Ki volt
Sobri?... Ezt a kérdést még ma is gyakran halljuk. Teljes fél század nem tudta
megsemmisíteni a híres haramia emlékét s a hozzá fűződő
romantikát. Mert a nagy zsiványok mind romantikus alakok. Helytelenség azt
mondani, hogy csak nálunk; nyakatekert magyarázat, hogy az üldözött
szegénylegényhez azért fűzött bennünket valami jóindulatféle, mert hiszen
magunk is mindnyájan többé-kevésbé üldözöttek voltunk. Nem; hőst csinálni
a haramiából általános emberi vonás. A francia Cartouche, az olasz Fra Diavolo
meg a többi világhírű bandita megannyi legendás alak: bátor, igazságos, a
nők iránt lovagias, a szegényekkel szemben nagylelkű, aztán
mindenekfölött ügyes, ötletes és mellette a zsandár az ostoba, az aljas
fogdmeg, kinek minden kudarcán örül az ember lelke... A híres haramiák
származását arisztokrata homályba burkolni szintén közszokás. Az országos
lókötőkben mindig egy-egy gróf vagy legalábbis úgynevezett „jó családbeli”
fiú lappang; az olasz földön pedig többnyire pap, aki még deákul is tud. Az
1721-ben kerékbe tört Cartouche-t, a csapláros fiát incognitóban rabló
marquisnak tartotta a nép hite; az 1806-ban akasztófára került Michele Pezza
nápolyi harisnyaszövő pedig azért lett „Fra Diavolo”, mert azt mesélték
róla, hogy klastromból megugrott barát.
Sobrit
nálunk is, a külföldön is bolondnál bolondabb mesékbe burkolták. S ez okos
emberek is hitték a sok badarságot. WURZBACH Biographisches Lexikona két cikket is közöl a híres zsiványról; az
egyiket Schobri, Georg, a másikat Sóbri, Józsi címmel. A Schobri-cikk szerint a rablóvezér magyar
születésű volt, de Częstochowában, orosz Lengyelországban
mészároskodott mindaddig, míg kedvesét féltékenységből meg nem ölte. Ekkor
hazájába menekült, és haramiakapitány lett a bakonyi erdőben. 1837-ben
elárulták búvóhelyét, s mikor az üldözésére kirendelt dzsidások körülfogták,
„Praga mellett, Sümegh közelében” agyonlőtte magát. 1843-ban a Kölnische Zeitung azt a meglepő
hírt közölte, hogy Schobri Észak-Amerikában, Charlestownban él mint
patikárius.29 1838-ban vándorlott ki oda Hamburgon át, s egy német
gyógyszerésznél kitanulta a mesterséget. - A párizsi Gymnase Dramatique színházban 1837-ben egy Schubry, le brigand hongrois című vaudeville-t adtak elő
Deforges és Paul Duport szerzőktől; s e darab egyik bírálója azt
írta: „tout le monde sait aujourd’hui à
quoi s’en tenir sur l’existence de ce fameux brigand hongrois, sorti tout armé
de la cervelle d’un fort spirituel journaliste, qui a inventé bien d’autres”. (Ma már mindenki tudja, mint
vélekedjék e híres haramia létéről, ki talpig fölfegyverkezve ugrott ki
egy igen elmés újságíró, több ilyen alak kitalálójának fejéből.)
A Sóbri-cikk már KÁSZONYI DÁNIELnek ama
regényes előadására támaszkodik, hogy a haramia tulajdonképen gróf L...
