|
Ki nem tudja, hogy a Lánchíd négy méltóságos
kőoroszlánjának nincsen nyelve, éspedig azért nincsen, mert a szobrász
elfelejtett csinálni! Ezt a hibát jó soká nem vette észre senki - így szól a
mendemonda -, míg végre egy vargainas elkiáltotta magát: „Nini, az
oroszlánoknak nincs nyelve!” Ekkor aztán ország-világ észrevette, és kacagta a
művész feledékenységét. A szegény művész pedig kétségbeesett szégyenében
s még aznap este beleugrott a Lánchíd közepéről a Dunába. Ő volt a
„hídavató,” az első öngyilkos, aki e világcsodát választotta utolsó
útjának. - A vargainas, ki minden hibát elébb lát meg, mint az egész tudákos
világ, valóságos legendás alak; de a lánchídi vargainasnak még a nevét is tudta
a világ. Frick Jakabnak hívták, s mikor 1897 novemberében Pinkóc túladunai
faluban mint öreg ember meghalt, elsiratták az újságok. „Fölfedezése: hogy az
oroszlánoknak nincsen nyelve, gyorsan terjedt el. Egész Pest erről
beszélt, s Marschalkó János szobrász sok gúny és csúfolódás tárgya lett. Egy
darabig csak tűrte, míg aztán egy este, mikor megint bosszantották, nagy
haragosan azt mondja: „No, hát fogadjunk ötszáz forintba, hogy mikor az
oroszlán úgy tartja a száját, mint az én kőoroszlánjaim, nem is látszhatik
a nyelve, mert mélyen lenn fekszik.”
A fogadás megtörtént, és Marschalkó elvitte a barátait egy
menazsériába, mely az István téren ütött tanyát, s ott aztán bebizonyította,
hogy neki van igaza. Az ötszáz forintot
a művész jótékony célra adta.” (Pesti
Hírlap, 1897. nov. 28.) Eddig az anekdota, melyből az sül ki, hogy a
lánchídi oroszlánoknak csakugyan nincs nyelve. Hát csakugyan nincs? Ez a kérdés
gyakran megfordul a fejünkben, mikor átmegyünk a Lánchídon. Alulról nézve az
oroszlánok félig kinyitott, hatalmas szájában ürességet látunk a fogak között,
ha épp verebek nem ugrálnak benne. Az oroszlánoknak azonban mégis van nyelve;
természetesen nem akkora, hogy lássák, mert ilyen művészietlen dolgot
bizony nem faragott volna e szép szoborművek alkotója, Marschalkó János.
Az az országossá lett mendemonda, úgy tudom, teljes világéletében igen
bosszantotta a művészt. „Nem vagyok én húsfüstölő, aki a nagy
nyelveket keresgéli” - mondotta még 1883-ban bekövetkezett elhunyta előtt
is. Mert az öreg művész, bár bántotta, hogy mindig évődnek vele az
oroszlánnyelvek miatt, mégsem lett öngyilkos, hanem az aggok szép csendes
halálával, végelgyengülésben múlt ki a világból.
Képeken, szobrokon, épületeken mulatságos hibákat keresni, ősrégi
mulatsága a népnek. Már Apellesz egy képén is fölfedezte a varga, hogy
valamelyik alak cipőjén egy fűzőlyukkal kevesebb van kelleténél.
A folklór mindenütt emleget
templomokat, amelyeknek elfeledtek ajtót vagy ablakot csinálni. Örökké megújuló
anekdota hőse a szerencsétlen piktor, aki császároknak és királyoknak
cudar szórakozottságában a jobb oldalára festi a kardot, s aztán szégyenében
elemészti magát. De a nép malíciája olykor igazi hibákra is bukkan. Így az
1891-ben leleplezett bécsi Radetzky-szobron már első nap észrevették, hogy
a marsall nem ülhet a nyergében biztosan, mert a művész a ló hasa alá
elfeledt terhelőt csinálni. E mulatságos hibát aztán később ki is
javították.
[...]
|