Fejezet

 1    12|     credentionalisa.~A határozott hang egyszerre kitölt minden
 2    28|             Ahá! – kiálta fel egy hang a legbelső szegletből. –
 3    31|  ájtatosságát a külvilágból eredő hang: folytathatta, ahol elhagyta,
 4    37|           a szíve. Ez oly ismerős hang! Oly gyűlöletesen ismerős.
 5    40|          süket pincébe lekiáltott hang. Az összes tisztikar, a
 6    46|           feje fölött egy szeráfi hang: – Szegény Rab Ráby!~Azt
 7    46|          a szóra. Olyan volt ez a hang, mint egy álom emléke a
 8    46|           kérdezé a magasból jövő hang.~– Hallom!~– Bízzék Istenben.
 9    46|          s aztán az édes, ismerős hang:~– Szegény Rab Ráby.~– Ébren
10    46|            Elérte ön? – kérdezé a hang onnan felülről.~– Igen.~–
11    46|      Írjon ön, én várok – szólt a hang.~A rab sietett a munkával.
12    46|           megszólalt a vigasztaló hang:~– Szegény Rab Ráby! Legyen
13    47| megyeházat, elmaradt a vigasztaló hang. Természetesen a császár
14    49|          tette, az az alakot öltő hang, mely ha megszólalt, magát
15    49|     császár itt volt – beszélte a hang –, kereste önt, de nem találhatott
16    50|       elmaradt az édes vigasztaló hang odafönn.~Ezen a napon már
17    50|      asszonyi nyögést, s az ilyen hang megöli az álmot. Úgy szorítá
18    50|          odafenn.~De a vigasztaló hang mégsem jelent meg.~Rab Ráby
19    54|        másikba.~Kiáltani akart, s hang helyett vér ömlött az ajkaiból.~