József volt, ki szilaj kedvtelésből játszotta ezt a kalandos szerepet. Ez
a L. gróf, egy Tisza melléki nábob fia, már
sárospataki deák korában hallatlan csínyeket vitt véghez; majd édesatyja
méneséből kötötte el a lovakat. Atyja nem bírt vele, hát Velencébe küldte
a hajósiskolába; de a féktelen gyereknek ott sem volt maradása. Végre
besoroztatták őt az
I. svalizsér-ezredbe,
honnan az Este-gyalogezredhez került, és mint hadapród, Péterváradon
állomásozott. Itt báró Csollich tábornagy szigorúságát nem akarva tűrni,
megszökött, és két évig nem volt nyoma. Épp ez időben (1836-1837)
rettegtette Sobri az országot; s kétségtelen, hogy a haramia ő volt. Mikor
később e dologról vele beszélgettek, nem is titkolta; sőt
el-elmesélte egy-egy kalandját. Íme egy a javából:
„Pyrker
László egri érsek egyszer levelet kap, melyben csak ennyi van: »Kérek tízezer
forintot, majd magam jövök el érte.« Aláírás: Sobri. A megriadt érsek a hatósághoz fordul; hajdúkkal véteti körül
palotáját, a cselédség fegyverkezik. Harmadnap pompás főpapi hintó
kanyarodik be az egri palota udvarára, s a bakról leugró sujtásos huszár egy
ibolyaszínű selyem reverendás, aranykeresztes püspököt segít le a
kocsiból. Az érsek eléje siet az előkelő vendégnek, ki bemutatja
magát, hogy ő nemrég kinevezett püspök, s tisztelegni jött a kegyelmes
úrhoz. Pyrker patriárka-érsek nagy ebédet rendez a püspök tiszteletére. A két
főpap a fekete-kávét egy hátsó szobában issza, tudományos beszélgetésbe
merülve.
A püspök
egyszerre felugrik az érsek mellől, az ajtónál terem, rátolja a závárt, és
pisztolyt von elő a selyem reverenda zsebéből:
- Egy
mukkanást se!... Én vagyok Sobri! Eljöttem a pénzemért.
Az érsek
úgy megrémül, hogy mozdulni sem tud, de az álpüspök serkenti, felhúzván a
pisztoly kakasát:
- Csak
semmi teketória... Embereim itt vannak körös-körül, s ha én az urat megöltem,
még a palotát is felgyújtják. Hát csak ide azt a pénzt, s tegyünk úgy, mintha
semmi sem történt volna. Excellenciád engemet barátságosan lekísér a kocsimhoz,
mely, mint láthatja, a kapu előtt áll.
Az érsek
esze nélkül vette ki a pénzt egy titkos fiókból. Sobri nyugodtan megszámlálta,
zsebre tette, aztán karonfogva ment le az érsekkel a sok pap és szolga hajlongó
sorai között.
Az érsek
maga segítette föl a hintóba kedves vendégét, ki az utolsó pillanatban
egyszerre azt mondja:
- Valóban
örülök, hogy a kegyelmes úr el is méltóztatik engemet kísérni egy kis darabon.
Pyrker
érsek szó nélkül fölszáll, a kocsis a lovak közé vág, a hintó elrobog. A
szegény kegyelmes úr jó egy óra múlva érkezett vissza gyalog, halálra rémülten,
porosan. Sobri Andornakig vitte, ott tette le aztán az országúton.”
Ezt az anekdotát, melyet WURZBACH is
említ, KÁSZONYI DÁNIELtől hallottam; s ugyanő mondta nekem, hogy gróf
L... József nem más, mint Luzsénszky József, ki neki, KÁSZONYInak, akárhányszor
eldicsekedett vele, hogy ő volt a Sobri. Ez a tréfás úr épp úgy
incselkedett barátaival, mint a többi gavallér, akikről azt suttogta a
világ, hogy ők játszották a haramiavezér szerepét. Mert a negyvenes
években boldogot-boldogtalant belekevertek ebbe a mesébe.
