Sodoma

Javában áll a vásár; a zsivajban
Megsiketül a lelkiismeret.
A cég föloszlik; im végeladóban
Árverelik a kerületeket.
Kapós az áru; hogyne? sokat ér,
S potomság, mit a boltos érte kér:
„Ki hazudik nagyobbat?” E sivár
Föltétel a kikiáltási ár.

Föl és alá tud hizelegni szebben
A mennynek és pokolnak egyaránt?
Ah könnyü sor! mi drága még részletben -
Egészben szinte semmit ér hazánk...
Lemondott róla régen mindenik,
Adó, vevõ, hivén, hogy sírba tért.
Csak még a bõre! ezt adják, veszik,
Igaz, hogy olcsón: egy üveg borért...

Mint mikor a hajó a víztölcsérben,
Haj rá, neki! hol a pezsgõs palack?
Pokolba õrült becsület, szemérem!
Föl a kabinba, hol a szûz ajak?
Nyerít a kéjvágy, bõg a hiúság,
Vonít az írigy önzés éhesen.
Itt már hiába átok és imádság!
Én már csak a kénkõ-esõt lesem.

És eljön az, hah, itt is a határon;
Én látom azt, mint Lót, rég, egyedül.
De nem megyek, nem mozdulok... bevárom...
Hiába a sugallat: menekülj!
Kéj lesz nekem e gyilkos tûz-zuhany;
Szemlélni, hogy rémül a gyáva gaz!
Diadalom, ha õk mindannyian
Látják, hogy hal meg köztük egy igaz.

Mint egykor Herkulanum és Pompeji
Végnapján, láva-temetõ alatt,
Volt még egy hû, valódi római,
Ki mozdulatlan, õrhelyén maradt;
Ha majd kiásnak a hamu-özönbõl
Álmélkodó késõ évezredek,
Találnak ott - s majd rám ismernek errõl
Egy fölemelt fõt s egy üres kezet!...