Poem,  Strophe

 1    7,  5 |  nékem nyugtot ad~Vigasztaló csöndes öntudat.~Téged fogva tart
 2    7,  12|    fejemet.~ Most megint oly csöndes búsan szól~Mintha jőne mélyből,
 3    7,  27|  nagy bánatomnak~Nem találok csöndes helyet. ~
 4    7,  32|      néz a keresztfákra~Mint csöndes őrült, ki andalgva~Magához
 5    7,  32|     alásülyedve lassan,~Ahol csöndes, hideg, sötét van...~ Mert
 6    8     |      fénybogár!~ És csak oly csöndes ne volna!~De ez ugy fojt,
 7   13     |     nem árt se nap, se szél,~Csöndes szívem; többé nem ég;~Nem
 8   13     |    föl nem olvadok.~ De néha csöndes éjszakán~elálmodozva egyedül -~
 9   18     | Álmaikból fölrezzennek.~És a csöndes erdőn a fák~Mélabúba~Összesúgva~
10   30     |      ahová megy minden;~Ahol csöndes, hideg, sötét lesz...~ Dicső