|
UTÓIRAT
Bezárom
én is már a boltot.
Napomnak vége; kész a mérleg:
Nem maradok, hazám, adósod.
Mi tőlem telt, megtettem érted.
És te nekem nem adtál semmit.
Bár csak szivem volt minden
kincsem,
De azt od'adtam kicsinyenkint,
Ott már, ugy tetszik, semmi sincsen.
Kimért, inséges volt a kosztod,
Mint fegyencházi gazdasszonynak.
Frankfurtiakban ettem kócot.
Amellyel puskát tisztitottak.
Nem tartozom leányaidnak,
Kiket dicsőiték versekben.
E földi édenből enyim csak
Ugy festve volt s azt - megfizettem.
Aszúd helyett, mitől a holtak
Egy pillanatra föltámadnak,
Ihattam rendszerint csak ollyat,
Mitől gyöngébbek szörnyet haltak.
Szó ami szó, tagadhatatlan,
Nem kényeztettél semmiképpen.
Azért ki mégse fogtál rajtam:
Nem renditettél meg hűségben.
De engedd, adjak egy tanácsot.
Kinek mit adsz, tartsd jobban számon.
Mert végre, nem lehetlen, mások
Elrettenhetnének példámon,
Hogy ugy eresztesz el magadtól,
Mint gazdag ház fukar gazdája,
Ki a szegény utast még egy jó
Pohár borával sem kinálja...
1887
|