|
Ebéd után
Én is jóllaktam;
(ha elhiszitek)
S most könnyedén pöfékelek;
A fapadon végignyujtózkodom,
A világról beszélgetek.
Most a
földet úgy meghányom-vetem,
Még csillagot is rugatok vele,
A nagy nap mellett úgy elvágtatok,
Hogy összetörik lõcse, tengelye...
Úgy van;
most én is gazdag úr vagyok
(Mig újra nem éhezem);
A lábaim csak úgy lógázgatom,
Az orromat füstölgetem.
Köznapi
tárgyról verset faragok,
- Egetverõ nagy gondolat,
Dicsõség, õsi hír, hõsköltemény
Mai világban nem divat!
Hja, a
dicsõség és az õsi hír
Fényes ma még, mert elkopott;
A vitézség ragyogó ködmenét
Megette a moly, - elfogyott.
Hát a
barátság, hazaszeretet
S a szerelem istenei?
Élnek még vajjon? - élnek biz azok:
A festõ lefestegeti...
Hát meghalt
a dicsõség és a hír?!
- Szárazbetegség ölte el!
A költészet szép özvegyasszonya
Énekszóval temette el.
Gyászolja
ez mai napiglan is;
Magamfélék is siratták,
Még én böjtõltem is;... de mindezért
Fülét se rázza a világ!...
Valóban és
én oly bolond legyek,
Mártírrá tegyem magamat?
Kiéhezem, míg így töprenkedem,
Tovább lógázom lábamat.
Talán efféle könnyû dologért
Hálásabbak az emberek,
Minthogyha holmi hazaszeretet-
És hírrõl énekelgetek!...
|