Bertának

Hova menjek, meneküljek?
Hogy ne lássam gyötrõ képed?
Hasztalan futok, kerüllek,
Semmi sem bír már tevéled.

Mint az égõ hadi gálya
Minél jobban siet partra,
Belsejét emésztõ lángja
Annál inkább terjed rajta:

Rajtam sem segít már többé
A ködös, a mesés távol.
Bûbájod csak ingerlõbbé
Varázsolja kacér fátyol.

A csodaszép május hóban,
Mikor a zöld erdõn járok,
Szemeiddel hát nem onnan
Integetnek gyöngyvirágok?

Csak rád emlékeztet a nap;
És az éjben, a sötétben,
Mikor minden mélyen hallgat,
Egyedül... ah akkor épen!

- Elmegyek kétségbeesve
Uram bocsá! szentegyházba,
Percnyi enyhülést keresve;
Mind hiába, mind hiába!

Karcsu márványoszlopokról
Gondolatom hozzád téved,
Álmodozva karjaidról,
Melyek szintén oly fehérek.

Oly fehérek s épen oly szép
Gömbölyûek, oly kemények
S hidegek is szintazonkép...
Tõlük mégis majd elégek!

Hogy fohászaim - oh, botrány!
Vágyaimtól meggyuladnak,
S a pirongó szobrok arcán
Lángnyelvükkel csókolódnak.

Míg az egyik szent kezében
Korbács lesz az olajágból,
S mint bélpoklost hevenyében
Kikerget a szentegyházból...

S én rohanva lábaidnak
Oltárához, összeesten
Ott könyörgök, esdek - ah csak
Ne kacagnál oly kegyetlen!...