|
Ki nem ismeri azt az anekdotát, mikor Hadik András, a vitéz
lovas generális, huszárjaival Berlinben terem, a várost megsarcolja, Mária
Teréziának pedig egy pár tucat kesztyűt rekvirál; és csak Bécsben veszik
észre, hogy a berlini kesztyűsök kópéságot követtek el, mert valamennyi
kesztyű felemás - a bal kézre való. Ebben a históriában voltaképp csak a
kesztyű dolga a mendemonda. Hadik András generális 1757. október 15-én,
Mária Terézia neve napján, háromezer huszárjával hirtelen meglepte Berlin
városát, és 300 000 (némelyek szerint csak 30 000) tallér sarcot vetett ki rá.
Ezt a pénzt azután szétosztotta katonái között. A várost magát megkímélte,
csapatát erős fegyelem alatt tartotta, és nem vitt el egyebet, csak hat
porosz zászlót és két tucat, a város címerével díszített női
kesztyűt, melyet aztán a királynőnek ajándékozott, hogy „lovag bajnok
módra kedveskedjék”. Huszonnégy óra múlva elvonult Berlinből, hiába
keresett a városi tanács mindenféle ürügyet, hogy tartóztassa; mert ezalatt
Móric dessaui fejedelem csak egynapi járásra volt seregével. E „vitéz és
önzetlen” tettéért a királynő Hadiknak 3000 darab aranyat küldött, és
1758. március 7-én a Mária Terézia-rend nagykeresztesévé nevezte ki őt. -
Ez historikum, de a kesztyű dolga anekdotaszerűnek látszik. A magyar
gavallérhoz illik az elmés, gyöngéd ötlet, hogy királynőjének hadizsákmány
gyanánt két tucat kesztyűt visz a nagy ellenség, Frigyes, megalázott
városából; ezt az epizódot el is fogadja számos történetíró. A berlini
kesztyűsök tréfája azonban hihetetlen. Azoknak az ijedt mesterembereknek,
akikre a kemény generális ráparancsolt, hogy huszonnégy óra alatt hímezzék a
város címerét tizenkét tucat kesztyűre, aligha jutott eszébe ilyen
április-járatás. Vagy merték volna megkockáztatni, hogy Hadik generális
észrevegye a rossz viccet? Igen jól tudták azok, hogy a diadalmas hadvezér az
effélét ugyancsak megkeserültetné velök, mert ez tiszteletlenség a királynővel
szemben, s arra is alkalmas, hogy az ajándékozót nevetségessé tegye.
CLAUSWITZ doktortól, Berlin város archivariusától, W. L.
HERTSLET közvetítésével, ezt a felvilágosítást kaptam: „A Hadik
kesztyűiről szóló anekdota elsőben a BIESTER kiadásában megjelent
Berlinische Blätter 1798-i folyamában
említődik, s a közlő már ott is megjegyzi, hogy ez a dolog koholmány.
Berlin magisztrátusának levéltárában még megvannak a Hadik 1757-i sarcolására
vonatkozó iratok. Ez iratokban elő vannak sorolva az osztrák tiszteknek
adott rendkívüli ajándékok, az ellenség rekvirálásai a lakosokon,
kesztyűről azonban sehol sincsen szó. Ebből valóban azt a
meggyőződést nyerhetjük, hogy az az egész történet csakugyan
költemény.”
A BIESTER-féle Berlinische
Blätter 1798-i évfolyamának 200. lapján, a Zurückerinnerungen an die zweimalige Einnahme Berlinsxxix
című közlésben ez olvasható: („Az emberek azt a mendemondát találták ki,
hogy az osztrákok a sarcoláskor egy csomó női kesztyűt is követeltek,
melyet Bécsbe akartak küldeni, hogy ott a hölgyek Berlin meghódításának
emlékére viseljék. Mások ellenben azt állítják, hogy az egész dolog csak egy, a
sarc kifizetésekor jelenlevő berlini lakos szerencsétlen ötlete volt: ez
az ember a császárné számára egy csomó kesztyűt akart szinte rátukmálni
egy osztrák tisztre, aki a tolakodót rossz kedvvel utasította egy altiszthez.
Arról soha senki nem hallott, hogy a kesztyűk megérkeztek volna Bécsbe.
Egynéhány berlini, kinek ez a dolog úgy fájt, mintha Berlin palládiumát
ragadták volna el, azzal a reménnyel kecsegtette magát, hogy a bajor herceg a
boroszlói táborból Zieten generálist kiküldte, hogy foglalja el Bécset s ott a
berlini hölgyek számára karmantyúkat rekviráljon; ez nagy vigasztalása volt a
kesztyűkön búslakodóknak. A mai világban holmi kesztyűknél és
karmantyúknál különb dolgokat szokás a városoktól elvinni. Márvány és érc
szobrokat cipelnek haza emlékül, s ezek a tárgyak az évnek minden szakában,
télen és nyáron egyaránt használhatók.”) Mint látjuk, a felemás kesztyűkről
Berlinben a múlt század végén még nem tudtak; a dolog tehát minden bizonnyal
újabb keletkezésű.
[...]
|