Poem,  Strophe

 1    3     |      kedves helyem~Mi okon most mégis idegen?~Szemem a távolba
 2    7,  4 |      csalóka méreg;~Olyan erős, mégis~Olyan soká éget.~Akárhogyan
 3    7,  4 |         Hogyan lehet oly szép s~Mégis oly kegyetlen?~ Én uram
 4    7,  15|        hiú fény,~Mely nem érez, mégis éget,~Nem érez, hogy ragyoghasson:~
 5    7,  21|       Hogy azt érezd, ami érez.~Mégis, ha áldásom nem kell,~Vedd
 6    7,  25|        olyan titok vagy,~Amiben mégis hinni kell.~Szeretlek, mert
 7    7,  28|    örökkön égő sebet vágott.~ S mégis most, midőn már, tudom,
 8    7,  28|     parányi mézet,~Szégyenkínja mégis férfiszivben oly nagy,~Minőt
 9    7,  29|         baja-búja~Az, mit tőlök mégis ugy irígyelek.~ Azok a fájdalmak,
10    7,  29| sziveikbe vésett,~Azok a nagy s mégis szokott panaszok,~Melyeket
11    7,  29|      jótékony sebek!~Különböző, mégis mind rokon egymással,~Megenyhithető
12    7,  30|          szeretett, csodált.~És mégis - istenem! - magamban,~Ha
13    7,  30|      Kit ragyogásod elvakít?~ S mégis, ha nálamnál is gyarlóbb,~
14    7,  31|  Valahányszor rád emlékszem...~ Mégis mindig rád emlékszem! ~
15   21     |         Nem adnátok a költőnek,~Mégis egyre ostromoltok~ Pár rimelt
16   23     |     mást, soha senki téged -~Ha mégis élsz, ez méltó büszkeséged.~
17   29     |        halálban...~Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!~ Ki bájaidból