V.

Nagytiszteletű Sólya Gáspár uram halálos betegen érkezett haza Jászberénybe. Úgy szedték le a kocsiról párnástul, és mindjárt bele is fektették nyoszolyájába. Két napig nem bocsátott magához embert az öreg úr. Harmadnap virradóra rettenetes szélvész kerekedett és a Boldogasszony templomának tetejét végképpen lesodorta. A szomorú omladék csonkán, csupaszon meredt a levegő-égbe. S a reverendissimus mindezt látta az ő ágyából.

Egy óra múlva lovas ember vágtatott Hatvan felé, süvege mellé tűzött levelet vivén. Este aztán visszatért a parókiára; és övébe nagy pöcsétes pergament vala szorítva.

... Az a pergament mai napig megvagyon valamely levéltárban és török írásának, tudós emberek fordítása szerint, ez az értelme:

A mi alul van írva, megerősítem.

A legszegényebb ember (Allah irgalmazzon nékie!)
Ahmed ben Musztafa, hatvani kádi.

Ez igazmondó levélnek az az oka, hogy a Jász-Berényben lakó gaz keresztyének és alá való istentelenek (verje meg őket Allah az ő haragjával), hitvány papjuk révén engedelmet kértek az igazságos törvényszéktől (áldja meg szerzőjét Allah!), hogy balgatag babonájuk helyének, a Nagy-Boldogasszony nevű szerencsétlen templomnak, haszontalan fedelét és alá való falát kijavíthassák, hogy csalással és kárhozattal teljes szertartásuk idején legyen hol gyülekezniük.

A próféta törvényszéke hites embert küldött ki, hogy meggyőződjék a dolog mibenlétéről. Ama hites ember azt a silány templomot jól megvizsgálta és az átkozott keresztyének gaz vallomását igaznak találta. Ennélfogva az igaz törvényszék megengedi, hogy a gyalázatos keresztyének ama kárhozatos templomot újra építsék vagy kijavítsák, az ő hitvány akaratjuk szerint, íratott az 1033-ik esztendőben, moharrem havának 12-ik napján. Tanuk: Mehemed spáhi, Szinán aga és Halil dervis.