Két románc

      (Laukádia)

                  I.

     A 13-ik századból

Reszketõ kiváncsisággal
Száll a holdfény õs romokra,
Egymást boldogítja ottan
Sundabunda és Sarolta.

„Visszatérek és elveszlek
- Esküszöm - három hó mulva -!”
Liliomszelíd Saroltát
Hitegette Sundabunda.

De keblében Sundabunda
Hordoz álnok sziklaszívet,
Úgy ott hagyja jó Saroltát,
- Hogy sohase látja többet.

Háromszor mult a három hó -
Liliomszelíd Sarolta
- Hogy megmentse becsületét -
Megõrült a kolostorba.

                  II.

      A 19-ik századból

Özön verset és novellát
Nem hiába ír Peregrin -
Szellemének ideálja.
Rándevút ad néki Hermin.

A fogyó - a halvány holdra
Eske hûséget Peregrin -
Telik a hold - vörösödik,
És - már megcsalatva Hermin.

Õrült nõrül, kolostorrul
Szép novellát ad Peregrin,
- Vége a romantikának! -
Nem érti magára Hermin.

Sõt nyakára jár, s nem óhajt
Hallani se kolostorrul -
És oly józanul beszél, hogy
Jó Peregrin - megbolondul!