A
legelterjedtebb hit az volt, hogy Sobri nem más, mint Vay József
gróf.30 A betyár szűkebb hazájában, túl a Dunán, azt rebesgették
ugyan, hogy Sobri voltaképpen a becsehelyi Csúzi család egy elzüllött fia, aki
a harmincas évek elején az apai fegyelmet nem tűrve, nekivágott a
világnak, bujdosott, a Bácskában csikós volt, s csak tíz év múlva tért vissza,
elfoglalni dús örökét; de a nagy általánosság mégis Vay Józsit sejtette
Sobriban. A gróf azzal tréfálta meg a világot, hogy úgy tett, mintha maga is
hinné ezt a mesét. És e mendemonda épp úgy meggyökeresedett, mint az erdélyi,
mely a híres Fatia negra oláh haramiát egy személynek tartotta a farkadi Nopcsa
báróval. (JÓKAI MÓR Szegény gazdagok
regénye [1859] e kétalakúság körül forog.) Mondom, országszerte komolyan
hitték, hogy Sobri Vay József gróf; és bár kétségtelen, hogy a rablóvezért
1837-ben agyonlőtték, a világ halálában sem akart hinni. Évtizedekig
kísértett a Kölnische Zeitung ama
bolond híre, hogy Sobri Amerikában él mint patikárius. Most már azt mondta a
hír, hogy New Yorkban lakik, a Broadway-n fényes patikája van. Ezt a dolgot az
édesapám még 1862-ben is hallotta Londonban Rónay Jácinttól és Kmety
tábornoktól, akiknek viszont amerikai emigránsok beszélték; mert azok is
hitték. És járta ez a mendemonda még a hetvenes évek végén is, Sobri Jóska
veszte után negyven esztendővel.
Hát New
Yorkban lappanghatott valami magyar, aki nem szeretett a múltjával dicsekedni,
és lehetett akár patikárius is; de a Dunántúl híres haramiája nem volt, mert
Sobrit, mint EÖTVÖS KÁROLY Budapesti
Hírlap 1887. októberi számaiban egy tárcaciklusban bebizonyította, 1838.
februárius 16-án agyonlőtték Somogy és Tolna határán, a lápafői
erdőn.
... De hát
ki volt Sobri? Eötvös Károly kutatásai arra is megfelelnek. Sobri egy Vas
megyei, endrédi kovácsnak a fia volt, és igazán Pap Józsefnek hívták. A Sobri
csak álnév, melyet a haramia-élethez választott. (Megjegyzem a magam
részéről, hogy én egy felcsúti öreg paraszttól, ki e haramia idejében
legényember volt, a névnek „Zsubrik” változatát is hallottam.) Valamint hogy a
szegénylegények mindig szerettek nom de
guerre-ekkelxxx élni, a „becsületes nevök” megkímélése végett. Így
volt a Sobri Jóska társai között Mógor, Zsidó, Fűmag, Kalarábi, Francli,
Virrasztó, Liliom, Csuka, Görhes, Cifra. Ezek is mind álnevek. És
valószínű, hogy Milfajt (másképpen Milfai) Pap Andor, Király Jancsi, Pityerész
Istók sem igazi nevek. Volt Sobrinak több legénye, szökött katonák, akiket csak
keresztnéven ismertek.
Az endrédi
kovács fiából úgy lett haramia, hogy egyszer disznót lopott. Ritka szép legény
volt, elkényeztették a falubeli leányok, menyecskék, szeretett szépen
öltözködni, a kocsmán mulatni; s hogy pénzhez juthasson, tolvajságra
vetemedett. Megcsípték, börtönre ítélték; mikor kiszabadult, megint lopott,
megint a vármegye kezére került, s ott mint csinos, tiszta, ügyes fiú, a
várnagy konyháján mint pecsenyeforgató szolgált. Innen szökött meg, és Fényes
Istók nevű pajtásával kirabolta a kolomposi számadó juhászt. Társát
elfogták, fölakasztották, ő maga megugrott. Ez történt 1835 májusában;
ettől fogva lett Sobri Jóska erdőn bujdosó haramia. Első társai
Milfajt, Mógor, Király Jancsi, Pap Andor és Francli voltak. A banda közel
másfél évig Vas, Sopron és Győr vármegyében garázdálkodott rabolva, míg
végre Sopron megye 1836 nyarán katonaságot kért, sőt valóságos
népfelkelést indított Sobri ellen, kihajtván üldözésre a föld népét is. Sobri
ekkor átvonult Veszprém és Győr
megyébe, s végrehajtván a tüskevári és tornai rablásokat, elhatározta, hogy
nagy számra fölszaporodott seregét két részre osztja. Felének, Milfajt vezetése
alatt, átadja Veszprém, Fehér és Komárom megyéket, maga pedig megtartja
Győrt, Vast és Zalát.
