Szegzárdi Péter és Egri Pál.

Nemzetes Koperta Mihály uram polgári foglalatosságára nézve delator volt.

Ennek a mesterségnek, hála Isten, nincsen magyar neve. Ami arra vall, hogy a mi becsületes keleti fajunk sose nyúlt ez után a hitvány kenyér után és még a nevét is idegenből vette kölcsön. A deák delator ismeretesebb, de sokkal újabb elnevezése a bécsi német naderer és a szintén osztrák spicli.

Nemzetes Koperta Mihály uram ezt a gyönyörű mesterséget Pest városában űzte ép most száz esztendeje. És valának az ő szolgálatai fönt Budán a kancelláriánál igen kelendők. Mert a francia forradalom szélvésze végignyargalt Európa derekán; s mikor hozzánk ért is, még mindig volt annyi ereje, hogy megrezgesse a faleveleket. Azok az emberek pedig féltek a falevél rezzenésétől is.

... Szegény Martinovics, Hajnóczy, Laczkovits, Szentmarjay... Hogy benneteket is megingatott az a perzselő, meleg szél, mely egyszersmind gyujtott... Hogy nem bírtatok ellentállani a szabadság leheletének... Nem hívnák akkor a mai Vérmezőt Vérmezőnek...

Ebben a hatalmas nagy fogásban, a Lipót-utcai összeesküvés fölfedezésében természetesen semmi része nem vala nemzetes Koperta Mihály uramnak.

Mert ő csak elhitette a jámbor emberekkel, hogy hatalmas, furfangos és mindent tudó delator; lévén voltaképpen igen együgyű, ügyetlen és ügyefogyott szamár ember.

De volt neki vörös szeplőkkel teli alattomos ravasz képe s ami fődolog: egy tubákszínű százgalléros köpönyege.

Ez a köpönyeg keverte őt a delator alaptalan, de busásan jövedelmező hírébe. Mert ez a százgalléros köpönyeg, hogy, hogy nem, maga volt a titokzatosság és rejtelmesség. Mintha minden réteg galléra, mintha minden ránca tele lett volna fontosnál fontosabb hírekkel, rettenetes nagy obskúrus dolgokkal, amelyeket nemzetes Koperta Mihály uram csak egymaga tud és nem fog elárulni, ha csak nem kincsekért.

Mikor az utcát végigsöprötte ez a miszteriózus tubákszínű köpönyeg, melynek legfelső gallérát tulajdonosának copfja verdeste, a becsületes polgárok utána pillantottak és azt dörmögték magukban:

«Már megint valami rosszban sántikál az a gazember.» De ha szemközt találkoztak vele, tisztesség nem esik mondván, megsüvegelték. Mert bizony szegények mégis mind rettegtek a hatalmas nemzetes Koperta Mihály uramtól.

Napirenden voltak akkor Pesten és Budán a házmotozások, kemény vallatások, a jámbor emberek zaklatása és börtönbe hurcolása. Mikor a csöndes, békességes családapa este nyugalomra hajtotta a fejét, nem tudta, hogy nem fogja-e holnap reggel a tömlöc rostélyán át látni a napot.

Éjszakánként őrjáratok nehéz léptei kongottak az üres utcákon; s amely ház előtt a tiszt azt kiáltotta: «Halt!» gyászra ébredtek az alvók.

Nincsen a világon átkozottabb, gonoszabb dolog, mint a rettegető hatalom. Félemlít, mert fél; mert azt akarja, hogy mások még jobban féljenek. De ezt az egyet még sem éri el, mert nála nem félhet senki jobban. És innen van gyermekes hiszékenysége, oktalan riadozása. Fontos, megbízható, sokat tudó embereknek véli a Koperta Mihályokat, és gyáva félelmében egy szavuk után indul.

Hej, de félt ám nemzetes Koperta Mihály uram is, még pedig cudarul. Attól félt, hogy odafönt Budán meg találják tudni, hogy ő voltaképpen nem tud semmit.

És épp ezt a titkát rejtegetvén, vala neki olyan színe, mintha borzasztó titkokat tartogatna a bögyében. És folyton titkokat hajhászván, látszott olyannak, mint aki titkokkal megterhelve oson végig a városon.

Titkot! Titkot! Titokra szomjuhozott és éhezett a derék férfiu. De hiába, mert nem sikerült neki semmi titkot fölfedezni. Hazugságokhoz folyamodott hát. Összekomponált mindenféle szörnyű históriákat. Vasra vertek, börtönbe hurcoltak miatta egy csomó embert s a vége mégis csak az lett a sok hosszú vallatásnak, hogy szabadon kellett őket bocsátani. Amikor aztán fönt Budán Drobnicsek fiskális úr kissé keményen meg is mondta nemzetes Koperta Mihály uramnak:

- Dominatio vestra már megint perplexiter informált bennünket.

