|
Jó barátok
Jó barátok
voltak mindig,
Maradtak is úgy a sírig.
Két evõje egy falatnak.
Együtt éltek, együtt haltak...
Sok dicsõség napsugára
Szállt a bátor bajnokpárra.
Két fiatal sas a napban
Száll magasan, magasabban.
Egy a másikat hirére
El-elhagyta, meg elérte;
Nem irigyelték meg egymást,
Jó barátok voltak folyvást.
Hol egyik
ért, hol a másik
A vivott vár kapujáig.
Visszajöttek érdemjellel,
Mellen égõ piros sebbel.
Egyszer
átrohan az egyik
S a kapunál összeesik.
Rokon nép van a városban,
A kapunál összerobban...
Tesz nagy
esküt s összefogva
Az õrséget lekoncolja...
Szabad a vár, nép és sereg
Diadalban ölelkeznek...
Szép leányok fölemelik.
Puha karjaikba veszik
Kemény testét a halottnak,
Sebeire csókot nyomnak.
Koszorút tesznek fejére
És úgy viszik térrõl térre;
Vére közé sebeibûl
Szép leányok könnye vegyül...
Hangzik a diadalének
Az elesett hõs testvérnek:
Éljen a megszabadító!
Olyan eget hasogató...
Jó barát,
ki vele küzdött,
Haldokol a többi között.
Neki válik a halálnak,
De neki nem sebek fájnak.
„Isten
veled, Isten veled!
Sohase voltam irigyed...
Nem voltam az, jó barátom,
Az leszek a másvilágon!...”
|