III. A SERASKIER

Csúnya, nagy potrohos ember volt a seraskier, hájjal volt bélelve minden porcikája, az ujjait ökölre nem bírta volna fogni, mert még a tenyerén is ujjnyi szalonna volt, tripla tokája volt, s lelógott nagy lomhán, s hasának terjedelme miatt soha nem látta a lábait. Mindamellett szüntelen gyalogszekéren hordatta magát nyolc-nyolc rabszolga által felváltva, s az a lectica is vasból volt; mert ha fából lett volna, ízre-porrá tört volna.

Számtalan rabszolgát tartott e derék úr, ilyen gazdasági elve lévén:

Minden igavonó állat között a legolcsóbb az ember; egy ökör tíz-húsz arany, egy jó ló ötven, száz, százötven dénár, ki micsodás? egy erős legényt pedig megvehetni két talléron, mikor vásárja van. Egy ló csak tíz-tizenöt esztendeig ló, de egy markos fickó eltart ötvenig is. Lovat, ökröt drága szénán kell teleltetni, az ember megél abból, ami hulladék marad a seraskier asztaláról; a barom csak nyáron dolgozik, télen pedig pihen; a rabszolga nyáron ekét, boronát húz, télen pedig malomban őröl, vagy ólombányában kopácsol. Evégett a derék ember egész gazdaságát úgy rendezte, hogy ahol csak lehetett, emberi kezek végeztek minden munkát, azok szántottak, takarítottak, csépeltek és hajtották a gázlómalmokat és vontatták a hajókat.

Éppen most is gabonát csépeltet rabszolgáival a derék úriember a szérűs udvarán, két rabszolganő hajtja róla pávafarkakkal a legyet, kettő lábait mosogatja, a többiek nagy tekenőkben szemelgetik a konkolyt a tisztabúza közül, s jaj nekik, ha nem vigyáznak! ahány szem közte marad, annyi korbácsütést kapnak; - amidőn csausz jő sietve jelenteni, hogy Kucsuk basa feleségének egy előre küldött futárja köszönteti a kegyelmes urat, miszerint nemsokára be fog hozzá szállani egész úti kíséretével együtt.

- No, már megint vendég! - szól mérgesen a renegát. - Hogy nem tudnak ezek az emberek odahaza maradni? S micsoda új szokás már ez, hogy az asszonyok utazni járjanak? Minden becsületes vallásos török utálattal fordulna el az ilyen becstelen asszonyoktól, ha még volnának becsületes vallásos törökök sokan, mint én. Veszendőben van a régi muzulmán erkölcs!

S mindezt oly pofával mondta a jó seraskier, mintha Orkhán szultánnal jöttek volna ki ősei Ázsiából, pedig tíz év előtt még génuai olajkereskedő volt a jámbor.

- Hanem hát csak hadd jőjjön az asszony; „Ebet a gazdájáért - mond a példabeszéd -, asszonyt az uráért illik megbecsülni.”

Hanem azért csak odakinn maradt a szérűn, gondolva, hogyha ott fogadja el, majd csak hamarább tovább megy, s utasítást adott az étekfogóinak, hogy mikor azt fogja nekik mondani: hozzatok a legdrágább frissítőkből, s mindenféle csemegét! ne hozzanak egyebet, mint nádmézes vizet és mogyorót.

Nemsokára megérkezék Katalin, s leszállva lováról a seraskier elé sietett, s azt illően üdvözölve a két gyereket hátul hagyá.

- Ühm, nem rút asszony - mormogá magában a seraskier -, csakhogy egy kicsinyt kevélynek látszik, hanem az szép, hogy oly sűrű szemöldöke van, az ritkaság és nagyon szép a fehérszemélynél. No, hát hozott Isten, jó asszony, meddig maradsz itt?

- Tőled függ, hogy rövidebb, vagy hosszabb légyen látogatásom - felelt Katalin udvariasan. - Hallván vendégszereteted hírét, s erre utazván, nem akartalak kikerülni.

- Igen? - szólt a derék úr. (Vajon ki lehetett az a gazember, gondolá magában, aki elhíresztelt, hogy vendégszerető vagyok?) - Tehát hova utazol jó asszony?

