1848

Ebéd után

Én is jóllaktam; (ha elhiszitek)
S most könnyedén pöfékelek;
A fapadon végignyujtózkodom,
A világról beszélgetek.

Most a földet úgy meghányom-vetem,
Még csillagot is rugatok vele,
A nagy nap mellett úgy elvágtatok,
Hogy összetörik lõcse, tengelye...

Úgy van; most én is gazdag úr vagyok
(Mig újra nem éhezem);
A lábaim csak úgy lógázgatom,
Az orromat füstölgetem.

Köznapi tárgyról verset faragok,
- Egetverõ nagy gondolat,
Dicsõség, õsi hír, hõsköltemény
Mai világban nem divat!

Hja, a dicsõség és az õsi hír
Fényes ma még, mert elkopott;
A vitézség ragyogó ködmenét
Megette a moly, - elfogyott.

Hát a barátság, hazaszeretet
S a szerelem istenei?
Élnek még vajjon? - élnek biz azok:
A festõ lefestegeti...

Hát meghalt a dicsõség és a hír?!
- Szárazbetegség ölte el!
A költészet szép özvegyasszonya
Énekszóval temette el.

Gyászolja ez mai napiglan is;
Magamfélék is siratták,
Még én böjtõltem is;... de mindezért
Fülét se rázza a világ!...

Valóban és én oly bolond legyek,
Mártírrá tegyem magamat?
Kiéhezem, míg így töprenkedem,
Tovább lógázom lábamat.

Talán efféle könnyû dologért
Hálásabbak az emberek,
Minthogyha holmi hazaszeretet-
És hírrõl énekelgetek!...