Ötvenegyedik fejezet
(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)
Hogyan váltotta fel Fruzsinka asszony Mariska leányasszonyt, abban
a felső szobában, ott Rab Ráby tömlöce fölött? – Hogy ezt kimagyarázzuk,
nagy kerülőt kell tennünk.
Fruzsinka asszonyt akkor, mikor a férjét üldözőitől
megszabadította, s maga is a legnagyobb kelepcéből csak alig tudta kihúzni
a lábát, ennek az esetnek a következtében megszállotta a szentlélek. Valami
nagy dologra határozta el magát. Ha megszabadult egyszer Ráby, szabaduljon meg
kétszer is, szabaduljon meg egészen!
A cimboráitól azonnal búcsút vett, azokat utasította, hogy menjenek
ki Magyarországból, csatlakozzanak Törökországban valamely harámbasához, ott a
haramiamesterség még tisztességes hivatal, értenek hozzá: folytassák ott.1
Maga pedig levetette a Villám Pista-féle köntöst, felvette megint
az asszonygúnyát, átment Erdélybe, letelepedett a híres zsibói házban, kitért
kálvinistának, s rögtön megindította a válópert „szökevény” férje ellen. Igen
jó titulusa volt hozzá; „hűtlen elhagyás”, „bebörtönöztetés”. Afelől
biztos lehetett, hogy Ráby Mátyás nem fog megjelenni az edictalis citatióra; s
akkor in contumaciam elválasztja a consistorium a feleségétől hat hét
alatt. Akkor aztán megszabadul Ráby Mátyás az utolsó, a legnehezebb láncától
is, senkinek sem lesz Rab Rábyja, még a Fruzsinkának sem. Vissza akarta adni
Ráby Mátyást magamagának. Jót akart tenni.
Már javában folyt a válóper, amikor hírét vette, hogy a futóbolond
Ráby megint csak beledugta a nyakát abba a kalodába, ahonnan nagy keservesen
tudta már egyszer kihúzni, s megint odajutott Pest vármegye tömlöcébe.
Ekkor összekáromította az egész világot: hát a herkópáter sem
akarja, hogy abból, amit ő elkezd, valami jó lehessen! Bújában,
bosszújában megint felvette a férfiruhát, övébe dugta a mordályokat, lóra
kapott, s újra nekiindult Villám Pista hírével felrémíteni a világot, s most
már kegyetlenkedett.
Vakmerő betöréseit a horvát határszéli lankásokból egész a
solti határig kiterjeszté, s nemcsak a lovat lőtte ki már a pandúr alól.
Egy éjjel azonban hirtelen rosszul kezdte magát érezni, s kénytelen
volt a cimboráitól egy halászkunyhóban elmaradni. A halász elárulta őt a
pandúroknak, rajtaütöttek, nem tudott se menekülni, se védekezni; elfogták,
felhozták Pest vármegye börtönébe.
Mire ideértek vele, már alig állt a lábán, valami ragályos bajt
hozott magával a török határszélről. Ott azt nagyon olcsón adták.
Amint Janosics uram megpillantá a behozott foglyot, egész
gyönyörűséggel látott a beneventáláshoz. – Még most is sántított a lövéstől,
amit kapott tőle.
– Bekerültél hát, drágalátos szép madár! No, majd mindjárt lekopasszuk rólad a cifra
tollaidat!
S hozzákezdett a
kopasztáshoz.
A Villám Pista
nyakán volt egy szép fekete selyemkendő nagy tenyérnyi aranyrojttal,
legelébb is azon kezdé a porkoláb, hogy azt leoldja onnan.
– Ne nyúlj hozzám,
porkoláb; mert bizony megbánod! – nyögé a beteg rabló.
– Dejszen jobb
lesz ez az aranyrojtos nyakravaló nekem! – szólt Janosics nevetve, s mindjárt
fel is kötötte a saját nyakára.
– Attól fulladsz
meg, porkoláb, meglátod!
Mikor aztán a
várnagy a többi ruháiból is le akarta vetkőztetni, a felébredt asszonyi
szemérem iszonyattal lázadt fel ellene. Villám Pista – nem, Fruzsinka elkezdett
kétségbeesetten tiltakozni.
A női
jajszavakra egy tekintélyes úr jött be a hajdúterembe, ahol a rablót
vetkőztették; Tárhalmy, a főjegyző.
Első
tekintetre megismerte Fruzsinkát.
Rögtön
megparancsolá, hogy hagyjanak neki békét, mert az a fogoly nem férfi, hanem
nő. Ő ismeri a családját; ez egy nemesasszony, akivel rangja szerint
kell bánni.
Nem engedhette,
hogy Ráby Mátyás feleségét így meggyalázzák.
