közülök.~
32 44| sarkantyút is. Hozza elő, Janosics!~A rézbőrű indiánok, akik
33 44| szókra bosszúsan tekintett Janosics felé, s a két kezét a két
34 44| vízvezetőgépnek tartja. Mire Janosics uram csak a vállait mozgatta,
35 44| unszolá az asszesszor; míg Janosics a csomó kulccsal a kezében
36 45| mozdulni. – Visszaesett.~Janosics durván elröhögte magát.~
37 45| Ejnye mindjárt! – kiálta Janosics uram, megszeppenve, hogy
38 46| karikára fűzött kulccsal.~Janosics uramnak sajátszerű széjjelálló
39 48| rögtön foganatosított is Janosics uram. – És addig is hozzanak
40 49| egészen meghalsz! – dörmögé Janosics uram, mikor e szavak után
41 49| csörömpöléssel nyílt föl az ajtaja, s Janosics negyedmagával rohant be
42 49| rajta a szíve.~– De bizony, Janosics gazda, ezt a szegény embert
43 50| Estefelé ismét bejött hozzá Janosics uram vizitálni.~Ráby rávetette
44 50| pokoli jókedvében!~De ezt Janosics nem mondja meg neki, hanem
45 51| Jaj, úrfi! – szólt nevetve Janosics. – Mától fogva már uraság
46 51| előled! – kínálgatá a rabot Janosics uram. – Feküdj’ neki! –
47 51| felvették az úrvacsoráját.~Janosics komoly képpel ígérte, hogy
48 51| tárgyai.~Egy ilyent fogott Janosics Rab Ráby számára.~– Vigye
49 51| harminchárom fontos vasakat.~Janosics uram pedig csak azért sem
50 52| nagyon olcsón adták.~Amint Janosics uram megpillantá a behozott
51 52| nyakravaló nekem! – szólt Janosics nevetve, s mindjárt fel
52 54| egymást!~– De mástul félek én, Janosics uram. Az urak nem ölik megy
53 54| velem négy ember!~Azzal Janosics felsietett négy hajdúval
54 54| Jehova Istenedet! – szólt Janosics, még az állást is ökölrázással
55 54| utcára”, ezt a kaput kinyitá Janosics uram, s arra a négy hajdú
56 54| megjajdul alatta.~Ezt mondva, Janosics uram a négy hajdúval diadalmasan
57 54| Nincs már Rab Ráby sehol!~Janosics uram nagy fütyürészve tért
|