Fölöttébb kapóra jött hát a becsületes delatornak egy igazi és fontos titok fölfedezése. Nem több és nem kevesebb, minthogy a különben is liberális hírben álló öreg Gombay István prókátor borz-utcai házában minden este kilenc órakor ellátogat a közeli Vaskalaputcából a szintén rebellisnek gyanított vén Borotvás Máté orvosdoktor; és ez a két veszedelmes ember éjjel tizenegy óráig zárt ajtók mellett együtt konferál. Mikor aztán a doktor, épp oly suttyomba, ahogy jött, hazamegyen.

«Ezeket megcsípem!» esküdözött magában nemzetes Koperta Mihály uram, szimatolván, mint a jó vizsla, mikor vadat érez.

Három ezüst húszasokkal megvesztegette Gombay prókátor Krispin nevű tót inasát és a sötét előszobából kihallgatta, hogy mit trafikál, mit konspirál odabenn a két veszedelmes ember.

Azaz, hogy csak kihallgatta volna. Mert a két öreg igen keveset beszélt, s a zárt ajtón különben is csak tompán, töredezetten hatott ki a hang. Nemzetes Koperta Mihály uram hiába hegyezte a fülét, nem tudott egyebet kivenni a beszédből, minthogy gyakran emlegetnek két nevet.

... Szegzárdi... Egri... Egri... Szegzárdi...

Aztán ismét mély csönd lett. A delator úgy fülelt, hogy nyálát se merte lenyelni.

... A mondó vagyok, hogy ennek inkább lehet hinni, szólt a doktor.

... No én a másikat sem merem kétséggel illetni, jegyezte meg a prókátor.

Koperta Mihály nem hallott többet. De ez is elég volt neki. A százgalléros köpönyeg másnap félelmesebben söprötte végig az utcát, mint valaha. A jeles férfiu futott föl a várba Drobnicsek fiskális úrhoz és gondosan bezárván maga után minden ajtót, amit csak egy ember bezárhat, így kezde beszélni:

- Ritka occasio praesentálta magát arra nézve, hogy sufficiens documentumokat szerezzek egy horribilis konspiráció kiderítésére. Két vén rebellis, prókátor Gombay és doktor Borotvás, minden este sub rosa konferálnak együtt és azon macerálódnak, hogy konfidens individuumokat válasszanak abominabilis sodalitasukba. Saját fülemmel auscultáltam, hogy kombinációjuk eddig pro primo bizonyos Szegzárdi Pétert... igenis Pétert - pro secundo pediglen valami Egri Pált... utique, Pált tángál. Ma este in flagranti csíphetjük rajta az imposztorokat, nem dubitálom, a kompanistákkal egybe.

Drobnicsek úr e szavak hallatára mosolygott; és rettenetes vala az ő mosolygása. És megveregette nemzetes Koperta Mihály uram vállát; és kegyelmes vala az ő vállraveregetése.

Este tíz óra után egy szakasz tiroli katona vonult nagy loppal a Borz-utcába, ama híres vitéz lajdinánt Laufschritt vezetése alatt. A hős vezér mellett pedig lappangott a tubákszínű százgalléros köpönyeg.

A vitézek a kapu alatt nagy furfangosan lehúzták a csizmájukat: úgy lopakodtak föl a grádicson a sötét előszobába, előbb halálnak halálával fenyegetvén meg a kocsonyánál reszketegebb házmestert, ha nyikkanni mer.

Nemzetes Koperta Mihály uram fülét illesztette az ajtóra, a katonaság pedig a puska tusát, és a vitézek csak várták az intést, hogy legott bedöntsék az ajtót, még pedig félfástul. Lajdinánt Laufschritt kivont karddal asszisztált a csapat mögött.

Bent az öreg urak szép csöndesen beszélgettek. És mintha most már hárman is lettek volna, mert minduntalan egy igen vastag hang szólt bele a konverzálásba.

... Szegzárdi!... Egri... Egri... Szegzárdi...

... Nem kell félni, leszedi az a lábáról a római pápát is...

... De én jobban bizom a másikban...

... Az ereje több, de az meg, hogy úgy mondjam, fortélyosabb...

... Mind a kettőnek megvan a maga titka... hangoztatta a legvastagabbik szózat.

Erre a szóra, hogy «titka», nemzetes Koperta Mihály uramnak a fejébe szállt minden vére és elordította magát:

- Los drauf!

A következő pillanatban recsegve dőlt be az ajtó s a katonaság puskát szegezve rontott a szobába, hol a szépen megterített asztal mellett, jó szegzárdival és egrivel teli poharaknál, három öreg úr ült.

Prókátor Gombay, dr. Borotvás és - és - Nemzetes Koperta Mihály uramnak a parókáján égnek meredt minden szál haj.

Mert a harmadik öreg úr nem volt más, mint a Drobnicsek úr principálisa. Németh, causarum regalium director, aki ez este részt vett a szegzárdi eredetű Gombay és az egri eredetű Borotvás jámbor és kellemetes vitatkozásában: hogy melyikük hazája ad jobb bort. És így szólt a hatalmas úr:

- Százszor mondtam már, hogy scandalosus nagy szamár kend, Koperta; valamint az én substitutus uram ő nagysága is.