|
Kelt Párádon 1824. 15. Juni.
Édes jó
Asszony Anyám!
Mindenekelőtt
alázattal követem, méltóztasson ügyelni, hogy ezen szerető engedelmes fiúi
levelem valamiképpen ne kerűljön kedves Apám Uramnak a’ kezébe, mert
ő fölöttébb rigorosus ember lettére scandalizálódni találna az engemet ért
igen nagy calamitasokon, mellyeket ifjúi meggondolatlanságomnak tudna be,
holott bizony csak a’ mostoha szerencse vive engemet e’ bajokba, ennen hibám
nélkül. Bizodalmamat vetem édes jó Asszony Anyámnak szeretetébe, hogy
könnyebben fogja nekem meg bocsátani, ha csakugyan vétettem volna, ámbár
alázatosan repetálom, hogy a’ viszontagságnak, mellybe kerültem, oka nem
egészen én vagyok. Ezért folyamodom Anyai szívéhez, fiúi tisztelettel instálván,
hogy nékem stafétával 5 azaz öt száz forintokat küldeni ne terheltessék (de
úgy, hogy Apám Uram ne tuggyon rúla) és ha lehetséges, még ma, mert ollyan
perplexitásba vagyok, hogy még Nemesi parolám Becsülete is bele
keverődött.
De hagy
írom le elejérül ezen sok bajaimat. Kezdődött Hatvanban duplán: a’
batárnak eltörött a’ hátulsó tengelye, a’ Fecske lónak pedig kimarjult a’ bal
első lába. Fizettem a kovátsnak 6 forintokat C. M., a’ Kurschmiednek dettó
6 forintokat C. M. A’ tengelyt meg lehetett csinálni, de a’ ló lábát nem tudta
megigazítani a’ Kurschmied, pedig német. Két hét tellik bele, mig a’ Fecske
megint kocsit húzhat, ott kellett hagynom Hatvanban ispitályba és forsponttal
mentem odább. Ez külömben tán még szerencse, mert legalább a’ Fecske nincsen exponálva
annak, a’ mi most itt Párádon minden
éjtszaka történik, hogy Tekintetes Józsa György Úr, több Nemes Vármegyék Tábla
Bírája csupa tréfából a’ vendégek lovainak le metéli fülit-farkát és be meszeli
őket, tudni illik a’ lovakat. A’ ki erre aztat mondaná: de kövesse meg
magát az Úr, világ csúfja lenne, mert ezen csak nevetni szabad és nem
tekintetik a’ Nemesi társaságba valónak, a’ ki az ilyes csintalanságért meg
haragszik.
Ezen Józsa
György Úr engemet mint jó Család béli Iffiút igen megkedvele már az első
naptól fogva és szárnyai alá fogada. Meg is kíméle egynémelly kemény tréfáitól,
mellyeknek pedig alája vet mindenkit; példának okáért az első ebéden
nyitott penicilusokat dugdosott minden
Gavallérnak a’ székibe, csak az enyimbe nem és mikor a’ szegény Urak jajgatva
ugráltak fölfele, mi ketten jó ízűt nevettünk. Gyuri Bácsi nem kíméli még
az Egyház szolgáit sem és Práf Egri Kananok Úrnak, ez igen tisztes öreg tudós
férfiúnak, tennap délben nyúl helyett macskát tálaltata föl, mint saját lövéséből
került vadat. Rettenetes lőn a’ Fótisztelendő Úr felháborodása, mikor
az utolsó falatnál észre vévé, hogy az ajándék nyúlnak arasznyi farka agyon, tehát ha futott is valaha, csak a’ ház
fedelére futott. Józsa Gyuri Bátyámnak az illyes imposztorságokban Helfershelferje
bizonyos Bizay Mihály nevű fiatal legény, ‘a ki ugyan se jurátus, se jó
Családbéli, de nagyobb Gavallér mindenkinél, Bárónak tituláltatja magát és
Párizsban mosott ingeket visel.
Hogy a’
fürdőbe érkezem, semmi másról nem beszéltek a’ Vendégek, mint hogy amaz
Angyal Bandi, a’ híres Haramia, esténkint ötöd hatod magával be szokott
látogatni Párádra és a’ kártyázó Urakat meg sarcollya. Ez valóban nem volt
mese; Borsodi Urak keservesen panaszkodának, hogy ama cégéres Betyár őket
is ki rabolta halálos fenyegetődzések között, midőn Macaut játszottak
edgyiküknek szobájában estve tíz óra felé.
És hogy ez
megeshetik másokkal is, keservesen tapasztalám magamon. Mert tennap előtt,
ugyancsak tiz óra tájt Józsa György úrnál valék egynéhány Tábla Birákkal és
Jurátusokkal (én nem kártyázok, édes jó Asszony Anyám, aztat méltóztatik tudni,
csak nézni mentem) hát amint javába folyik a Färbli s az asztal közepén
halommal van a’ pénz, eccer csak belökik az ajtót és elénk terem vagy hat
Zsivány, fekete selyem ingbe-gatyába, árvalyányhajas kalappal, puskásan,
kardosan és mind lárvásan. És a’ kapitányok elkiáltja magát: Halál’ fia a’ ki
moccan! azzal az egyik kezével pistolyt tart a’ tettes Compania orra alá, a
másikkal pedig felmarkollya a’ sok pénzt az asztal közepérül. Osztán se szó, se
beszéd több, kirobog legényeivel a szobábul. Nem dicsőség a’ megvallása,
de bizony minnyájan rútúl meg valánk szeppenve; ama Bizay az ágy alá bújt, mint
a’ gyík és alig lehetett onnan kiszedni, úgy rázta a’ hideg.
