Ötvenegyedik fejezet
(Mi tevrteent wala az titokteliess felsev zobaabann?)

Hogyan váltotta fel Fruzsinka asszony Mariska leányasszonyt, abban a felső szobában, ott Rab Ráby tömlöce fölött? – Hogy ezt kimagyarázzuk, nagy kerülőt kell tennünk.

Fruzsinka asszonyt akkor, mikor a férjét üldözőitől megszabadította, s maga is a legnagyobb kelepcéből csak alig tudta kihúzni a lábát, ennek az esetnek a következtében megszállotta a szentlélek. Valami nagy dologra határozta el magát. Ha megszabadult egyszer Ráby, szabaduljon meg kétszer is, szabaduljon meg egészen!

A cimboráitól azonnal búcsút vett, azokat utasította, hogy menjenek ki Magyarországból, csatlakozzanak Törökországban valamely harámbasához, ott a haramiamesterség még tisztességes hivatal, értenek hozzá: folytassák ott.¹

Maga pedig levetette a Villám Pista-féle köntöst, felvette megint az asszonygúnyát, átment Erdélybe, letelepedett a híres zsibói házban, kitért kálvinistának, s rögtön megindította a válópert „szökevény” férje ellen. Igen jó titulusa volt hozzá; „hűtlen elhagyás”, „bebörtönöztetés”. Afelől biztos lehetett, hogy Ráby Mátyás nem fog megjelenni az edictalis citatióra; s akkor in contumaciam elválasztja a consistorium a feleségétől hat hét alatt. Akkor aztán megszabadul Ráby Mátyás az utolsó, a legnehezebb láncától is, senkinek sem lesz Rab Rábyja, még a Fruzsinkának sem. Vissza akarta adni Ráby Mátyást magamagának. Jót akart tenni.

Már javában folyt a válóper, amikor hírét vette, hogy a futóbolond Ráby megint csak beledugta a nyakát abba a kalodába, ahonnan nagy keservesen tudta már egyszer kihúzni, s megint odajutott Pest vármegye tömlöcébe.

Ekkor összekáromította az egész világot: hát a herkópáter sem akarja, hogy abból, amit ő elkezd, valami jó lehessen! Bújában, bosszújában megint felvette a férfiruhát, övébe dugta a mordályokat, lóra kapott, s újra nekiindult Villám Pista hírével felrémíteni a világot, s most már kegyetlenkedett.

Vakmerő betöréseit a horvát határszéli lankásokból egész a solti határig kiterjeszté, s nemcsak a lovat lőtte ki már a pandúr alól.

Egy éjjel azonban hirtelen rosszul kezdte magát érezni, s kénytelen volt a cimboráitól egy halászkunyhóban elmaradni. A halász elárulta őt a pandúroknak, rajtaütöttek, nem tudott se menekülni, se védekezni; elfogták, felhozták Pest vármegye börtönébe.

Mire ideértek vele, már alig állt a lábán, valami ragályos bajt hozott magával a török határszélről. Ott azt nagyon olcsón adták.

Amint Janosics uram megpillantá a behozott foglyot, egész gyönyörűséggel látott a beneventáláshoz. – Még most is sántított a lövéstől, amit kapott tőle.

– Bekerültél hát, drágalátos szép madár! No, majd mindjárt lekopasszuk rólad a cifra tollaidat!

S hozzákezdett a kopasztáshoz.

A Villám Pista nyakán volt egy szép fekete selyemkendő nagy tenyérnyi aranyrojttal, legelébb is azon kezdé a porkoláb, hogy azt leoldja onnan.

– Ne nyúlj hozzám, porkoláb; mert bizony megbánod! – nyögé a beteg rabló.

– Dejszen jobb lesz ez az aranyrojtos nyakravaló nekem! – szólt Janosics nevetve, s mindjárt fel is kötötte a saját nyakára.

– Attól fulladsz meg, porkoláb, meglátod!

Mikor aztán a várnagy a többi ruháiból is le akarta vetkőztetni, a felébredt asszonyi szemérem iszonyattal lázadt fel ellene. Villám Pista – nem, Fruzsinka elkezdett kétségbeesetten tiltakozni.

A női jajszavakra egy tekintélyes úr jött be a hajdúterembe, ahol a rablót vetkőztették; Tárhalmy, a főjegyző.

Első tekintetre megismerte Fruzsinkát.

Rögtön megparancsolá, hogy hagyjanak neki békét, mert az a fogoly nem férfi, hanem nő. Ő ismeri a családját; ez egy nemesasszony, akivel rangja szerint kell bánni.