Mielőtt
azonban e szándékát megvalósította volna, még két nagy rablást követett el.
Kónyban az uradalmi számtartót megrohanta, és elvette tőle a fegyvereit,
ezüstjét, ékszereit meg a győri káptalan pénzét. E rablást 1836. október
10-én vitte véghez huszonnyolcad magával. December 8-án este Veszprém megye
északi részén a szolgagyőri kastélyba tört be, és kirabolta Hunkár Antalt,
a vitéz inszurrgensezredest. A cselédséget előbb összekötöztette, és a pincébe
hányatta, aztán magát a kastély urát rohanta meg, és összeharácsolt mindent,
ami a házban volt, még az úrnő ujjáról is lehúzgálta a gyűrűket.
Hunkár ez eset után felment Bécsbe V. Ferdinánd királyhoz és József nádorhoz,
és kemény hangon követelte, hogy őt, a nemesembert, ki vérét áldozta
fejedelméért, az ország védje meg a haramiák ellen. Hunkár fellépésének lett
foganatja, mert valóságos sereget indítottak kilenc vármegyéből Sobriék
elfogására. Milfajt ez alatt Komárom megyében fosztogatott, de egyszer véletlenül
keresztüllőtte a combját, magával jótehetetlenné lett, és kézre került.
1836 karácsonyának szombatján akasztották föl Veszprémben. Mógor és Király
januárius 5-én került melléje a bitófára.
Eközben
egyre folyt a szegénylegények üldözése, és Sobrinak több társa került kézre.
1837. februárius 16-án történt a lápafői összeütközés, melyben Sobri
elesett. Lápafő Tolna megyében fekszik, de egészen a somogyi határon.
Erdős vidék. Sobrit Tamási és Szakcs felől szorították oda.
Körös-körül nyomában volt nyolcvan zsandár, fél század dzsidás, a
megyékből kirendelt népfelkelés és vagy huszonöt fiatal nemes, akik
önkényt, kalandra vágyva vettek részt az üldözésben. Sobri mintegy tizennegyed
magával lehetett. Társaival együtt el volt szánva, hogy nem adja meg magát
mindhalálig. „Az én kezemen még más vére nem szárad - mondta Sobri -, én csak
egyszer fogok vért ontani.” „A magáét értette alatta” - írja EÖTVÖS KÁROLY.
„Egy kis patak van ott a lápafői határban, a Magyarád patakja, amelynek
egyik oldalán letarolt ritka vágás, másik dombos oldalán ritkás szálas
erdő volt akkor. Havas és zúzmarás volt az erdő. Pandúrok és
felkelők messze maradtak, de a lovasság s a lovas csendbiztosok nyomon
üldözték Sobrit. Ez a patak mögé, a szálas erdő szélére vonult társaival,
s bízva abban, hogy a lovasság a gyöngén befagyott patakon talán nem tud
áthatolni, ez állásból több mint egy órán át folyton tüzelt a támadókra. A
támadók sűrű tüzelése alatt egyik embere a másik után esett el vagy
sebesült meg. Végre közelegtek minden
oldalról a pandúrok is. Ezt az ulánusok bátor kapitánya is észrevette, ő
pedig nem szerette volna, hogy a híres haramiavezért ne ő kerítse
birtokába, hanem a pandúrok. Megsarkantyúzta tehát lovát, s egy közlegény
kezéből kikapott lándzsával Sobri felé rúgtatott, s nekiment a pataknak.
