1891

Messze innen

Oh hogy én e förtelmek helyérõl
Nem tudok elmenni valahára!
Ide vagyok én bõsz végezettõl
Tolvajok, csalók közé bezárva.

E tömegben nincsen mit keresnem.
Hajh, hogy immár késõ is belátnom...
Futni kedvem nincs e bûnversenyben,
S nincs hitem fordítni e világon.

Mire várni itt? - Vad állatokba
Menekült az egyenes jámborság.
Kerge gõg, hitványság összefogva,
A szerény igazt lábbal tapossák.

Itt, hogy örjöngõ hiúság szörnye
Agyarát egymásra csattogatja,
Itt vagyok én igazán, e körbe,
Egyedül, magamban, elhagyatva.

...Lombos erdõk ábrándos homálya,
Áhitatra késztõ csöndessége;
Rajta átlövellõ nap sugára...
Ott, csak ott a sebhegesztõ béke.

Boltozatos, titkos sûrük mélyén
Háborítlan alacsony kis hajlék;
Oh, ha ottan élhetném le békén,
Ami napjaimból hátra van még!

...Homlokát omló hajába rejtve
Ama sziklán ül a méla bánat,
Téveteg szemekkel, elmerengve
Képein az elmulandóságnak.

Ott lehetnék én jó társaságban.
Hallgatózva, mit beszél az Isten
Suttogó szellõben, illatárban...
- Mással úgy sincs immár számvetésem.

S álmadozva álmodó virággal,
Hervadozva hervadó levéllel,
Míg fölöttem elhaló madárdal
A bucsuztató imát zengné el:

Ott, hol a világi lárma elfogy,
Várni rád utolsó, örök álom...
Elfeledve végkép teljesen, hogy
Emberek is vannak a világon...