A megbízhatatlan.

- Nem él meg, mondta a madám Müller, mikor ez világra segítette.

Sőt még csak meg sem paskolta, hogy magához térjen ájulásából; ennyi fáradságra sem látszott érdemesnek a szegény.

A dajkája szánakozva nézett rá:

- Minek gyötörjem magamat vele, mikor úgy se viszi soká.

És nem táplálta őt kellőképpen. Mindazonáltal a fiú nem halt meg mindjárt, hanem csak hetven esztendő mulva.

*

Az anyja nem vett neki játékot, mint a többi gyermekének.

- Kár volna a kezébe egy krajcáros faló is, mert eltöri.

Ezt mondta. A kis fiú tehát csak az ingyen pókokkal játszott; legyeket adott nekik enni és soha nem történt, hogy elszakított volna egy pókhálószálat. De a pókok, akik mindenki mástól elfogadják a legyet, benne nem bíztak, sanda szemmel néztek rá a háló legszéléről s csak akkor nyúltak a jó pecsenyéhez, mikor az adományozó már eltakarodott onnan.

*

- Igazán nem tudom: érdemes-e iskolába küldeni ezt a kölyket! sóhajtott az apja. Előre látom, soha nem tanulja meg az ábécét.

A fiú azonban ismerte a betüket, mint bárki az iskolában. Ez érdeme, sajnos, örök titok maradt; mert a tanító, egy jószívű, hektikus ember, sejtette, hogy ez a szerencsétlen gyerek úgy sem tud semmit, hát nem olvastatott vele soha.

*

A nagymétába nem vette be egyik párt sem.

- Hogy miattad veszítsünk? Csak az kéne!

És elkergették. A boldogtalan Gergely ennek következtében maga labdázott és néha a templom keresztjéig ütötte föl a labdáját. Mire jött a harangozó és elkobozta tőle az ütőfát is, a labdát is:

- A keresztet akarod ledobni, te pogány?

*

A gimnáziumban azok közé a deákok közé tartozott, akiktől a tanárok félnek. Akiket csak mogorva, esős napokon, súlyos kártyaveszteségek után, legrosszabb kedvökben hívnak ki felelni; mert eleve meg vannak győződve, hogy úgy sem tud semmit. S mikor mégis mindenre megfelelt, azt mondták rá: «ma épp könnyű volt a lecke», és beírtak neki egy elégségest.

A nyolcadik osztályban a matheseos professzor, egy induktív módszert kedvelő úr, röviden elmagyarázta Newton kéttagú tételét, aztán egy kissé kétkedve az osztályhoz fordult:

- Akadna valaki, aki ezt szépen levezesse a táblán?

Mély csönd lett. Megszeppent az első eminens is. Ekkor fölállt Gergely.

- Mit akar? kérdezte a professzor. No csak menjen ki, úgy sincs itt magára szükség.

- Én nem akarok kimenni, felelt Gergely, hanem levezetem a tételt.

- No ha még maga is le tudja vezetni, nevetett a főtisztelendő úr, akkor hagyjuk az egészet, nem érdemes vesztegetni vele az időt.

*

- Móko ógorja gótono leni? förmedt rá gúnyosan a törzsorvos az asszentáló bizottság előtt, még azt sem tevén föl róla, hogy németül ért.

- Zu dienen, Herr Stabsarzt! felelt a legény.

A pléhgalléros úr kacagva vette le nyakáról a szalagot, hogy megmérje a mellkasát. És elálmélkodott, mikor látta, hogy az a hitvány mellkas teljes hat hüvelykkel szélesebb a minimumnál. Aztán végigtapogatta, a karját, a combját; és meggyőződött, hogy ez a véznaság csupa acélizomból van összekalapálva.

*

Háború lévén, Gergely egy ütközetben azt látta, hogy a kapitányát aprítja az ellenség. Odarohant, szúrt, lőtt, vágott és megmentette a kapitány urat.

- Arany medália dukál ennek a hősnek! szólt az ezredes. De ki az?