Sobri ezt jól látta. Puskáját megvizsgálta, s a legbiztosabb lőtávolban
arcához emelé, hogy a kapitányt lelőjje. Azonban egy pillantással
körülnézett az üldözők nagy seregén, villámgyorsaságú elhatározás lobbant
föl benne, archoz emelt puskáját leereszté maga mellett a földre, s egy
pisztolyt rántván elő, magát szíven lőtte. Egyetlen hang, egyetlen
mozdulat nélkül rögtön meghalt. Piros vére befesté a havat körülötte.” (EÖTVÖS
KÁROLY)
Sobri
elestével társai megfutamodtak, akik még épen valának. Négy meg volt halva,
Varga Pistát sebesülten elfogták, Rece Marci és Liliom Peti gyorsan eltűnt
az üldözők látköréből, Pap Andort még sokáig látták, amint ment
fölfelé a hegynek, s száznál több lövés ment utána - eredménytelenül. Ezzel be
volt fejezve Sobri élete. De be volt-e hát? Vajon Sobri Jóska volt-e valóban az
az elszánt legény, aki ott szíven lőtte magát? Ez a kérdés a túladunai
körökben, sőt országszerte is beszéd tárgya volt éveken át, és nagyon
sokan élnek, akik ma is hiszik, hogy nem Sobri volt az, aki ott a lápafői
erdőben meghalt.
Akkoriban
nem volt még vizsgálat, boncolás, jegyzőkönyvcsinálás. A holt betyárt
eltemették ott, ahol vére kiomlott. De az bizonyos, hogy nála volt Hunkár
legszebb, aranyveretes, dömöckölt puskája, és szűrkötő gyanánt
ugyancsak a szolgagyőri rablásból került drágaköves mentecsatot viselte. A
zsákmány e legértékesebb része csak a haramiavezérnek juthatott. Más
bizonyíték, hogy a halott csakugyan Sobri volt, később elfogott társának,
Rece Marcinak vallomása, ki halálos óráján is erősítette, hogy az a szép
fiatal legény, aki Lápafőnél agyonlőtte magát, az ő vezérük
volt. Egy ellenvetés van arra nézve, hogy Sobri meghalt a lápafői
erdőn. Az ütközetben kézre került társa, Varga Pista, kivégzése előtt
is megmaradt amellett, hogy Sobri még él. De ez a betyár vagy hazudott, vagy
tévedett. A haramiavezér 1837. februárius 16-ika után csak a mendemondákban
élt. Nyomát sem látta többé senki. Egész bandájának kiirtása még sok időbe
került. Pap Andor eltűnt; azt regélték róla, hogy jó útra tért, és mint
igaz ember halt meg, élemedett korában.
BAKSAY
SÁNDOR azt írja nekem, hogy ő Pap Andort látta és ismerte 1849-ben.
Harasztiban - Siklós mellett - kanászkodott. Mindenki tudta róla, hogy ő a
Sobri Pap Andorja. Az öreg folyvást az Andor néven élt, s a helyi szokás
szerint nem is nevezte magát Andrásnak, Andrisnak, Bandinak.
VAHOT IMRE
1846-ban Baltaváron látta a báró Mikos széplaki pusztáján lakó hetvenöt éves
Pap István kanászt,31 Sobri
József atyját, kit, mint maga mondta, azért neveztek el Sobrinak, mert Sobor
nevű majorságból költözött át az endrődi majorba. Az öreg még abban a
hiedelemben élt, hogy fia nem halt meg; s tagadta, amit az időben
híreszteltek, hogy ti. az agyonlőtt betyárban ráismert fiára. VAHOT
azoknak hitt, akik az állították, hogy Sobri, miután bandáját szétverték,
Szlavóniába bujdosott el, s ott lappangott mint kanász. (Magyar föld és népe, 1848. I. f.)
|