A TÜNŐDŐ

Nyugszik a szél, csendes a hab,
   De szivemben zaj vagyon;
Merre térjek, hol pihenjek?
   Messze még a part nagyon.

Messze mint a boldog élet
   Visszafolyt jó napjai,
Melyeket még nem zavartak
   Ifjuságom gondjai!

Nincsen már nekem vezérem,
   Nincs hajómnak csillaga,
Mely felém a szép egekből
   Oly szelíden ragyoga;

Hol körűle bájsugárral
   Új reménység terjedett,
S szép szerelmem édes álma
   Hajnalodva repdesett.

Víg, derűlt volt akkoron még
   A magasban szép egem,
Itt is a víz tűkörében
   Víg derűlt volt az nekem.

Most setét, ha föltekintek,
   Mert borúltak szemeim;
Itt is a víz tűkörében
   Megzavarják könnyeim.

Kelj, te zúgó fergeteg, kelj,
   Zúgd el e bús életet;
Úgyis ennyi veszteséggel
   Kedvem gyászra vettetett.

Kelj, s az örvényes habokba
   Szórd el égő csontomat,
Szórd, hogy a szánó leányka
   Meg ne lelje síromat. -

Hasztalan! még csendes a hab,
   De szivemben zaj vagyon:
Merre térjek, hol pihenjek!
   Messze még a part nagyon.

1823