1872

A kárhozat helyén

Ez a terem, amelyben történt.
Mondják, beszélik a falak.
Látom forogni a vad örvényt,
Mely elmerített, fényalak!
A teremtésnek delelõjén
Itt született a pillanat,
Amely után visszafelé mén
A lét, a hasonlót már nem ad.

S hajh! mielõtt aláhaladna
- Hol majd a zûrbe nyugoszik -
Az örökkévalóság napja
Mintha megállott volna itt:
E percet éltem szakadatlan;
Agyamban ez a jelenet
Kering szünetlen, változatlan,
Mint befagyott emlékezet.

Itt, eme függöny éjjelében,
Mint egy-egy villogó gyilok,
Röpködnek fuldokolva kéjben,
Tüzet lehellõ sohajok.
Megelevenül tõlük itten
S remeg minden butordarab;
Árulkodik, suttog szememben,
Hátam mögött föl-fölkacag:

„Hogy gyalázatfolt ég a napban,
Virágkehelyben ronda pók.
Nincs szemérem a csillagokban,
Zsibáru lett a szûzi csók.
Hogy koldussá szegényült a lét;
Leélte tündöklõ nyarát.
Üres a végetlen mindenség,
Ki van rabolva a világ!”

- Ah, úgy van, úgy, itten veszett el
A második paradicsom.
Szép Éva, téged csábitott el
Ott egy kigyó, itt egy majom.
Igen bizony, hitvány majom volt;
God dam! vörös frakkot viselt.
Chic-kel kötött nyakára csokrot,
S ezzel Waterloot nyert e helyt.

Úgy kell neked, szivem! mit fellengsz?
Ez itten a világfolyás.
A fellegekben amig jársz-kelsz,
A virágot letépi más.
Mért nem tanultál Jupitertõl?
Elég fényes példát adott:
Ismerve Európát, cselbõl
Elõbb ökörré változott.