|
Székesfehérvárott
Aug. 11. 1869.
Hát ez ama hely, aholott
Az Árpádok laktak?
Ez a hamva leviharzott
Nyolc, kilenc századnak?
Valóban, az
õs nagyságnak
Itt még romja sincsen.
Képe a mulandóságnak!
Hamu és por minden.
Elnézek a
pusztaságon,
Ez utcákon végig.
Régi dicsõségnek - látom -
Csak a búja él itt.
És mint a
hû méh sokáig
Ama lomb körül jár,
Honnan a raj anyja pedig
Régen elszállott már:
Úgy a rege
jár e tájon,
Mult idõk regéje;
Alig érthetõ immáron
Annak is igéje.
Csak a késõ
honfi-bánat
Érti még panaszát,
Midõn a bús éjszakákat
Együtt átvirrasztják.
És egymás
karján bejárják
Az egész vidéket;
És egymásnak mutogatják,
Hogy itt mik történtek.
Itten
állott az Elsõnek
Apostoli trónja;
Jeruzsálemi Endrének
Itt a koporsója.
Õs
dicsõség, õsi nagyság
Kezdete és vége!
Itt minden füszál, kõ, virág
Régi szent ereklye.
Hol e
ködös szentegyház van,
Lépdele Szent László,
Aranyos hímes palástban,
Körüle sok zászló.
Felhõ árnya, szél zugása,
Csörgése az érnek,
Csöndes, méla siratása
Elmult szép idõknek.
E hallgatag utcákon itt
Nagy árnyékok járnak;
A harangok nevét zengik
Szent István királynak.
Ezek a fák,
melyek itten
Búsan hajladoznak,
Hogy elmúlik végre minden!
Arról álmodoznak.
Nagy
királyok széke hajdan
Õs Alba Regia.
Kegyeletes emlék mostan,
Hamvadó múmia.
Itt e vén torony elõttem
Már inog is, látszik;
Egy sóhajtás még belõlem -
S a fejemre omlik...
|