A GUTTEMBERG-ALBUMBA

Majd ha kifárad az éj a hazug álmok papjai szűnnek
 S a kitörő napfény nem terem áltudományt;
Majd ha kihull a kard az erőszak durva kezéből
 S a szent béke korát nem cudarítja gyilok;
Majd ha baromból s ördögből a népzsaroló dús
 S a nyomorú pórnép emberiségre javúl;
Majd ha világosság terjed ki keletre nyugatról
 És áldozni tudó szív nemesíti az észt;
Majd ha tanácsot tart a föld népsége magával
 És eget ostromló hangokon összekiált,
S a zajból egy szó válik ki dörögve: "igazság!"
 S e rég várt követét végre leküldi az ég:
Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez
 Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

1839