Gróf
Batthyány Lajos 1849. október 6-ára virradó éjjel, kivégzése előtt
egynéhány órával takarója alá húzódva, sebeket ejtett nyakán, hogy a bitó
gyalázata elől meneküljön. Afelől nincsen hiteles adat: meg akarta-e
magát ölni, vagy csak az volt a szándéka, hogy a nyakát összesebezze. Ezzel is
kikerülte a halál megalázóbb nemét, mert régi, hagyományos szokás - mely ellen
még az osztrák sem vétett soha -, hogy sebes nyakú embert nem akasztanak föl.
Bennem a hitben való hit és a kegyelet mondja, hogy az a dicső vértanú nem
lehetett őrült Fannius, aki a haláltól való félelmében öli meg magát.
Ő csak a hóhér kezétől borzadt. A fegyverek előtt másnap reggel
fenséges hősiséggel tárta ki kebelét. Nevét nem az öngyilkosság
árnyékával, hanem a vértanúság fényében adta át a magyar történetnek.
Arról sok
mendemonda járt, hogy ki csempészte be a börtönbe az eszközt, mellyel Batthyány
összesebezte magát. Csak a legismertebb verziót említem. E szerint a gyóntató
pap vitt be az elítéltnek egy parányi kis kést a nyelve alatt; így sikerült
kijátszania az őröket, kik még a cipője talpát is fölfejtették,
mielőtt a fogolyhoz bocsátották. E mendemondáknak véget vetett EÖTVÖS
KÁROLY szép emlékezése gróf Károlyi Gáborról, ki az eszköz becsempészésének
történetét így mondta el: „Haynau szeptemberben a fővárosba hozatta
Batthyányt is, s bizonyos volt, hogy akasztófára ítélik. Nejének, nagynénémnek
megengedték, hogy meglátogathassa, de anyámnak,40 legközelebbi rokonának
nem. Anyám azonban hőslelkű asszony volt, s a porkolábot megnyerve,
álöltözetben mégis meglátogatta szerencsétlen rokonunkat. Batthyány kijelenté
anyámnak, hogy ő a gyalázatos kivégzést minden esetre ki fogja kerülni, csak titkon
egy kis késre vagy tőrre van szüksége. A gondos titkolódzás azért volt
szükséges, mert a gróf mellett éjjel-nappal felváltva két katonaőr volt, s
ezek minden
öngyilkossági kísérletet nyomban meggátoltak volna. Volt anyámnak egy kis
tőre, acéltokban, keresztalakú. Markolatán Ádám és Éva alakja, a kígyóval
körülövezve; pengéje mintegy négy hüvelyk. A markolat végén pecsétnyomó az
»ifjú Olaszország« e jelszavával: ora e
sempre. Magyarul azt teszi: „most és mindig”. A hazafiak jelszava volt ez:
örökké fenntartani a független és szabad Olaszország eszméjét s örökké küzdeni
érte. Anyám Velencében vette ezt két év előtt, amikor engem mint gyönge,
beteges gyermeket üdülni magával oda vitt. E tőrt anyám egy kis
pihenő fejvánkosba rejtette, s így csempészte be a katonák szemei
előtt Batthyány kezébe. A többit már jól tudod a történetből.”
„Félbeszakítottam
elbeszélését” - szól EÖTVÖS KÁROLY. „Azt mondám, hogy a történelmi hagyomány
szerint valami gyóntató pap vitte be a tőrt gróf Batthyánynak. - »Ez
tévedés - felelte barátom. - Volt igenis nálunk akkor egy Bourges nevű francia abbé, jezsuita
atya, aki gróf Károlyi Sándor unokatestvéremnek volt nevelője s gróf
Batthyánynak utolsó gyóntatója.41 Alacsony, köpcös, kis szögletes
fejű ember volt; sokat evett és sokat imádkozott. Batthyány kivégzése után
úgy megijedt, hogy rögtön hazafutott Franciaországba. Többet nem is tudunk
róla. A kis fejvánkost anyám nem tudta visszaszerezni, de a tőrt
visszaszerezte, néhány évig az én birtokomban is volt, de anyám elkérte
tőlem, s most is nála van szomorú, de becses emlék gyanánt.«”42
|