Rész,  Fej.

 1    1|             lélek, Sólya Gáspár uram oly igen elbúsulta magát, hogy
 2    1|        egyszerre egészséges lett, és oly sok bölcsességet érzett
 3    2|       pillantottak a királyra, aztán oly félénken feleltek, mintha
 4    2|             futtában, és miként leve oly híres nyulásszá, hogy reá
 5    2|               Mondta Geréb mester és oly félelmesen mozgott nagy
 6    2|           futott a szegény Menyhárt, oly híven, hogy vagy tíz nap
 7    3|              körtvély. A teste pedig oly gyönge, hogy szinte összeroskadt
 8    3|      gömbölyű, mint a gránátalma. És oly hihetetlen, cudar erő lakozék
 9    4|            nagyobbat kell venni. Épp oly kicsibe nem tudlak beleszorítani,
10    4|        szeretlek.~A fazékember szeme oly merev, hitetlen bámulattal
11    7|           párisi lárvát, mely nem is oly drága, ha meggondoljuk,
12    8|            akihez én, érdekes Náday, oly elképzelhetetlenül előkelő
13    8|           elnök kérdéseire. Valamint oly igen tétovázva adta elő
14   10| szükségképpen Mummot iszik és mindig oly sietős dolgai vannak, hogy
15   12|            nagy méltósággal fizet és oly ünnepi léptekkel, mintha
16   12|          Egyedül van a nagy ember és oly fönséggel uralkodik a medencén,
17   13|              landsknechtektől is épp oly fagyos hangon kérdezte,
18   13|            elbúcsúzott tőlünk - soha oly hirtelen, mint akkor - és
19   13|              hosszú, szikár ember és oly mereven ül székén, mintha
20   14|           Egyszerű, fekete ruhájában oly józanul korrekt, oly apácásan
21   14|       ruhájában oly józanul korrekt, oly apácásan takaros volt, mint
22   14|           félig nyílt ajakkal varrt, oly gyorsan, mintha félne, hogy
23   14|     szerelmes volt a szép Borbálába. Oly bolondul, hogy még a féltékenység
24   14|            fiú képe. De azért mindig oly vidám volt, aminő azelőtt
25   14|         rögtönös... Borbála ilyenkor oly vidám!~Majd egy csodálatos,
26   15|            és tágra nyitott szemmel, oly meghökkenve nézett rá, mintha
27   15|            ember...~És a folyosón is oly vontatott léptekkel ballagott
28   16|            Mikor aztán a doktor, épp oly suttyomba, ahogy jött, hazamegyen.~«
29   18|           mindig az egyház győz, épp oly erősen hatottak Marzióra,
30   19|               A vékony újságpapirost oly erőlködve tartottam, akár
31   19|             őrház felől. Csönd volt; oly hihetetlen némaság, aminőről
32   22|              szokatlan zordonságától oly gyötrelmes köszvényem támada,
33   22|          nympháit, amiért köszvényem oly hamar elmult az aquincumi
34   24|              nem szükség az embernek oly halhatatlan mesternek lenni,
35   24|             Aztán elereszti magát és oly enyhén száll le a mélységbe,
36   27|             a holnaptól és nemsokára oly ártatlan, csöndes álomba
37   27|         hittem volna, ha a szeme nem oly világoskék. Magas, sötétpiros
38   27|      Amerikában a majmokat csakhamar oly egykedvüen nézzük, mint
39   27|             Mind csak az ember volt; oly azonos, oly tulajdon egy
40   27|              ember volt; oly azonos, oly tulajdon egy a halandó a