- Anadoliba: egy régi fogadásom következtében.

- No, Allah segítsen utadban. Szakácsok, hozzátok azokat a drága csemegéket. - Tehát Anadoliba utazol. Akkor bizony igen sietned kell.

- Sietnem kellene, az igaz, mert egy régi fogadásom szerint minden évben ki kell váltanom rabságából egy magyar foglyot, s izentem már a közellevő török urakhoz, de egyiknek sincsen, evégett magamnak kell egyet távolabb keresnem.

- No, bíz ez furcsa fogadás; hanem Allah nagy és hatalmas, s vannak mindenféle emberei.

- Igazat mondva, jó szomszéd, te e nagy út viszontagságaitól engem megmenthetnél, ha tán akadna birtokodban magyar fogoly.

A seraskier némán kacagott, fejét elé-hátra rázva.

- Magyar fogoly, magyar fogoly? Ha paripáról beszélsz, jó asszony, akkor tudom, mi az arab paripa, mi a lengyel, mi a burkus. Egyiknek sovány feje van, kiülő pofacsontjai, sima szőre, másiknak bolyhos szőre, vastag feje, széles szügye; ha perzsa toklyót, egyptomi argalit, magyar juhot kérdeznél tőlem, azt érteném, amarra vastag farkáról, másikra őzfejéről, emerre kacskaringós szarváról rá lehet ismerni, de hogy mi különbség legyen egy magyar rabszolga, vagy egy görög rabszolga, vagy egy georgiai rabszolga között? azt nem tudom; füle, orra, szeme mindegyiknek egyforma, én csak kicsinyekre és nagyokra szoktam őket osztani.

- Elmés ember vagy, seraskier - szólt a delnő, alig türtőztetve haragját -, nem akarlak én terhelni azzal, hogy kedvemért rabszolgáidat osztályozd, hanem ha szíveskednél egyet átengedni közülük, majd az én gondom lenne azt kiválasztani a sok közől.

A seraskier a fejét rázta.

- Nem lehet, jó asszony. Egy sem eladó, bár még többet vehetnék hozzá, így is fele a földeimnek parlagon hever, s felvehetem, hogy a hajdúk minden héten agyonütnek belőle kettőt-hármat, nyakamon a tél, s az ólombányákba, ha leküldök Rebbi-el-avvel (december 1) kétszáz rabot, nem jön belőle több vissza Dsemadi-el-avvel (február) száznál, felét elpusztítja az ólomgörcs, alig jöhetek ki velök.

- No de, kedves szomszéd - szólt Katalin, odaülve a seraskier mellé a hordszékre, s végigsimogatva bársonysima kezeivel annak elhízott pofáját. - Lásd milyen kedvet tehetnél nekem, megszabadítanál egy hosszú út terheitől; nem is kívánnám tőled ingyen, nem sokallnék egypár száz aranyat érte.

A seraskier arca erre szépen elkezde fényleni, az electricus cirógatás a szép asszony kezeitől, vagy tán még inkább az ajánlott kétszáz arany, megvesztegetőleg kezdének hatni mogorva kedélyére, s miután elébb jól kinevette volna magát, mint olyan ember, ki jól tudja, hogy a vele született nagy szívesség miatt most nagy áldozatot követ el, de már nem törődik vele, ráhagyja a hölgy kérését.

- Legyen no. Te gonosz nő vagy. A prófétát képes volnál mosolygásra gerjeszteni hamis szemeiddel. Hát nem bánom. Legyen meg, amit kívántál. Itt látsz egy csoport rabszolgát, választhatsz belőlük, nem bánom. Nem kívánok érte díjat sem; neked adom. Odaadom ingyen.

Hanem azután mégis megbánta, hogy egészen ingyen engedte, s utána tevé:

- De aztán énnekem küldesz Erdélyből egy vég arannyal áttört thalytot.

- Szívesen, jó szomszéd.

- Meg, ha akarod, tizenkét narancs- és gránátalmafát a kertedből.

- A legszebbeket kapod meg.

