|
Szübarisz,
a nagygörögországi város, örökké példája marad az elpuhultságnak és
gyönyörűséghajhászásnak. De valljuk meg, hogy ez a példa nem valami
elrettentő. A tarantói öböl mosolygó ege alá költözött lokriszi kalmárok
nem is voltak ostoba emberek, mikor meggazdagodva a kereskedésből, azt
mondták: „Ej, munka után édes a nyugalom”, és igazi művészetté emelték a
semmittevést, a mulatozást. A keményebb erkölcsű szomszédok megvetéssel
vagy talán irigységgel néztek a bőség és könnyű élet e városára.
Nyilván ez az eredete a Szübariszról szóló sok, hihetetlensége mellett is
mulatságos anekdotának. A Szübariszbeliek díjat tűztek ki azoknak, akik a
gyönyörűség valamely új fajtáját találják ki; valamint jutalomban és
tisztességben részesült a legjobb vendéglátó s a legjelesebb szakács is. Ezen a
téren a versengés nem lehetett könnyű, mert a vendéget mindig egy évvel
előre hívták meg, hogy ráérjenek az ebéd művészi elkészítésére.
Kakast nem tűrtek a városban, mert kellemetlen állat: kora hajnalban
felkukorékolja az embert. Kiűzték a városból a lakatosokat, ácsokat és
egyéb zörgő mesterembereket is, mert első dolog a nyugalom. Egy
szübarita nagy cseppeket izzadt csupán annak a láttára, hogy ablaka alatt egy
rabszolga fát vág. Egy másik - még a nevét is megőrizte a história:
Szminiridésznek hívták - keservesen panaszkodott, hogy egész éjjel nem tudott
aludni, mert a rózsaszirmok közül, melyekkel ágya be volt hintve, egy összegyűrődött. Lovaikat
muzsikaszó mellett táncra oktatták. És ez lett a vesztök. Mert ellenségeik, a
Krotónbeliek, megtudták ezt a dolgot, s a csatatérre táncmuzsikával vonultak
ki; mire a szübariták lovai mind táncra kerekedtek, s az ütközet elveszett. A
Krotónbeliek Kr. e. 508-ban Szübarisz városát feldúlták, elpusztították a föld
színéről. A táncos lovak dolgát említi ARISZTOTELÉSZ is. Lampszakoszi
KHARÓN logográf különben a muzsikára lejtőt járó harci méneket a
Kardiabelieknek ajándékozza. Ezek a karikatúrás anekdoták mind arra valók, hogy
még rútabbá tegyék a „rút sybarita vázat”; de a mai elpuhult kor kiérti
belőlük az igazságot, és elgondolja, hogy nem is voltak egészen bolondok
ezek a görög kalmárok, akik az apáiktól rakásra gyűjtött aranyat az élet
örömeire váltották föl.
|