Poem,  Strophe

 1    5,  2 |         2 ~Nem ért minket soha senki!~Amennyit mi gondolunk,~
 2    5,  2 |   panaszt.~Nem ért minket soha senki.~Mind hijába dalolunk.~Barátom,
 3    5,  2 |   nekünk!~ Nem ért minket soha senki!~Amennyi a mi bajunk,~Csak
 4    5,  2 |      bor!~ Nem ért minket soha senki.~Bujdosunk mi, mint a szél;~
 5    7,  3 |    elejbe.~ Meg nem fejti soha senki,~Amit e szörny kérdez tőled,~
 6    7,  30| haszontalanság;~Ne tudna rólam senki sem,~Csak szemeidet ragyogtatnád~
 7    7,  30|      törvény, gyászitélet!~Mit senki nem kerülhet el.~Hogy itt
 8   10     |    szárazon;~Ha üt, nem hallja senki sem;~Mézharmat csillog a
 9   23     |         Segítve még mást, soha senki téged -~Ha mégis élsz, ez
10   29     |       Én látok itt olyant, mit senki más;~Csodákat mivel emlékezetem.~