- Aztán meg, ha nem restellnéd, a férjed paripái közül elküldhetnél egyet, talán azt a Mizrim nevűt, meg ha ráérsz, hozhatnál számomra nehány száz hollandi tulipánhagymát.

Kucsukné mindent megígért, s ilyenformán ráment apródonkint az ajándékba kapott rabszolga mintegy ezer darab aranyra.

- Hát nem bánom, válassz közülük, azt hiszem van köztük magyar is egynéhány.

- Kár volna ezeknek számát csonkítanom, jámbor seraskier, látom, most is mind munkában vannak, nem akarlak olyantól fosztani meg, akire szükséged van, majd csak holmi heverő rabot viszek el tőled, teszem föl, tán egy kecskepásztort, ki nélkül könnyen ellehetsz.

- Kecskepásztort? - kérdé fülhegyezve a jámbor. - Miféle kecskepásztort, honnan, merről?

- Az útban láttam egyet, ha jól emlékszem, a Dzerdzsina völgyben.

- Ahhá! - kiálta fel, kezeivel térdeire csapva a török - te a kétszarvú embert gondolod - s furcsán nevetve tevé utána: - azt nem adom, jó asszony.

- Nem adod? Hát ígéreted csak addig tart? Nagyon rosszul tanultad meg a török szokásokat, amit a muzulmán kimond, az megállja.

- Én azt mondtam, hogy válassz, azok közül, akik előtted vannak, de te meg akartál csalni, s a kétszarvú emberre gondoltál, óh, ez nem eladó senkinek. Ha neked fogadásod tartja minden esztendőben kiváltani egy magyar rabot, nekem meg fogadásom van, ezt az egyet el nem adni semmi áron.

- De hiszen, jó szomszéd, azon ajándékokért, miket tőlem kívántál, százat vehetsz a hadsereg megtérte után.

- De egyet sem olyat, mit gondolsz: kétszarvú embert? amilyet sohase látott senki; nem, nem adom, kitömetem polyvával, mint az elfogott római vezért a perzsa király. ⁶ S itt fog állani a kertemben, a bokrok között csudára.

- Az Istenért, ne beszélj így, seraskier - kiálta a nő, aggódó pillantást lopva a gyermekek felé, kik a seraskier minden szavát hallhatták. - Légy könyörülő, lásd, azon szegény embernek két árva gyereke van.

- Két gyermeke! - kiálta közbe a muzulmán. - Tálán éppen ezek, akik itt előttem állnak, óh, akkor ezek is az enyimek, akié a ló, azé a csikó.

Károly hirtelen visszarántá testvérét, ki már a seraskier lábaihoz akart borulni, apjáért könyörgendő, s ritka lélekjelenléttel válaszolt:

- Csalatkozol, seraskier. Mi szabad törökök vagyunk. Kucsuk basa énekesei.

- Hazudtok, hazudtok; látom reszketésteken, hogy apátokért jöttetek könyörögni. Az a kisleány sír! no, tagadjátok, hogy sír! No, mond, te kis fiókgalamb, hogy nem sírsz.

- Nem sírok - felelt fogait összeszorítva Ilonka.

- Én pedig hát azt mondom tinektek, hogy a kétszarvú embert még ma elfogatom, megnyúzatom, - ahá, ugye, hogy sírsz!

- Ember, légy könyörülő, s ne kísértsd az Istent - kiálta összekulcsolt kezekkel Kucsukné.

A hájtömeget a könyörgés még dühösebbé tette. Mérgesen emelte fel kezét.

- Esküszöm a próféta szakállára! Esküszöm a paradicsomi szent tubafa árnyékára, melyet a leggyorsabb lovas sebes futással hétszázhetvenhét nap alatt kerül meg; esküszöm Aisáhnak, a próféta feleségének kötényére, melyet a hívők zászló gyanánt viselnek; hogyha egy birodalmat adnátok is a kétszarvú emberért, ha nekem adnál napot, holdat, csillagokat érte, délceg asszony, még ha saját magadat adnád is érte...

- Seraskier! - kiáltá a delnő felpattanva, s izmos kezével egy olyan kanyarulatot tőn, amilyet szoktunk tenni, ha valakinek pofonvágást ígérünk.

