|
Természetfölötti
dolgokkal, melyeknek meghazudtolására úgysincs szükség, nem bíbelődik ez a
könyv. Tehát szinte fölösleges benne említeni Hatvani Istvánt, a „magyar
Faustot” (sz. 1718, † 1786), aki a mese szerint gonosz lelkekkel cimborált. De
az okkult tudományoknak még a múlt században is voltak hívei; megtévelyedett
elmék ismeretlen erőket kerestek, és a boszorkánypörökben annyiszor
működött autoszuggesztió révén maguk is hitték, hogy ők az ördög
szövetségesei. Föl lehet hát vetni a kérdést: nem tartozhatott-e Hatvani István
ezek közé a démonomániás betegek közé? A válasz a leghatározottabb nem. Hatvani
István mint pap, orvos, természetvizsgáló és filozófus egyaránt igen józan elme
volt, munkái korának legmagasabb színvonalán állanak, levelezéseiből pedig
megismerszik igen szeretetreméltó alakja; egészségtelen irányú kutatásoknak,
lelki bajnak a gyanúja sem férhet hozzá, és alig hihető, hogy már életében
az ördöngösség híre vette őt körül. Annál kevésbé, mert a debreceni
kálvinista nép gondolkodása sohasem hajlott babonák felé. A Hatvaniról szóló
mesék elterjesztője KAZINCZY SÁMUEL hajdúböszörményi főorvos (†
1855), ki e mendemondákat föl is jegyezte. Úgyszólván valamennyi
vándoranekdota, melynek eredetijét többnyire megtaláljuk a régibb és újabb
démonológiákban. A három lehetetlen kívánság, a homokba rajzolt kocsi, az
éjféli prelekció (melyet ARANY JÁNOS is kölcsönvett), az elkölthetetlen garas,
a kidöntött palackból keletkező vízáradás, az uborkává, dinnyévé változott
orrok, fülek, a cras, cras (ezt már
csak JÓKAI MÓR vonja bele a Hatvani-legendák körébe) mind idegen motívumok,
melyek közt van keleti is (a vízáradás). A Faust-meséiből kevés jutott a
Hatvani-legendába; a rokon vonás csak a doktorság, a kölcsönzés pedig az
uborkaorr (mely különben előfordul az Ezeregy
éjszakában is.)
KAZINCZY
SÁMUEL ez igen jóízű kis munkája sokáig csak másolatokban forgott a
közönség kezén, míg végre a Vasárnapi
Újság 1875-ben kinyomtatta. Már az előbeszédéből is kitűnik,
hogy az egész voltaképpen csúfolódás a babona ellen. KAZINCZY tizennégy éves
korában 1816-ban került a debreceni kollégiumba, s ott hallotta Hatvani
bűvös viselt dolgait. Később a felvilágosodott orvos, a józan
kálvinista, úgy látszik, röstellte, hogy a diákság ilyen babonás dolgokat
fecseg. Eltökélte hát magát, hogy az ostoba meséknek végét veti; és mint okos
ember, a gúny fegyveréhez nyúlt. „Találkoznak olyan balgatagok, akik nagy
trallával prédikálnak a babona ellen - írja a bevezetésben -, és iszonyú
szemtelenséggel esküsznek, hogy nincsen kísértet, feljáró lélek, garabonciás
diák, varázslás, tátos, ördög és pokol... Hogy annak okáért a szemtelen urakat
megszégyenítsem és a babonaságot, ezen praerogativáját az emberi nemzetnek,
lábra állítsam, íme kezedbe adom Hatvani István biográfiáját. Nekem ezt Pörzse
néném beszélte, neki pedig Kati, a pap szolgálója, aki ismét maga szája vallása
szerint, hiteles embertől hallotta. Ezt azért mondom, hogy ha valaki
kételkedne ennek igazsága felől: azt én egyenesen Örzse nénémhez igazítom,
ő pedig haladék nélkül Katira, a pap szolgálójára, aki megint kétség kívül
tovább.” KAZINCZY SÁMUEL végül azt mondja: „Biztos a reménység, hogy ez a kis
könyv a Biblia mellé fog tévődni.” A csúfolódásnak azonban csak az lett a
foganatja, hogy a Hatvani-legenda nagyon elterjedt, és akadt ember, aki egész
komolyan feszegette a kérdést; vajon nem foglalkozott-e a híres debreceni
professzor csakugyan mágiával, mint a múlt század közepe táján annyian.
[...]
|