(Jaj,
eggyet el is felejtettem mondani: hogy a’ Zsiványok a’ zsebbül is elé
követelték a’ pénzt; mert én, méltóztatik tudni édes Asszony Anyám, nem
kártyázok soha. És igy lőn mégis, hogy oda lett minden vagyonkám, ennihány réz pénzemet
kivéve.)
Látzott a’
különös megilletődés még Józsa György Bátyám Uramon is; de csakhamar
magához tért, nagyot csapott az öklével az asztalra és aztat mondta: Szamarak
vagyunk mind! Hát nem vettétek észre, hogy milyen vékony hangon szólt az az
Angyal Bandi?
Ezt a’
furcsa beszédet az estve nem értette meg senki és nagy búsan menének aludni. De
reggel a’ savanyú vizén öszvregyüjti a’ tennapi kárvallott kompániát a’ mi
Bátyánk és azt mondja:
«No
tudjátok-e, kicsodák rablottak ki bennünket tennap? V. kontesz, az volt az
Angyal Bandi; B. baronesz, G. kontesz, L. kontesz, C. kontesz, M. baronesz,
azok voltak a’ többi betyárok. Ne álmélkodjátok, ne szóljatok, ti szamarak. Én
mindezt ama Uri Dámák szobaleányaitól tudom. Aranyával fizettem meg a’ titkot,
hogy a’ Dámák ilyen juxokkal mulatnak itt Párádon.»
Nékem szemem
szám elállott. Bihari épp egy remek halgató magyart vona a’ filagóriában és a’
promenádon sétáló vendégek között mellettük haladának el ama Fő Uri Dámák,
a’ kiket Józsa György említe. Nagy reverentziával köszöntöttük ezen szép,
rátartós, kevély Dámákat és ők alig biccentették rá a’ fejőket. De
nékem mégis ugy látszott, hogy ama V. kontesz, a kit Uram Bátyám Angyal
Bandinak bélyegze, ollyan furcsán mosolyog, mintha moquirozná magát rajtunk.
Józsa
György, minek utána a’ Dámák távozának, oda súgott nekünk: Uraim, ezt a’ tréfát
mi majd visszafizetjük nékiek. Ma estve megint jertek el hozzám. De
helyheztessétek magatokat igen nagy neglizsébe, kivévén egy nagy köpönyeget,
mellybe mindenki burkolódzzék.
Édes jó
Asszony Anyám, bizony nem illendő, hogy én ezeket itten leírom és
megvallom, hogy ezen dologban magam is részt vettem. De azt hiszem jobb és jó
fiúi kötelességemhez illendőbb, ha mindent áperte elmondok és nem titkolok
el semmit.
Estve hát
az asztal körül ültünk minnyájan és a’ kiknek még volt, nagy pénzeket raktak
ki. Pro forma kártyát is osztottak és wir harrten der Dinge, die da kommen
sollten. Tiz óra után etcerre sarkantyú pöngése hallatszik, megint bedűl
az ajtó és ott teremnek Angyal Bandiék: «Pénz vagy élet!» - «Besszer!» szóla
erre egy csintalan Tábla Bíró, kinek ez vala a’ rolléja. «Rebesszer!» kurjant
Józsa György Uram Bátyám és ebben a’ szempillantásban az egész Compania ledobja
köpönyegét és talpra ugrik tökélletes neglizséjében.
Olyan
visítást még nem hallott a’ világ, mint a minővel kirohantak ezek a fekete
selyembe öltözött, lárvás szép betyárok. És nem igen fog többet hallani az
ő garázdálkodásaikról Párád fürdője. Ma reggel az Egri
Misericordianusok Tisztelendő Procuratora, a’ ki itten mulat, több ezer
forintokat kapott ismeretlen kézből szegény ágyak fundálására. E szegény
ágyakban fekszik az én ennihány forintocskám is. Éppen ezért valék kintelen egy
Heves vármegyei urtól nemes parolámra néminemű pénzecskét kérni kölcsön,
mig hazulról megérkezik a’ segítség. Repetáivá és instanter követem tehát
kedves Asszony Anyámat, hogy ne hijába várjam amaz 500 forintokat C. M. Bizony
ártatlanul keveredtem ez viszontagságos dologba; de mégis azt mondom, hogy jobb
ez így, mintha ama gonosz szép Dámák valamelyike a’ pénz helyett a’ szivemet
rabollya vala el. Pedig könnyen megeshetett volna az is. Ezeknek utána még
etcer kérem kedves jó Asszony Anyámat, hogy ezen sajnos vicissitudoimba Apám
Uramat be nem avatná és engemet a’ mondottak szerint stafétával meg segélvén,
engemet Szülei jó indulattyában meg tartani méltózzék.
Háládatos
és engedelmes fija, ki kezét alázatosan csókollya
Gusztáv.
P. S.
Egésségem, hála Istennek, jó vagyon. A’ fördő kúrát ugyan már akarám
etcer használni, hogy ne éppenséggel
hijába legyek itten, de a’ fördős legény nagy engedelmeket kérve
szabadkozott, hogy nem lehet, mert a’ tehenek ki itták a’ fördő vizet.
Holnap Bál lészen és táncolni fogunk ama hamis Uri Dámákkal.
|