- Tehát azt esküszöm, halld meg, hogy mikor ezt az én fejemet odaadom erről az én nyakamról, akkor adom oda a kétszarvú embert a rabszolgaságból!

- Jól van - kiálta szikrázó szemekkel a delnő, s megfenyegetve összeszorított öklével az embert, egyszerre elrekedt hangon mondta neki, összecsikorgatott fogakkal: - tehát jól vigyázz arra a te fejedre!

Azzal inte kíséretének, hogy menjenek, s a két gyermeket kézen fogta.

- Ohó! megállj azokkal a gyermekekkel! - kiálta utána a seraskier - azokat egy tappot sem viszed innen tovább. Akié a fa, azé a gyümölcs, apjok enyém, a porontyok is nekem születtek.

A delnő visszafordult e szavakra, párduci termetének minden izma vonaglani látszék, szemei kerekre ki voltak nyílva, két sűrű szemöldöke vonaglott, mint két fekete kígyó, s megnyílt ajkain keresztül összeszorított fogainak gyöngysorai látszának meg; arca lángolt kimondhatatlan dühtől, és körmei, mint a saskeselyűé, görbültek befelé.

Így nézett egy pillanatig a seraskierre; a másik pillanatban, mint kölykeit védő anyatigris, villámsebesen rohant az emberre s belemarkolva két izmos kezével annak irtóztató tokájába, megrázá azt olyan vad erővel, hogy recsegett, ropogott alatta a vasszék, s összeszorított torkából egy hang ki nem bírt jönni, hanem pofája elkékült, mint a posztó, s szemei kijöttek üregeikből.

Akkor egy lökéssel hanyatt taszítá az embert, hogy csak elmállott, mint az érett körte, s azzal hirtelen felkapott lovára kíséretével együtt, s elvágtatott a seraskier udvarából.

Az pedig ott fuldoklott, ökröndezett és evickélt egy darab ideig, míg emberei ismét felemelték, s nagysokára tudott egy szót félig kimondani:

- Fog-játok el! - hörgé elfulladva. - Hozzátok nekem vissza! Lóra üljetek!

Néhány pandúr lóra is kapott azonnal, de a delnő és kísérői már akkor messze elhaladtak, ámbár, ha közel lettek volna is, amilyen nagy volt Kucsukné szolgáinak kedve asszonyukért verekedni, éppen olyan kicsiny volt a seraskier szolgáié urok kedveért fejeiket beveretni, s estefelé hazahullongtak egyenként, mondván, hogy jó lovaik voltak a futóknak, nem érhették utól.

A seraskiert elöntötte az epe, hogy másnap oly színben volt, mint egy megérett tök.

Károly hazáig nem győzte csókolni védanyja kezeit, azokat az izmos, bársonysima és acélkemény kezeket.

Boór Ádámot pedig azonnal tudósíták, hogy rejtse le magát a hegyhasadékok között, s ha a seraskier keresteti, elő ne hagyja csalni magát.

Ez tehát nem bírva kifogni a kétszarvú embert sziklái és barlangjai közül, s nem tölthetve Katalinon bosszúját, panaszt tett a szultán Kiaya-Bégjénél a rajta elkövetett erőszakoskodás miatt, hanem ez azt tanácsolta neki, hogy jobb lesz, ha elhallgat az egész dologgal, mert ha a szultán megtudja, hogy ő egy asszony által meg hagyta magát fojtogatni, megteszi a tréfát, hogy azt az asszonyt nevezi ki helyette seraskiernek.

Katalin pedig hazaérkezvén, rögtön parancsot adott fegyvereseinek, hogy éjjel-nappal az utakat őrizve, minden postát és hírnököt, ki levéllel vagy izenettel megy határaikon keresztül Erdélyből a seraskierhez, vagy tőle Erdély felé, fogjanak fel, és vigyék eléje.

Hogy mi célja volt az elmés asszonynak ez intézkedéssel, azt későbben megtudandjuk, de most el kell őt egy időre hagynunk, hogy áttérhessünk egy kissé Erdélybe, s körülnézzünk, mik történnek ott azalatt.