|
Messze
innen
Oh hogy én
e förtelmek helyérõl
Nem tudok elmenni valahára!
Ide vagyok én bõsz végezettõl
Tolvajok, csalók közé bezárva.
E tömegben
nincsen mit keresnem.
Hajh, hogy immár késõ is belátnom...
Futni kedvem nincs e bûnversenyben,
S nincs hitem fordítni e világon.
Mire várni itt? - Vad állatokba
Menekült az egyenes jámborság.
Kerge gõg, hitványság összefogva,
A szerény igazt lábbal tapossák.
Itt, hogy örjöngõ hiúság szörnye
Agyarát egymásra csattogatja,
Itt vagyok én igazán, e körbe,
Egyedül, magamban, elhagyatva.
...Lombos erdõk ábrándos homálya,
Áhitatra késztõ csöndessége;
Rajta átlövellõ nap sugára...
Ott, csak ott a sebhegesztõ béke.
Boltozatos, titkos sûrük mélyén
Háborítlan alacsony kis hajlék;
Oh, ha ottan élhetném le békén,
Ami napjaimból hátra van még!
...Homlokát omló hajába rejtve
Ama sziklán ül a méla bánat,
Téveteg szemekkel, elmerengve
Képein az elmulandóságnak.
Ott lehetnék én jó társaságban.
Hallgatózva, mit beszél az Isten
Suttogó szellõben, illatárban...
- Mással úgy sincs immár számvetésem.
S álmadozva álmodó virággal,
Hervadozva hervadó levéllel,
Míg fölöttem elhaló madárdal
A bucsuztató imát zengné el:
Ott, hol a világi lárma elfogy,
Várni rád utolsó, örök álom...
Elfeledve végkép teljesen,
hogy
Emberek is vannak a világon...
|