1879

Hajón

Ülök a hajófödélen.
Száll a füst, zúg a kerék.
Haladunk vígan, serényen.
Fut mögöttem a vidék.

Ringatózom e csalképen
A keringõ táj felett.
Hogy sietnek szembe vélem,
S tûnnek el fák, ligetek.

Így foly egybe mult, jövendõ;
És a lelkem révedez:
Idõ, idõ, örök idõ -
Nem-e a te képed ez?

Hátha nem is az idõ múl,
Ez csak úgy tetszik nekünk.
Örök a lét innen és túl;
Elmuló csak életünk?

Hátha csak látásunk téved?
Az idõ áll, mint a nap,
S csak a hátán bolyg az élet,
Fölszinén a sugarak?

Hátha az a mulandóság,
Mit mi annak képzelünk,
A valódi állandóság?
S csak a lét játszik velünk?

Hátha úgy van, hátha úgy van...
Az idõ is, mint a part,
Változik, de mozdulatlan...
Mi megyünk csak, õ marad?...