A szent korona megtalálása

Az már ma is kétségtelen, hogy a koronát pénzen megvásárlott ember árulta el az osztráknak. A feladás alkalmasint 1853 tavaszán történt. A Karger Titus őrnagyhadbíró vezetése alatt folyt hosszas kutatások szeptember 8-án reggel értek véget. Akkor pendült meg egy utászkatona ásója az 1608-ban készült pántos ládán. Nem lehet igaz, hogy a kutatókat a fákra vésett jelek és egy ottfeledt órakulcs meg egy kapanyél vezették nyomra. A korona elrejtői csupán egy fát jelöltek meg, azt is úgy, hogy avatatlan szem ne lássa meg a rovást, és a hely színén nem feledtek semmit. A megtalált kincset hadi gőzösön Budára, onnan Bécsbe s aztán szeptember 20-án ismét Budára vitték, rendkívüli pompával.

Hogy a titkot kicsoda adta el az osztráknak, arról úgyszólván évrül évre új mendemonda bukkanik föl. Nem közlöm a gyanúsítottak hosszú névsorát, mely csak sérthetne, de az ügyet nem tisztázná; azt azonban meg kell említenem, hogy néhai HELFY IGNÁC magánközlése szerint, Kossuth körében mindig valami Balog nevű embert tartottak a korona eladójának. Holott a titok elárulója teljes bizonyossággal ismeretes, és nem más mint Wargha István, az 1848-i magyar kancellária titkára, később nagyváradi főjegyző.