S minthogy a
legritkább esetek közé tartozott, hogy magyar nemesi családból való hölgy a
vármegye palloshordó keze alá kerüljön, annálfogva kűlön börtön sem volt a
nők számára rendelve; hanem az ilyen rendkívüli esetnél becsukták a
foglyot a legkevésbé használt szobába, a levéltárba. Ennek a kulcsa a
főjegyzőnél állt, ki egyúttal archivárius is volt. (Azért tudott
Mariska a levéltárból Rábyhoz leizengetni.) Most aztán ezt a szobát
Fruzsinkának rendezték be tömlöcül.
Mikor Tárhalmy
kiszabadította a fékezhetlen asszonyt a mortificáló hajdúk keze közül, az
lihegve mondá neki:
– Ezt én még
meghálálom az úrnak…
– Mivel tehetné ön
azt, szegény asszony?
– Azzal, hogy
holnapra meghalok…
Amint aztán
Tárhalmy maga felvezette őt a börtönébe, s asszonycselédet rendelt a
szolgálatára, az összeroskadó nő azt suttogá neki:
– Uram! Önnek van
egy szép, fiatal leánya; jó gyermek, egyetlen. Küldje el azt innen a háztul
azonnal, mert én olyan vészt hoztam magammal, ami megrontja még a levegőt
is.
Tárhalmy megmondta
a dolgot a leányának. Azt is megmondta neki, hogy a behozott kalandornő –
a Ráby Mátyásnak a felesége. Azért Mariskának el kell menni a háztul, Budára a
nagynénjéhez.
Mariska megijedt:
de nem a beteg nőtül, hanem attul, hogy ő nem közlekedhetik a
fogollyal többé, s az vagy éhen hal, vagy méreg által vesz el. Azon könyörgött
az atyjának, hogy hadd maradjon ő itt; hadd ápolja ő maga azt a
nőt.
Bizony csak még ez
lett volna hátra, hogy a Ráby Mátyás Fruzsinkájának dögvészes ágya mellett
virrasszon a Mariska! – De már ennél több esze volt Tárhalmynak, mint hogy a
romanticizmust ennyire engedje vinni.
Pedig majd rávette
ez a leány; olyan szépen tudott könyörögni!
Ezalatt azonban
megérkezett a megyei orvos, s megvizsgálta a beteg rabnőt.
Az orvos hamis
diagnózist csinált, félreismerte a bajt. Nem is csoda. Hetven év óta nem
volt ez országban híre sem „annak” a nyavalyának. A Villám Pista a keleti
pestist hozta el magával a török határszélről; annak a jelenségei
pedig olyan könnyen összetéveszthetők egy másik bajjal, aminek az orvosok
olyan cifra nevet adtak, hogy a laikusok meg ne értsék.
Mikor ezt az
orvostul meghallotta Tárhalmy, akkor aztán határozottan megtiltotta Mariskának,
hogy azon nő szobájába belépjen.
De Fruzsinka nem
is engedett magához senkit közelíteni. A franciskánust is kikergette, aki a
lelki vigaszt adni jött hozzá. Attul tudták meg, hogy protestánssá konvertált.
Maga rendelte el, hogy ha meghal, a nagykőrösi diákokat kell elhívatni, hogy
elénekeljék.
De azután egy még ennél is nehezebb körülmény jött közbe, mely
Tárhalmyt arra bírta, hogy leányát elküldje a vármegyeháztól Budára.
Megérkezett az alispánhoz Lievenkopp peremptorius felszólítása Ráby szabadon
bocsátása iránt.
A megye rendei azt mondták rá: „Nem!” – El kell neki ítéltetni a
maga törvényszéke által.
Lievenkopp
felszólításához sanctio is volt csatolva. A kérdést ágyúk és szuronyok fogják
kísérni.
– Tessék! A
kérdésre bezárt kapu lesz a válasz. – S e bezárt kapun belül a kihirdetett
ítélet fog végrehajtatni a rabon, aki ennek a vármegyének a rabja, s a
fegyvernek fegyver fog ellenállani.
Tehát vagy végre
lesz hajtva az ítélet „in facie loci”, vagy ostrommal veszik be a
vármegyeházát.
Ez elül el kell
távolítani azt a gyönge leányt. Ez nem annak való tapasztalás.
Így lett Ráby
Mátyás szűk ege megfosztva az ő édes angyalától, s így váltotta azt
fel az ő életének, szerencsétlen sorsának elbukott angyala.
Amit ígért az
asszony, meg is tartotta: reggelre meghalt. Tanácsos volt őt még aznap
átadni a nyugodalmas földnek.
Aludjék békével…
Ne vádolja s ne mentse őt senki…
|