A cimbalmos

,Nem is rendes országút ez,
Csak oly bitang, ordináré;
Nem is urak járnak erre.
Sohse akad itt jó fáré.
Bolond-épitette csárda
Csak kacsingat jobbra, balra;
Hogy a bagoly rugná széjjel -
Hej, itt az is éhen halna.

Oda, rajkó, porzik az út!
Jön a vendég, a gavallér.
Pöng a sarkantyúja még ma,
A zsebemben meg a tallér.
Gyomrocskádra ünnep virrad,
Nossz’ elejbe, csak elejbe -’
„Devla - dádé - forgószél az,
Vén boszorkány táncol benne!”

,Ki te Bodri, mért hizlallak?
Ha eb lettél, ugass hát már!
Ne sírj, purdé, jön a balek.
Csakhogy még most amodább jár.
Csahintja már Bodri is, ládd!
Hol a verõm - ugorj fattya!’
„Devla - Bodri éd’s anyámat
Vagy elmult torát siratja...”

,Haj, de gyalázatos élet!’
Zokogják a sovány húrok;
Eb nem ugat, kocsi nem zörg,
Nagy az étvágy, szintugy kurjog...
Bodri vonít, a rajkó sír.
Hogy az éneket ne hallja,
Veri a húrt, ráfülelve -
„Hej Nagyida, veszett vajda!”

Ideje múl délebédnek,
Fellegek közé dõl a nap
Förgeteg gyûl, menkõ, zápor
Útmellékrõl egy koldúst hajt.
Huszast vált be a csárdásnál,
Dáde szeme villámlik rajt -
Szól azután a cimbalom,
Ameddig a huszasban tart.