Két kitűnő forrás állítja ezt. Az egyik SZONTAGH PÁL, közéletünk e nagyérdemű alakja, ki fölhatalmazott engemet, hogy szíves közléseit leírván, egyenesen őreá hivatkozzam. - Hajdúböszörményi Wargha István Pécskán,⁴⁶ Arad megyében, született 1808-ban. Később oly kalandossá lett pályáját mint piarista kezdte, de 1830-ban, másodéves filozófus korában a rend előtt is ismeretlen okokból kilépett. Előbb nevelő, majd gazdatiszt volt Bohus Zsigmondnál. Feslett élete és gyanús pénzkezelése miatt nem lehetett maradása az Arad megyei úri család közelében. Pestre költözött, és hírlapíróskodott, különösen politikai és közgazdasági kérdésekkel foglalkozva. Mellesleg fiúnevelő intézetet tartott. Kiváló tehetsége oly figyelmet ébresztett, hogy a Magyar Tudóstársaság (Akadémia) 1840-ben tagjává választotta. Kossuth Lajosnak egyik legbizalmasabb embere, és mintegy titkára volt. 1846-ig a Pesti Hírlapnál dolgozott; midőn Kossuth kénytelen volt ez újságtól megválni. Wargha lett szerkesztője a Hetilapnak, melyben azontúl Kossuth cikkelyei megjelentek. Wargha e lapot még 1848-ban is szerkesztette. Ekkor Kossuth fogalmazónak nevezte ki őt herceg Esterházy Pál Antal Bécsben székelő külügyminisztériumába, Szontagh Pállal és Henszlmann Imrével egyszerre. Hármójuk közül ő lett elsőben titkár. Mikor Windisch-Grätz bevette Bécset, november 12-én őt is elfogták hivatalbeli társaival együtt, és 1851-ig Olmützben raboskodott. Kiszabadulva Pestre jött, és igen rosszul folyt a dolga. Nyilván csak pártfogóinak adományaiból tengődött. Egy időben újra magánnevelőházat nyitott, de vállalkozásának bukás lett a vége. 1853 végén, a korona megtalálása után, egyszerre eltűnt; Londonba ment. Utazásának okát, előzményeit nem tudta senki; de suttogták, hogy 1853 tavaszán két amerikai járt nála, és cipősarkukba rejtett levélkét hozott neki az emigráció részéről. Wargha magával vitte Londonba Dániel nevű fiát is, ki csakhamar a híres Longman könyváros cégnél nyert alkalmazást, s ma is mint előkelő kereskedő él az angol fővárosban. Wargha István Londonban kalandos életet élt. Angol kereskedőházak megbízásából utazásokat tett Indiában és Kínában. Majd nagy trafikot nyitott, de belebukott. Később játékházat tartott, és, mondják, sok pénzt harácsolt össze. Már itthon is nem egyszer kapták hamis kártyázáson. A beavatottak mint kétségtelen valóságot emlegették, hogy Wargha István a korona elárulásáért kapott pénzzel ment ki Angolországba. Aki csak ismerte őt, egy pillanatig sem kételkedett, hogy se jóban, se rosszban nem hivő ember létére elkövethette amaz aljasságot. A hatvanas évek elején tért vissza Magyarországra. Egy ideig Pesten élt, árulgatta Kossuth amerikai bankóit, majd Nagyváradra költözött, hol, állítólag Lukáts György polgármester befolyása révén, városi közigazgatási tanácsosnak, később az iskolaszék főkurátorának, 1872-ben árvaszéki ülnöknek és 1875-ben jegyzőnek választották meg. E tisztségében szolgált 1876. március 12-én Nagyváradon elkövetkezett haláláig. Egyszer, mint sok nyelvet tudó embert, főkapitánynak is akarták, de ez állást nem nyerte el. Hírlapírói működése mindvégig nem szünetelt; magyarországi levelezője volt egy nagy angol újságnak, és gyakran írt politikai cikkelyeket a nagyváradi kormánypárti lapba. Haláláról a sajtó csak igen röviden emlékezett meg. A nagyváradi Bihar, melynek dolgozott, egynéhány sornyi hiányos életrajzában csak azt mondja róla, hogy „Kossuth egyik legmeghittebb embere volt, így például egyike azoknak, kik a szent korona elrejtésénél közreműködtek”(!). A Nagyváradon megjelenő szélsőbaloldali Szabadság egyetlen egy sorral tudatta halálát. Temetésén a polgármesteren és négy tanácsoson kívül egy lélek sem jelent meg a város tisztviselői közül, amit a Bihar megró. Ez is arra vall, amit LOVASSY ANDOR közöl velem, hogy ti. Nagyváradon később mindenki tudta e kalandos élet titkát, s a főjegyző neve csak „a koronás Wargha” volt. Wargha Istvánt a korona elárulásával gyakran vádolták szemtül szembe is, és akárhány ismerőse nem akart vele kezet fogni, midőn Londonból visszaérkezett. Kerülték mint bélpoklost; de azokban a körökben, amelyek nem ismerték vagy nem akarták ismerni viselt dolgait, kiváló tehetségeinél fogva igen kedvelt ember tudott lenni.

A Wargha István árulását bizonyító másik forrás PÉTERFI KÁROLY, a teljes hitelt érdemlő történetbúvár, ki az Abaúj-Kassai Közlöny 1877. januárius 11-i számában a következőket írta: „Szemere, midőn a koronát feltalálták, többeket gyanúsított az emigrációból, köztük Batthyány Kázmért is. Nekem mindig fájt, hogy nem lehetett nyilatkoznom e tárgyban, ki részletesen tudom a korona feltalálásának előzményét, részleteit s tényezőit. Minden részletezés nélkül, röviden csak annyit tartok szükségesnek kijelenteni, hogy a koronának a bécsi kormány Wargha István feljelentése folytán jött nyomára. Ő ment le szeptember 3-án, egy policáj főnökkel a Bánátba s mutatta meg a helyet, hová Szemere három társával, öt évvel az előtt, 1849-ben, a koronát elrejtette. Wargha István múlt tavasszal halt meg, mint nagyváradi főjegyző; 1848-ban az Esterházy herceg külügyminisztériumában volt miniszteri tanácsos. Több évig a korona megtalálása után Angliában lakott családjával. Mikor jött vissza és hogy lett városi főjegyző, nem tudom. A korona feltalálásának körülményeit rajtam kívül kevés ember ismeri. Itt csak annyit adtam elő, amennyi szükséges, hogy a gyanú árnyéka ártatlanokat ne sújtson. A korona feltalálóját szükségesnek tartom felemlíteni, mert ez a titok aligha velem el nem hal. Kossuth bízta meg a korona felvételével és kiküldésével. Az osztrák rendőrség nyomára jött ezen kiküldetésnek. Warghát, midőn Londonból visszajött, Prágánál elfogták, s Bécsbe vitték. Sokáig vallatták, végre négyhavi vallatás és ígéret után elárulta a titkot. 150 000 forintot kapott a feladásért, s ezzel Angliába ment ki, ahol szivarüzletet vitt, s más spekulációba ereszkedett, míg rövid időn megbukott. Nekem bizalmas barátom volt; minden titkát ismertem. Igen ügyes, eszes ember volt.” SZONTAGH PÁL és PÉTERFI KÁROLY előadása között csak az a különbség, hogy SZONTAGH szerint Wargha István amerikai emisszáriusok révén értesült a korona hollétéről; PÉTERFI szerint pedig maga járt kint Londonban, s mint Kossuth küldötte tért vissza. Ismétlem: HELFY IGNÁC kereken tagadja, hogy Kossuth ki akarta magához csempésztetni a koronát. - Közlöm még azokat az adatokat, amelyeket BOLESZNY ANTAL, orsovai plébános a Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum-társulat 1889. május 23-i közgyűlésén e kérdésről felolvasott:

„Mielőtt a korona feltalálását előadom, szükségesnek tartom megemlíteni, hogy Szemerén, Házmánon, Lorodin és Grimmen kívül tudta még gróf Batthyány Kázmér, gróf Teleki László, Fülepp Lipót és Kossuth Lajos is Vidinben, hogy hol van a korona elrejtve. Szemere felfedezte gr. Batthyány Kázmérnak többszöri kérésére éspedig Vidinben már hatan tudták a titkot. Párizsban gróf Teleki Lászlót avatták a titokba, s így már heten voltak. Midőn Karger a Duna-parttól kiindulva az Allion-hegység irányában parallel-árkokat kezdett ásatni, akkor az emigráció is tudta, hogy a korona rejtekhelye nem sokáig fog titokban maradni. 1852. évben a semleges területen is, mint mindenütt, nagy vízáradások voltak. Kossuth Magyarországba titkos ügynököket küldött, hogy a magyar korona rejtekhelye körül kémleléseket tegyenek; de ezek, mielőtt feladatuknak megfelelhettek volna, elfogattak és Bécsbe kísértettek. Itt ezen években minden a semleges területen átutazó magyart, ha nem volt biztos útlevele, elfogtak, azt átkutatták mezítlábáig, kihallgatták és felkísérték. Az emigráció talán a múlt években is küldött le ügynököket, hogy a koronát kiássák és kiküldhessék, de azok is bizonyosan elfogattak, mert itt akkoriban számos elfogatások történtek. Kossuth 1853. évi május havában Wargha Istvánt küldötte Magyarországba, hogy a koronát rejtekhelyéből kiássa és kiküldje. Miután Wargha többé Kossuthnak hírt nem hozott, mert Prágánál elfogták és Bécsbe vitték, másokat is küldött ki; éspedig egy fiatalabb egyénről az akkori hatóságok egyik szemtanúja azt állítá, hogy Konstantinápolyból jött, és néhány napig Ada-Káleh várban tartózkodott, honnan a vidéket észlelvén, a semleges területre lépett, melyen a szerezsánok észrevették és elfogták. Ennél a vidéknek legkiválóbb pontjait, falvait, hegyeit és Ada-Káleh-t papírral lerajzolva találták cipőjében, és mint igen gyanús ember Bécsbe kísértetett. Egy másik egyén pedig gőzhajón érkezvén Orsovára, a Cserna-hídon át a semleges területre akart menni, de a vámháznál létezett katonai őrök visszautasították, mert helyhatósági különleges engedélye nem volt; azonban a Cserna torkolatánál a Csernán átúszott, de alighogy a semleges területen mutatkozott, máris elfogták, aki magát ugyan mentegette, de mint hasonlóan igen gyanús embert, Bécsbe kísérték.”