Nem engedhette, hogy Ráby Mátyás feleségét így meggyalázzák.

S minthogy a legritkább esetek közé tartozott, hogy magyar nemesi családból való hölgy a vármegye palloshordó keze alá kerüljön, annálfogva kűlön börtön sem volt a nők számára rendelve; hanem az ilyen rendkívüli esetnél becsukták a foglyot a legkevésbé használt szobába, a levéltárba. Ennek a kulcsa a főjegyzőnél állt, ki egyúttal archivárius is volt. (Azért tudott Mariska a levéltárból Rábyhoz leizengetni.) Most aztán ezt a szobát Fruzsinkának rendezték be tömlöcül.

Mikor Tárhalmy kiszabadította a fékezhetlen asszonyt a mortificáló hajdúk keze közül, az lihegve mondá neki:

– Ezt én még meghálálom az úrnak…

– Mivel tehetné ön azt, szegény asszony?

– Azzal, hogy holnapra meghalok…

Amint aztán Tárhalmy maga felvezette őt a börtönébe, s asszonycselédet rendelt a szolgálatára, az összeroskadó nő azt suttogá neki:

– Uram! Önnek van egy szép, fiatal leánya; jó gyermek, egyetlen. Küldje el azt innen a háztul azonnal, mert én olyan vészt hoztam magammal, ami megrontja még a levegőt is.

Tárhalmy megmondta a dolgot a leányának. Azt is megmondta neki, hogy a behozott kalandornő – a Ráby Mátyásnak a felesége. Azért Mariskának el kell menni a háztul, Budára a nagynénjéhez.

Mariska megijedt: de nem a beteg nőtül, hanem attul, hogy ő nem közlekedhetik a fogollyal többé, s az vagy éhen hal, vagy méreg által vesz el. Azon könyörgött az atyjának, hogy hadd maradjon ő itt; hadd ápolja ő maga azt a nőt.

Bizony csak még ez lett volna hátra, hogy a Ráby Mátyás Fruzsinkájának dögvészes ágya mellett virrasszon a Mariska! – De már ennél több esze volt Tárhalmynak, mint hogy a romanticizmust ennyire engedje vinni.

Pedig majd rávette ez a leány; olyan szépen tudott könyörögni!

Ezalatt azonban megérkezett a megyei orvos, s megvizsgálta a beteg rabnőt.

Az orvos hamis diagnózist csinált, félreismerte a bajt. Nem is csoda. Hetven év óta nem volt ez országban híre sem „annak” a nyavalyának. A Villám Pista a keleti pestist hozta el magával a török határszélről; annak a jelenségei pedig olyan könnyen összetéveszthetők egy másik bajjal, aminek az orvosok olyan cifra nevet adtak, hogy a laikusok meg ne értsék.

Mikor ezt az orvostul meghallotta Tárhalmy, akkor aztán határozottan megtiltotta Mariskának, hogy azon nő szobájába belépjen.

De Fruzsinka nem is engedett magához senkit közelíteni. A franciskánust is kikergette, aki a lelki vigaszt adni jött hozzá. Attul tudták meg, hogy protestánssá konvertált. Maga rendelte el, hogy ha meghal, a nagykőrösi diákokat kell elhívatni, hogy elénekeljék.

De azután egy még ennél is nehezebb körülmény jött közbe, mely Tárhalmyt arra bírta, hogy leányát elküldje a vármegyeháztól Budára. Megérkezett az alispánhoz Lievenkopp peremptorius felszólítása Ráby szabadon bocsátása iránt.

A megye rendei azt mondták rá: „Nem!” – El kell neki ítéltetni a maga törvényszéke által.

Lievenkopp felszólításához sanctio is volt csatolva. A kérdést ágyúk és szuronyok fogják kísérni.

– Tessék! A kérdésre bezárt kapu lesz a válasz. – S e bezárt kapun belül a kihirdetett ítélet fog végrehajtatni a rabon, aki ennek a vármegyének a rabja, s a fegyvernek fegyver fog ellenállani.

Tehát vagy végre lesz hajtva az ítélet „in facie loci”, vagy ostrommal veszik be a vármegyeházát.

Ez elül el kell távolítani azt a gyönge leányt. Ez nem annak való tapasztalás.

Így lett Ráby Mátyás szűk ege megfosztva az ő édes angyalától, s így váltotta azt fel az ő életének, szerencsétlen sorsának elbukott angyala.

Amit ígért az asszony, meg is tartotta: reggelre meghalt. Tanácsos volt őt még aznap átadni a nyugodalmas földnek.

Aludjék békével…

Ne vádolja s ne mentse őt senki…