FÓTI DAL

Fölfelé megy borban a gyöngy;
       Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
       Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
       Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
       A göröngy.

Testet éleszt és táplál a
       Lakoma,
De ami a lelket adja,
       Az bora.
Lélek és bor két atyafi
       Gyermekek;
Hol van a hal, mely dicső volt
       És remek?

Víg pohár közt édesebb a
       Szerelem.
Ami benne keserű van,
       Elnyelem.
Hejh galambom, szőke bimbóm,
       Mit nevetsz?
Áldjon meg a három isten,
       Ha szeretsz.
Érted csillog e pohár bor,
       Érted vív,
Tele tűzzel, tele lánggal,
       Mint e szív;
Volna szívem, felszökelne
       Mint a kút,
Venni tőled vagy szerelmet,
       Vagy bucsút.

Hejh barátom, honfi társam,
       Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
       Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
       Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
       Több ily nedv.

Borban a bú, mint a gyermek,
       Aluszik.
Magyar ember már búsult sok
       Századig.
Ideje, hogy ébredezzen
       Valaha:
Most kell neki felvirúlni
       Vagy soha.
Bort megissza magyar ember,
       Jól teszi;
Okkal-móddal meg nem árthat
       A szeszi.
Nagyot iszik a hazáért
       S felsivít:
Csakhogy egyszer tenne is már
       Valamit.

No de se baj, máskép leszen
       Ezután;
Szóval, tettel majd segítsünk
       A hazán.
Ha az isten úgy akarja
       Mint magunk,
Szennyet rajta és bitor bűnt
       Nem hagyunk.

Rajta társak hát, igyunk egy
       Húzamost;
Bú, szerelmek, házi gondok
       Félre most:
A legszentebb-, legdicsőbbért
       Most csak bort,
De ha kellend, vérben adjunk
       Gazdag tort!

A legelső magyar ember
       A király:
Érte minden honfi karja
       Készen áll.
Lelje népe boldogságán
       Örömét,
S hír, szerencse koszorúzza
       Szent fejét!

Minden ember legyen ember
       És magyar,
Akit e föld hord s egével
       Betakar.
Egymást értve, boldogítva
       Ily egy nép
Bármi vésszel bizton, bátran
       Szembe lép.

Ellenség vagy áruló, ki
       Hont tipor,
Meg ne éljen, fogyjon élte
       Mint e bor.
Áldott földe szép hazánknak,
       Drága hon,
Meg ne szenvedd soha őket
       Hátadon!

S most hadd forrjon minden csep bor
       Mint a vér,
Melyet hajdan frígyben ontott
       Hét vezér;
S mint szikrája a szabadba
       Felsiet,
Úgy keresse óhajtásunk
       Az eget.

Légyen minden óhajtásunk
       Szent ima,
S férfikeblünk szent imáink
       Temploma.
És ürítsük a hazáért
       E pohárt:
Egy pohár bor a hazáért
       Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse
       Mindenütt,
Ahol eddig véremésztő
       Seb fekütt.
Arca, mely az ősi bútól
       Halavány,
Felderűljön, mint a napfény
       Vész után.

Hű egyesség tartsa össze
       Fiait,
Hogy leküzdje éjszak rémes
       Árnyait:
Künn hatalmas, benn virágzó
       És szabad,
Bizton álljon sérthetetlen
       Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az,
       Mit kiván,
Áldozatként rakjuk azt le
       Zsámolyán,
Hogy mondhassuk csend s viharban:
       "Szent hazánk:
Megfizettük mind, mivel csak
       Tartozánk."

1842