A hős ugyanis fölismerhetetlenné lett a vértől és a füsttől. Mosdatni kellett. Mikor kimosdatták és meglátszott, hogy ő a Gergely, az egész tábor elnevette magát:

- A Gergely! No akkor ezt ugyan mindenki megcselekedte volna!

- És a legénynek három gombja hiányzik! dörgött az ezredes. Huszonöt botot rá!

*

Elkövetkezvén a béke, Gergely szerelmes lett a bánlaki református lelkipásztor leányába.

- Erzsike, én szeretem önt, mondta egy holdas estén.

Erzsike a szeme közé kacagott; a tiszteletes úr pedig másnap megszólította:

- Öcsém, értsük meg egymást. Ön teljesen megbízhatatlan ember létére, soha, de sohase bírna tisztességesen eltartani egy asszonyt. Kérem hát, kímélje meg a jövendőben házamat becses látogatásaitól.

*

Volt Gergelynek egy gazdag nagynénje. A szegény fiú miért, miért nem, szerette ezt a vén asszonyt és olykor eljárogatott hozzá.

- Tudom, miért jössz ! kiáltott rá mindig a néni. Azt kémleled, van-e még bennem egy csöpp élet. Mert a halálomat várod. De hiába várod, te gonosz. Mert én százezer forint vagyonomat mind az Első hazai általános nemzetközi órakulcsgyár részvényeibe fektettem s a részvényeket a Magyar Tudományos Akadémiára hagyom.

Az Első hazai általános nemzetközi órakulcsgyár azonban hirtelen megbukott s a néni pénze az utolsó fillérig odaveszett. Gergely ekkor magához vette a tisztes matrónát és úri módon, hűségesen eltartotta, élete kilencvenhetedik évében elkövetkezett haláláig. De a néni mégsem bízott a gonosz öcsben soha; az ételeket mindig kipróbálta macskáin; nem akarja-e őt megetetni ez a rossz ember. S mikor haldoklott, azt mondta, hogy méreg viszi a sírba.

*

Gergely harmincéves korában hivatalt akart vállalni.

- Minek nevezzük ki önt? szólt a hivatalfő kellemetlenül mosolyogva. Előre tudom, úgy se járna be soha a hivatalba, mert ön maga a pontatlanság. Különben ám legyen. Megkapja az állást, de csak azért, hogy bebizonyítsam, mily hamar elveszti; mert ön, kezem írását adom, nem fog bejárni a büróba.

Gergely harminckilenc évig nem mulasztott el egyetlen egy hivatalos órát sem, nem jött későn egyszer sem. De a negyvenedik esztendőben egy nap üres maradt a széke.

- Lám, megmondtam, hogy ez az ember sohasem fog bejárni! kiáltott a hivatalfő. És azt is tudom, hogy most majd színlelt betegséggel mentegetőzik!

A jó Gergely azonban nem mentegetőzött sehogyan sem, mert meghalt.

*

- Ej, be különös egy kadáver ez! dörmögött este a halottkém. Nekem úgy látszik, nem halt meg elég alaposan.

Aztán rázta, hallgatta, kopogtatta; végre pedig felhúzta a kesztyűjét:

- Egyelőre nem állítom ki a temetési engedélyt, mert ez az ember nagy mértékben gyanús.

*

Negyednap végre megbízott benne a doktor úr. Most már sietni kellett a temetéssel. Jöttek a gyászvitézek és koporsóba tették Gergelyt. Az egyik elővett a zsebéből négy szeget és leszegezte a koporsó födelét. Ekkor a másik is elővett a zsebéből még két szeget és félig humorosan, félig babonásan - mert a temetős embereknek, tetszik tudni, megvan a maguk humorja és a maguk babonája - azt mondta a társának:

- Te, olyan furcsa képe volt ennek a halottnak. Én is leszegezem, nehogy holmi rossz tréfából éjfélkor visszajöjjön.

És leszegezte ő is. Pedig a szegény Gergelynek bizonyisten eszeágában sem volt a visszatérés, se éjfélkor, se máskor.