1858

Keserû órában

Én sem éltem egészen hiába:
Fáztam és koplaltam eleget.
Szenvedésim nyomorú dijába
Szánakoztak rajtam emberek.
Nem maradtam adósuk magam sem:
Szerettem e szánó tömeget.
És mivelhogy nem volt egyebem;
Odaadtam érte lelkemet.

No de egyet fordult a kerék.
Lett gunyám, megevõ falatom.
Bezzeg öljt kiált a csõcselék,
Fölakad a kenyér torkomon.
Akik elõbb szerettek, hajgálnak
Kövekkel... És már most mit tegyek?
Legjobb lesz tán, ha a kutyáknak
Vetem e panaszos kenyeret?!