III.

Eltelt három nap. A Budára küldött hites embernek még híre-hamva sem volt.

- Sebaj, - mondta a tanácsban Zsombor András uram - van elég idő rácáfolni arra a lusta basára.

Negyednap éjtszaka azonban ijedt emberek zörgettek be a bíró ablakán:

- Keljen föl, Zsombor uram! A nyakunkon a török! Most érkezett meg Kövesdről lóhalálában a molnár legényfia és azt hozza hírül, hogy az egri basa már Kövesden van fegyvereseivel. Ép csak pihenni szállt meg a kádinál, aki híres a jó konyhájáról. Ott lakmározik, ott is hál meg és holnap reggel indul Gelej felé. Akkor pedig jaj minekünk!

De már erre megszeppent a bíró is. Összegyűjtötte a tanácsbelieket a törvényházban és éjnek idején tanakodtak, hogy mi tévők legyenek? Ha most viszik az adót a basa elébe, az csak jobban fölharagítja a kegyetlen urat. Bizony nincs okosabb tennivaló, mint szekérre rakni a harangokat meg a fehércselédeket és elvinni őket bátorságos helyre. Haj, csakhogy katonák nyargalásznak a község határában éjjel-nappal, szökni nem lehet! Ha reggelig nincs itt a lovas ember a budai basa parancsolatjával, Isten irgalmazzon minekünk!

... És virrasztani kezdett az érdemes tanács egy magányos gyertya mellett, fülelvén, hogy nem hallatszik-e lódobogás a nagy utcán. Az asszonyok, a leányok, gyermekek pedig imádkoztak.

Azt észre sem vette senki, hogy Bálint deák eltűnt a községházából.