Poem,  Strophe

 1    2     |    remélj!~Szemem könyez, midőn rád gondolok;~Látom jövődet:
 2    7,  21|       Majd ha egykor körülötted~Rád nevet és gúnyol a fény,~
 3    7,  26|        oh hogy~Örökké emlékezem rád!~ Elfeledtem én már mindent.~
 4    7,  26| mozdulok, csak~Örökké emlékezem rád.~ Oly homályos nekem minden,~
 5    7,  26|        való-e?~Örökké emlékezem rád!~Mintha erdőn járnék, éjjel;~
 6    7,  26|      látnék...~Örökké emlékezem rád.~ Néha kérdem, vagyok én
 7    7,  26|         Csak a sírból emlékszem rád!... ~
 8    7,  30|   magamban,~Ha nézek elmerengve rád:~ Mint fáklyaillat temetőből,~
 9    7,  31|      mind átérzem,~Valahányszor rád emlékszem...~ Mégis mindig
10    7,  31|      emlékszem...~ Mégis mindig rád emlékszem! ~
11   17     |    létem kioltja,~Majd akkor is rád gondolok.~ És jól tudom,
12   20     |        holt anyára,~Ugy borulok rád, hazám.~Hideg vagy, fekete,
13   23     |   álmélkodva néztek~Körös-körül rád mind a többi népek,~A hiresebb,
14   23     |        E föladat méltó ne volna rád?~Ha e magasztos cél nem
15   28     |      világi lárma elfogy,~Várni rád utolsó, örök álom...~Elfeledve
16   29     |         szived.~ És e varázslat rád is visszahat.~E lélek a